hídlap.net

Tegyük hozzá rögtön az elején, ahhoz, hogy valaki fülébe dugott piciny kis hangszórókkal sportolni, lazítani, netán dolgozni tudjon elsősorban és legfőképpen a zene mindenáron való szeretete szükségeltetik. Jól emlékszem, hogy a körülbelül a walkman elterjedésénél akadtak ki a 80-as évek elején az akkori idősebb generációk, hogy micsoda dolog az, hogy valaki kizárja a külvilágot és egymagában hallgatja a zenét. Hát, ez egy ilyen dolog... Gondoljunk bele, a zenelejátszók történelme ugyanis egyben a könnyűzene históriája is, a közel egyméteres átmérőjű ős-bakelitektől a klasszikus hanglemezek, majd az orsós és kazettás magnetofonok világán át végül elérkeztünk a CD lemezek tündöklése és bukása után hanghordozó nélküli hanglejátszók szférájába. A zene története itt kapcsolódott össze egyértelműen (bár nem feltétlenül mindörökre) a számítástechnikával. Az MP3 lejátszóknak tulajdonképpen pont az a lényege (már ami, a felhasználókat érinti), hogy a készülékre feltöltött zenék gyakorlatilag a számítógépes audiofájlokként szerepelnek a kis kütyü memóriájában. Nos, igen, ezekre a fájlokra már nem tudunk ártó karcokat és végzetes, zsíros ujjlenyomatokat hagyni. Ez egyben óriási előnye is, hiszen valljuk be őszintén, karistoltunk már meg pótolhatatlan értékű bakelitet, vagy gyűrt már be szalagot kedvenc magnónk és hát ekkor kerültünk zenerajongóként infarktus közeli állapotba. Az MP3 lejátszók további előnye, hogy mint írtuk pár sorral feljebb, egészen apró kis készülékek, egy öngyújtó, vagy egy ajakrúzs méreténél nem nagyobbak. A kütyüben tároló is van, vagyis memória, a készülékhez rendelt software (program) itt tartja a zeneszámokat. Az, hogy hány dalt tárolhatunk egy MP3-on, az függ a memória nagyságától, ma már az 1-2 gigabyte-os a „legdivatosabb", de persze a kínai termékek által nominált alsó határtól egészen a méregdrága japán csúcsminőségű ketyerékig tart a skála. Az ilyen lejátszókon számos funkció van, mely megkönnyíti és kedvessé teszi a zenehallgatást. Tán még jópáran emlékeznek a „négygombos kvarcórák" kissé misztikus világára, nos az MP3 lejátszókon sem találunk ennél több gombot, de ezekkel számos funciót irányíthatunk. Egyebek között beállíthatjuk, hogy milyen hangminőségben szóljanak a zeneszámok, hogy milyen sorrendben hallgassuk azokat.

A kijelző - mely egy kis világító ablakocska - az éppen futó dalokról mutat adatokat, elolvashatjuk a számok címét, az előadó nevét, a felvétel játékidejét. A készüléken tulajdonképpen hasonló funkciókkal bíró gombok vannak, mint például egy magnón, lejátszás (play), stop és pillanatmegállj (pause) opció is van, de a legtöbb MP3 lejátszón megadatott a lehetőség, hogy ugyancsak a magnók mintájára „beletekerhetünk" a számokba. A menőbb MP3-asokban persze URH frekvenciás rádió, diktafon, óra, naptár és még sok hasonló kiegészítő szolgáltatás található. A készülékek gyenge pontja általában pont a kellékek, vagyis a fülhallgató, egészen pontosan annak vékony kábele, mely a gyakori használatban bizony megadja magát és a benne lévő fémvezeték eltörik. Ez azért is idegesítő, mert ha például egy márkásabb kütyünk van, akkor csak a fülhallgató pótlása aránytalanul nagy összegbe kerülhet. A lejátszóhoz egy vagy két, kisméretű ceruzaelem, a vagányabb, fejlettebb változatoknál a mobiltelefonokhoz hasonló tölthető kis akkumulátorok adják az energiát. Az MP3 lejátszók ára az olcsónak számító 3-4 forintostól egészen több tízezer forintos verziókig terjed. Az ilyen típusú zenehallgatás egyik újabb (bár már jó pár éve létező) formája az úgynevezett iPod-dal történik, ami gyakorlatilag egy felturbózott MP3 lejátszó, csak itt nagyságrendekkel nagyobb memóriával lehet számolni, illetve ez a kütyü már nemcsak zenehallgatásra, de digitális fotók, sőt filmek nézésére illetve az MP3-asokban lévő működtetői programoknál bonyolultabb software-ek használatára is alkalmas.