Mitikus állatok a Duna Múzeumban
2012 első kiállításaként a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában Lévai Ádám képgrafikus tárlatát nézheti meg a közönség. A Bestiárium címet viselő összeállítással való ismerkedés egyik első állomása tán rögtön maga a tárlat elnevezésének értelmezése. A bestiáriumról egy helyütt ezt olvashatjuk: „A bestiárium, mint ahogyan azt neve is sugallja, az irodalomtudomány egyik műfaját takarja. Nevezetesen olyan könyvet, amelyet a fáma szerint mitikus állatokról és az állatok metaforikus tulajdonságairól írtak”. Tehát az alkotó ezek közé a titokzatos lények közé kalauzol el bennünket képeivel.
A tárlatot befogadó intézmény a következőkben foglalta össze Lévai Ádám februári kiállítását. Az Esztergomban elsőként bemutatandó munkák együttese alapvetően három, egyedi grafikai technikával készült (toll, pác, pasztell, ceruza) sorozat darabjaiból áll össze, amelyeknek közös vonása irodalmi indíttatása. Mindhárom sorozat (Rinocérosz, 2009-2010; Faun, 2010; Equus, 2011) ugyanis színházi felkérésre született, a színpadi produkció szerves részeként, azonban mindegyik magán viseli az erőteljes belső inspiráció nyomait. Az alkotások egyenként is a téma művészi továbbgondolásainak tekinthetők, a vonalvezetés sajátos, Lévai Ádámra jellemző és kulcsfontosságú mozdulatával. Mozdulattal, ami átlényegít, körülzár, körülír, többértelmű helyzeteket hoz létre, akárcsak a beszéd, a szó vagy a színpadi mozgás. Lévai Ádám grafikái egy sajátos összművészeti együttgondolkodás szülötteként az ember legbelső motívumait kutatják, akár ember-ember (Eugéne Ionesco: Rinocéroszok), ember-állat (Peter Shaffer: Equus) kapcsolatáról van szó, vagy az emberben élő állat mélyen rejtőző tartalmairól (Duda Éva Társulat: Faun, Nemzeti Táncszínház, 2010.) Ez (ahogy a művész saját munkáit nevezi) a „metamorf játék” azonban különleges átjárhatóságot hoz létre mind az egyetemes kérdések és az önreflektív megnyilvánulások, mind pedig a különböző esztétikai minőségek között.
A tárlat március 13-ig látogatható, kedd kivételével minden nap 10-16 óráig.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












