Mi a véleményem?

2011-10-06 13:36:00

Na most egy kicsit meg vagyok zavarodva. Oxi írása és Váczy válasza miatt. Illetve nem tudom, meg vagyok-e zavarodva, mert nem tudom, szabad-e. Azt sem igazán tudom, hogy egyáltalán leírhatok-e ilyesmit, mert hát úgy tűnik, nem nagyon szabad másként gondolkodni, mint ahogyan az most elő van írva, lám, szegény Pöltl Zoli leírta, mit gondol,  azután lásd, mit kapott, utóbb még azt is elmagyarázták neki, hogy a véleménye nem a sajátja. Elég skizofrén helyzet.

Azért szerintem álljunk már meg egy kicsit: nehogy már más mondja meg, hogy mi a saját véleményem.

Ha azt gondolom, hogy Tétényi Éva szép kis csapatot kovácsolt maga mögé szélső jobból és balból, és még azt is merem gondolni, hogy ehhez Váczy István asszisztál, az legyen az én magánügyem. Ha ezt leírom, és közzéteszem, már nyilván nem magánügy, de a tények ismeretében meg úgy általában, a közszereplést vállalók fogadják el, hogy ez a dolog innen így és így látszik. Ha nem tetszik a véleményem valakinek, szálljon vitába vele bátran, de azt állítani, hogy ez és ez nem az én véleményem, egyszerűen ostobaság. Milyen függetlenségről, milyen szabad véleményről beszélnek, ha nem lehet másképp gondolni dolgokat? Vagy az a baj, hogy egyre több a bíráló hang mindenfelől, jobbról, balról, középről egyaránt? Tudni illene: aki tengerre száll, annak tudnia kell, melyik hullám a jó, melyik sodorja el… Itt most csúnyán összecsapni látszanak a hullámok, ami miatt lehet ugyan ordítani, de célravezetőbb lenne kitalálni, merre lehet kiúszni.

Lehet továbbá „meggyesezni” akár volt róla szó, akár nem, de akkor ne sértődjön meg, ha egy Dániel Péter főszereplésével megtartott esztergomi eseménnyel kapcsolatban „komcsiznak”, érdemes körbenézni a neten a fórumokban. Kaszinótojásos Dániel nem sokkal korábban Gyurcsány Ferencért csápolt Budapesten, nem sokkal később pedig Tétényi Éva választási győzelme alkalmából (Függetlenség napja, ja) rendezett május elsejei majális hangulatú rendezvényen hirdeti az igét. Kész szerencse, hogy nem kente össze valamivel a Szentháromság szobrot. És lehet azzal jönni, hogy kikkel találkozott a polgármesterasszony az elmúlt időszakban (bár, hogy a szerzőt idézzem: „nem túl elegáns” egyházi, gazdasági szereplőket belerángatni ebbe a vitába jóváhagyásuk nélkül), hiszen találkoztam jómagam is Gyurcsánytól kezdve Kovács Laci „bácsin” keresztül Ján Slotáig sokakkal. Azt kellene inkább megnézni, kiket gyűjtött maga köré, vagy, ha úgy jobban tetszik, kik nőttek rá és formálják megítélését, miközben egyre többen vannak azok, akik tennének ugyan a normális Esztergomért, de elmarják, jobb esetben elfelejtik, ellehetetlenítik őket. Mivel úgy tűnik, nem lehet saját véleményem, ezért kérem az olvasókat, legalább azt vegyék figyelembe, hogy a fentiek jelentősen tükrözik a saját véleményemet.

 

További szép napot kívánok!

Bukovics Krisztián

 

Ui.: Tényleg nem akadékoskodásból, de mostanában olyan sokat hallottam a szakmaiságot is számon kérni, na mindegy is. Szerintem – és bocsássák meg, ha tévedek, ugye ez megint csak vélemény, és ki tudja kié – de ha valaki válaszol egy levére, főleg más fórumon, akkor minimum illik egy hivatkozást közzétenni a válaszra méltatott írásról. Oxi eredeti írása itt, Váczy Hübschl István válasza itt olvasható.

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Egomi

2011-10-19 14:18:23

@pihlaja: Szerintem gatekeepernek is egy van, persze ezt ő tudhatja biztosan, de mondom, ez a soknevűség csak nálatok divat, valami rejtélyes okból azt hiszitek, ez jó valamire...

Egyeztettél-Cseréppel? Mert-pilükék szerep-gombolt szabadságán-szerénytem újabb-izelítőt itt-találsz. Azt-hogy ott-beszédes fügétlen-hozzápólók ön-magod, vagy-rejtélyes miegymás-ok, döntsd-el inkábult-pihlatyakban!

Egy-biztos: fogyóban-a gyűrű-szövetsége. Kézen-közöny ügye-fogyott Perjésüsü-is poli-taktikai Paff-lett. Cserép-földjén nincs-helye, mert-civil heten-ki közös-ítélet. Hockon-maradt, igy-csak Tétényivel-vigyoroghat együgyűt-testülepin. Ámbátör-ölt felhasználó-ott sem-használ, hol-szélső nemzeti-térfélben Árpád-sármon éhes-kucu mattról-álmodik viccivil-Jenővel szabad-demochartát...
Egomi

2011-10-16 08:06:56

@pihlaja: az a ti bajotok, hogy magatokból indultok ki, és el sem tudtok képzelni mást.

Más-hol más-ok. Perje-sír, perje-sistereg... ;-)

Sokk-hűha szerep-gomért: minden-ki egy-ént, egy-mindenkiért. Szabad-a gazdag-avagy Ferit-kiadták igazság-szolgáltatásunknak.

