Mindenszentek és Halottak napja
A Mindenszentek elhomályosulására utal Bálint Sándor is, a vallási néprajz hazai úttörője, aki számos halottak napi népszokást regisztrál, a Mindenszentekről ellenben egyet sem. Pedig Mindenszentek gondolatvilága a keresztény ókorban gyökerezik. A véres keresztényüldözések végeztével számtalan vértanú sírját látogatják a hívek, kezdik őket felfedni, leróva hálaadó tiszteletüket a Krisztust követő, a hitért életüket áldozó nagy elődök előtt. A vértanúk első, hivatalos ünnepe Keleten már a IV. században kialakult. 380 körül Antiochiában Aranyszájú Szent János a Pünkösd utáni vasárnapon dicsőítő beszédet mond „minden szent tiszteletére, akik az egész világon vértanúhalált haltak.” A nyugati egyházban sokáig tartott, míg a gondolat általános liturgikus értelmet kapott.
Végül a Bizánchoz közel álló IV. Bonifác pápa 609. május 13-án szentelte keresztény templommá az egykori pogány istenek templomát, a Pantheont, melyet Marcus Agrippa építtetett. Ekkor, a katakombák öt emeletnyi mélységében húzódó folyosóról díszes kocsikra rakva vitték ki és temették újra a vértanúkat, akiket ujjongó tömeg kísért, akik végül is győztek az üldözés fölött. A római Pontificaleből fennmaradt egyik sor így hangzik:”Áldjátok meg a római népet, itt kísér benneteket a templomba, amely a hamis istenek lakóhelyéből a tiétek lett és veletek együtt imádja az Úrnak fölségét.”
Az ünnep fejlődésében újabb lépést jelentett III. Gergely pápa pontifikálása a VIII. században. Ő már nem csak a vértanúkról emlékezik meg, hanem elrendeli minden szent tiszteletét. E század második felétől november elsején kezdik ünnepelni Mindenszenteket. A november kalendájának, azaz elsejének ünneplésére vonatkozóan régi magyar liturgikus könyvek, így például a Pray-kódex is megemlékezik. A VIII. század végéről való Alkuin levélben ezt olvashatjuk: „Ezt a szentséges ünnepet három napos bőjtöléssel, imásággal, misék mondásával és egymásért való alamizsnák adásával, őszinte áhítattal előzzük meg”.
Az új ünnep hivatalos elismerést 835-ben nyert, amikor Jámbor Lajos császár IV. Gergely pápa tanácsára az ünnepet egész birodalmában elrendelte. Az ünnep kiteljesedésére 998-ban, Szent Odiló culyi apát kezdeményezésére került sor. Az apát ekkor rendelte el, hogy november másodikán ezentúl zsolozsmával és szentmiseáldozattal a halottakról emlékezzenek meg. Így vált teljessé – amint Radó Polikárp írja – a földet a másvilággal egybefonó hármas egység, a hiszekegyben vallott szentek egyezsége. Hiszen a hívők szerint van másvilág, amelyhez ragaszkodunk, az elmélő értelem is sürgeti létezését, s a kinyilatkozatás derengő világosságot szór rá, mint halottak napján a mécsesek szeretteink hantjára.

A tisztítóhelyre, amelyre Halottak napján gondolunk, azok jutnak, akik úgy életek, hogy fohászainkra még szükségük van az üdvösség eléréséhez és imáink segítenek is rajtuk. Csak az a baj, hogy olyan hamar elfeledkezünk azokról, akik egykor közel állottak hozzánk, szemünk elől tűntek el az élők sorából – drága szüleink, testvéreink, rokonaink és barátaink. Valóban, a kezdetben elviselhetetlennek tűnő seb gyógyul, az emlékek a feledés homályába vésznek és ez rendben is van így. Megfeledkezni azonban nem szabad róluk. Megemlékeznek tehát az emberek, ha máskor nem, hát legalább ezen az egy napon. Megemlékeznek azzal, hogy virágot visznek a sírokra, koszorúkat helyeznek el, nem is gondolván, hogy az örök élet Szent Páltól emlegetett koszorúját kívánják e jelképes cselekedettel, mint ahogy a gyertyák gyújtásával is az ősi imádság teljesülését ábrázoljuk: az „örök világosság”, vagyis Isten országának fényessége végre érje el őket. A legnagyobb segítség az, amely Krisztustól maradt reánk: a Kálvária szent áldozatának újra történő megjelenítése a halottak lelkéért. Halljuk meg most, legalább most, ezen a Halottak napján a hit fülével hallható segélykiáltásokat: Könyörüljetek rajtunk, legalább ti könyörüljetek rajtunk!
Hozzászólások
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe















2010-11-04 15:32:46