Mini szállító
Teszt: Peugoet Bipper 1,4 HDi
A Peugeot Bipper a Citroen Nemo és a FIAT Fiorino ikertestvéreként látott napvilágot, a trió célja, hogy azoknak legyen segítségükre a mindennapi munkájukban, akiknek például a különböző „van”-ok túl kicsik, a Partner-Berlingo páros viszont feleslegesen nagy a munkájukhoz. A Bipper egyébként inkább ez utóbbiakra hasonlít, csak egy kicsit olyan, mintha a kelleténél magasabb hőfokon mosták volna, és XL-es méretű laza pólóból M-es feszülő izomtrikóvá vált volna. Mindez azonban kifejezetten jól áll mozgékony kis dobozosnak, amellyel szinte biztosan találunk parkolóhelyet a legforgalmasabb időpontokban is, lévén hogy méretei alapján a legkisebb közúti forgalomban résztvevő járművek közé tartozik: egy 207-es Peugeot közel húsz centivel hosszabb, és alig tíz centivel keskenyebb nála, a legnagyobb különbség a magasságban van, itt 25 centiméter a Bipper előnye. A méretekből adódik a dobozforma, amiről a Wagon R+ óta tudjuk, hogy az egyik legjobban kihasználható alak, és ezt tudják a franciák is. A Bipper a sofőr és egy utas számára biztosít kifejezetten kényelmes utasteret, sok műanyaggal és megkérdőjelezhető kidolgozási minőséggel. A kényelem elsősorban a szokásos francia foteleknek köszönhető, amelyek a fixen leválasztott hátsó felépítmény ellenére is remekül beállíthatóak, és a kormányoszlop is a sofőrök igényeihez igazodik. Érdemes kiemelni az ülőlapok hosszát, amelyek teljesen alátámasztják egy átlagos termetű sofőr combját, ami bizony – és sajnos – korántsem természetes dolog, számos nagy presztízsmárka középkategóriása képtelen erre. A vezető pozíció tehát kifejezetten alkalmas a sok kiszállásos áruszállítói mintára, és arra, hogy a sofőr az átlagnál magasabbról szemlélje a forgalmat. Tolatáskor a két hatalmas visszapillantó tükör segít, és ha már minden veszve van, akkor az autón körbefutó műanyag elemek óvják a Bippert a hajtós mindennapok harci sérüléseitől.

Maga a műszerfal nem divatos, ugyanakkor minden fontos adatot jól leolvashatóan „kommunikáló” darab, és a mindenütt jelen lévő kemény, kopogós – helyenként csúnyán összeillesztett, sorjás - műanyagok alátámasztják, hogy a Bipper bizony munkaeszköz, annak ellenére, hogy némi változatással és egy hátsó üléssorral remek kis családi személyautó válna belőle ( már készül is – a szerk.). A kisáru-szállító szakember napi munkáját nagyban segíti a rengeteg kacattartó, valamint a műszerfal közepén lévő, felnyitható mappatartó, és persze – korántsem utolsó sorban – a Bipper lényege, a hátsó felépítmény. A másfél méter hosszú, tíz centi híján ugyanennyi széles „doboz” alapból három oldalról közelíthető meg. A kétoldali tolóajtók igencsak megkönnyítik a mindennapi munkát, csakúgy, mint az egy mozdulattal kiakasztható és teljesen kinyitható hátsó duplaajtó. A raktér remekül pakolható, és a söprű-slag célszerszám párossal tisztán tartható, a merevhidas, tekercsrugós hátsó felfüggesztés - valamint az ezzel járó szökdécselés, és valószínűleg tesztautónk különböző zörejei – pedig az építésmódból adódik.

Közlekedni is kifejezetten szórakoztató – legalábbis a tesztelőnek – a Bipperrel, betartva persze a haszongépjárművekre vonatkozó Kresz-szabályokat. A kis dobozost 1,4-es motorokkal kínálja a Peugeot, jellegéből adódóan szerintem az általunk is próbált gázolajos passzol igazán a puttonyos oroszlánhoz. A nyolc szelepes, 70 lóerős, 160 Nm-es csúcsnyomatékú (a Citroen ugyanezzel, a FIAT az 1,3-as, 16 szelepes Multijet-tel - 75 LE, 190 Nm – kínálja kis dobozosát) dízel pontosan annyit ad, amennyire szükségünk van az érvényes sebességhatárokon belül elérhető leggyorsabb áruterítésre. Mindeközben pedig komoly összegeket spórol meg vállalkozásunk számára a benzinkutaknál is a Bipper: nem esküszöm meg, hogy a gyári 4,5 literes átlagfogyasztás tartható (különösen annak tekintetében, hogy az áruszállítóknak általában minden perc drága), de 5-5,5 literrel vígan közlekedhetünk.

Mivel ikrekről van szó, ezért mind a Citroen Nemo-ra, mind a FIAT Fiorinora, mind pedig a Bipperre érvényes: mozgékony, jól pakolható kisáruszállítót kapunk jutányos áron a pénzünkért, ami kisebb áruk szállítására remek partnere lehet bárkinek.

ADATOK
Méretek (mm): hosszúság 3864, szélesség 1816, magasság 1721, tengelytáv 2513, saját tömeg 1090 kg, megengedett össztömeg 1700, csomagtartó térfogata 2500 l Motor: négyhengeres, közös nyomócsöves, turbós dízelmotor, 1398 cm3, max. teljesítmény (LE/ford.): 70/4000 min; maximális nyomaték: 160 Nm/1750 min; átlagfogyasztás 3,8–5,7 l; tesztfogyasztás 5,5 l; végsebesség 152 km/h, CO2 kibocsátás (g/km)119 A típus bruttó alapára: Bipper 1,4-es 2 628 000 Ft, tesztelt autó ára: 2 988 000 Ft
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











