hídlap.net

Az egy hetes tesztidő alatt talán egy nap akadt, amikor nem esett a hó, és röstellem, ugyan, de egy idő után kénytelen voltam minden második lapát havat a szomszéd telkére dobni, mentségemre legyen szólva, hogy egy csak nyáron parkolásra használt részen vetemedtem erre. Az autólejáró fáradtságos, mindennapos takarításra azonban korántsem a Kuga miatt volt szükség, hanem az emelkedő alján harminc centis hó alól esdeklő Fabia miatt, amivel előbb-utóbb csak ki kellett jutnom valahogy. Míg én kínlódva próbáltam megtenni a kapuig vezető hétméteres utat, a Ford csak röhögött a ház előtt. Na ja, a február végi útviszonyok között maximálisan érvényesült tudása, és kiderült az is, hogy annak, aki nem akar komoly terepen dagonyázni, a mindennapi közlekedésben minden útviszony közepette elegendő egy szükség esetén mind a négy kerekén meghajtott autó.

Egy kicsit érdemes körüljárni a Ford szabadidő autóját, mielőtt kipróbálnánk menet közben is. Már csak azért is, mivel a Kuga véleményem szerint a kategória egyik, ha nem éppen a legformásabb darabja: a kinetic design jegyében megálmodott forma egyszerre agresszív és karcsú, olyannyira, hogy a valóságosnál sokkal kisebbnek tűnik az autó. Pedig a Kuga nem kis darab jószág, igaz, a mindennapi használat során ez maximum a fordulókörön érződik, parkoláskor éppen csak egy leheletnyivel foglal el több helyet, ráadásul a magas üléspozícióból fakadó remek kilátás miatt biztosabban manőverezhetünk vele. A sportos megjelenés végigvonul az autón az elnyújtott fényszóróktól kezdve a két oldalon kivezetett kipufogókig.

Beülve tűnik fel igazán, hogy milyen tágas a Ford: a két első ülés között két könyöknek is elegendő szélességű könyöktámasz kapott helyet, amibe méretes dolgokat is el tudunk süllyeszteni, ráadásul használatában nem zavar a szokatlan formájú kézifékkar sem. Az üléspozíció gyakorlatilag magasságtól függetlenül mindenki számára remekül beállítható, és még langaléta sofőrök mögött is marad hely a hátul utazóknak. Első találkozásunk ennek ellenére kissé sutának sikeredett: hiába próbáltam ki vagy egy tucat márka különböző kulcs nélküli rendszerét, a fordé kis híján és nagyon szégyenszemre majdnem kifogott rajtam. Két perc biztosan eltelt, mire sikerült rájönnöm, hogy minden ergonómiáról és autó-belsőépítészetről szakirodalmat félretéve a gondosan a műszerfal színére fényezett indítógombot a két középső szellőzőrostély közé, a vészvillogó kapcsolója alá rejtették. Persze, utólag lehet mosolyogni eme tudatlanságon, annál is inkább, mert a gombon ott van a Ford embléma meg a „póver” felirat, de akkor ott a szentendrei központ udvarán inkább kínos, mint vicces volt bután bambulni a műszerfalat az üvegfalak mögül – szerintem – rajtam vihogó marketingesek előtt.

A Kuga mentségére legyen mondva, hogy ezen kívül semmilyen kellemetlen tapasztalatom nem volt vele, sőt, az egy hét előrehaladtával napról napra hálásabb voltam az emelt has-magasságnak és a Haldex-rendszerű összkerékhajtásnak, ami amennyiben az első kerekek elvesztik tapadásukat, a hátsókra is küld nyomatékot. Hókásás utakon, jeges nyomvályúkban és 20-30 centis mély friss hóban egyaránt remekül teljesített a Kuga, az elektronika mindig a kellő időben és mértékben segített be, és akkor sem jött zavarba, amikor utolsó közös napunkon Dobogókőn a hirtelen lehullott 15 centis hóban egyre-másra álltak meg az autók az útszélen, tűzoltók pedig árokba csúszott kamiont mentettek. A Kuga rezzenéstelenül haladt tovább, miközben minden porcikája azt sugallta, hogy nyugi, nem érhet baj, épített úton biztosan nem lehet olyan szélsőséges időjárás, amellyel szemben alulmaradna. Földúton, „könnyebb” terepen sem igazán kell meglepetéstől tartanunk a Ford szabadidőautójával, persze aki bakhátról bakhátra akar ugrálni, az vegyen inkább egy Suzuki Samurai-t, a Kuga nem arra való. Mindennapi közlekedésre, kényelmes utazásra akár öt személynek, vagy éppen a remekül szóló hifi-rendszer élvezésére sokkal inkább, ráadásul ezt bármikor, bármilyen időben úgy, hogy még városi használat mellett is beéri valamivel több, mint 8,5 liter gázolajjal.