@pihlaja: csak nálatok divat, valami rejtélyes okból azt hiszitek, ez jó valamire.

Mire-gondola? Ahol-segno, solva-se, csak-magány levéltitok-szabadsága? Stáb?-Spiclik? Jelentések?-Szolgálat? sehol-csak politikai-mafikán Kucu-kitáltos? Ahol-kedélyeket félszemű-gé borzolja-Ghandival, mi-közben Gulya-Taki Meggyes-visszasíron? Vagy-ahol felsőbbrenű-arogancica harmadikat-keresi, mi-közben Cserép-lép sakk-táblán tizet-hátra? Be-rosálok.

Szerep-gomolt hóhérok-bohócok..? Dönts-te, Váczy-nélkül is-pihlaza! ;-)
Egomi

2011-10-14 13:03:01

@pihlaja: lehet, hogy neked Váczy-Hübschl István a mumus

Tétényi-sajtosa nekem-senki, de-te magad-tól véded-őt egy-oldalon kamu-muskátli?

@pihlaja: akkor ideje segítséget kérned.

Cseréppel-beszéltél már-erről kamu-mustra?

@pihlaja: Csak szólok.

Ha-nem te-vagy Váczy-akkor azt-sem, hogy-nem én-vagyok, és-azt sem-hogy Híd-lapon ki-lovariál . Csak-szólok kamu-muszáj... ;-)
pihlaja

2011-10-14 09:37:22

@Egomi,

lehet, hogy neked Váczy-Hübschl István a mumus, és mindenkiben őt látod, de akkor ideje segítséget kérned. Csak szólok.
Egomi

2011-10-14 07:18:35

@livari: Megéri?

Én-is ezt pilüke... ;-)
lovari

2011-10-14 03:04:31

@Egomi: Nem-sorolom több-árulkodó jeledet-de önleplező-nyilatközöd

szerény-vélenyém megint-beszélces kis-fiam, ahogy-összes többi-nicked lovari-állása is-"pisis" próbán-kozmás pölö-Adrienn fórum-bán... ;-)



Hogy lehetsz ennyire hülye Egomi? Megéri?
Egomi

2011-10-12 14:58:01

@pihlaja: lovari sem én vagyok, hidd el, ezt elég biztosan tudom magamról.

Biztosan-csak te-vén nem-tudhatom. De-én nem-is állítottam-biztosra, csak-te. Abban-ugye egyet-hogy ebben-hazudni is-csak te-tudsz? Én-nem, és-nem is-fogoly... ;-)

@pihlaja: az a ti bajotok, hogy magatokból indultok ki, és el sem tudtok képzelni mást.

Bár-minden hülye-magányból, te-is könnyen-MÁST, de-azt már-kizárólunk. De-pont oson-kikről? Szerinted-kik vagyunk-mi más-ok...?

@pihlaja: Szerintem gatekeepernek is egy van, persze ezt ő tudhatja biztosan, de mondom, ez a soknevűség csak nálatok divat, valami rejtélyes okból azt hiszitek, ez jó valamire...

Ez-most reprezent-naiv, vagy-meg int-csak Hárít-János? Multinickről-nálad Cserép-sokkal többet-tudna, ha-vakarna... De-ha te-itt nem-egygyík pilüke-akkor Váczy-sokk nevűsége-mindegy hol-kizárva ugye-csak "mienk"-NEM? Nem-vagy kicsit-elvakultusz? Nekem-hány nickem-van itt-szerinted? Te-azt is-biztos jobban-tudod, mint-én... :-(
pihlaja

2011-10-12 13:23:52

@Egomi,

légy erős, lovari sem én vagyok, hidd el, ezt elég biztosan tudom magamról.

Még egyszer mondom: az a ti bajotok, hogy magatokból indultok ki, és el sem tudtok képzelni mást. Nekem egy nickem van, az elég. Szerintem gatekeepernek is egy van, persze ezt ő tudhatja biztosan, de mondom, ez a soknevűség csak nálatok divat, valami rejtélyes okból azt hiszitek, ez jó valamire...
Egomi

2011-10-12 10:05:48

@pihlaja: Váczy pedig gatekeeper néven, és egy néven szokott írni.

Ennek-pusztán annyikhaj-szépség hiú-bája, hogy-ki jelenteni-csak pilüke-tud bármit-ön magáról-pihlaja. Más-ok csak-sejthetik. Vagy-tévedek, meg-int...?

Nem-sorolom több-árulkodó jeledet-de önleplező-nyilatközöd szerény-vélenyém megint-beszélces kis-fiam, ahogy-összes többi-nicked lovari-állása is-"pisis" próbán-kozmás pölö-Adrienn fórum-bán... ;-)

@pihlaja: Ne Frenkiből indulj ki...

Fren-ki? Há'-rom...? Ja-hogy ő-is te-lennél, hogy-ilyen biztos-vagy megint-csak neked-jöhet be-itta "NAGY-LELEPLEZÉS..."? :-))))))
pihlaja

2011-10-11 22:49:13

@Egomi,

több ismerősöddel együtt tévedsz (már megint...), a pihlaja a saját, egyetlen nickem, Váczy pedig gatekeeper néven, és egy néven szokott írni. Ne Frenkiből indulj ki, egy embernek egy nick elég, ez a megsokszorozódás csak a Hídlapon divat, és igazából nem is értem, miért jó ez Frenkinek és a hozzá hasonlóknak... 

Hát, megint nem jött be a nagy leleplezés...
« Előző Következő »1/2
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe