hídlap.net

Az esztergom-tábori Állami Fiúnevelő Intézet 1920-ban létesült. Első növendékei (mintegy hatvanan) az újdonsült Csehszlovákiából, Znióváraljáról áttelepült hasonló intézet állami gondozottjai voltak. A fiúkat Bauer József igazgató hozta át Magyarországra. „Én magam 1920. januárjában kerültem az intézet (akkor még magán) polgári iskolájába, mint bejáró tanuló. (…) Esztergom-Táborban az intézet részére rendelkezésre álltak az első világháború egyik legnagyobb fogolytáborának barakk és kaszárnya épületei, ezek egy részét a hadügyminisztérium az igazságügynek engedte át. Az intézet központi épületéül az egykori fogolytábor szálláshelyét választották. Itt lakott az igazgató, ebben volt az apácák lakosztálya, a betegszoba, a 6-8 éves gyerekek hálóhelyei és a nőtlen nevelők lakószobái. Az intézet műhelyeit és a nagyobb fiúk hálószobáit a mintegy hat régi kaszárnyaépületbe telepítették. A nagyobb fiúk hálótermei mintegy ötven méter hosszú, tíz méter széles hodályok voltak, téglapadozattal és mennyezet nélkül, vagyis a lakótér a padlással egy teret alkotott. Ma tankgarázsok vannak itt. (a 60-as évektől – a szerk.) A termek közepén két-három kályha állott, a lakótéren átnyúló téglakéményhez csatlakoztatva. A családos főnevelők három külön épített két-kétlakásos tiszti épületben laktak. Ezenkívül az intézethez tartozott még egy gazdasági udvar istállókkal és néhány cselédlakással.

Az intézet 1922-ben már vagy 5-600 fiúnövendéket számlált. Megalakulása után az igazságügyi minisztérium sok, a háborúban család nélkül maradt fiút utalt az intézetbe. Voltak olyanok is, akiket szüleik különféle okokból – csekély tartásdíj ellenében – ide helyeztettek el. Ezek ápoltságukra és ruházkodásukra nézve el is különültek az állami gondozottaktól, akiknek öltözete messziről felismerhető csíkos intézeti ruha volt, hasonló anyagból készült bocskai sapkával. Az intézet már letelepedésekor elemi iskolát nyitott, majd 1921-ben indította meg a polgári iskolai oktatást, első évben még magániskolai jelleggel. Az első év anyagából úgy-ahogy felkészült növendékek a Budán lévő, Istenhegyi úti szerzetesiskola polgárijában vizsgáztak. Az intézet e két iskolájába némi tandíj ellenében felvették az Esztergom-Táborban lakó mintegy tíz bányász és a városi major egy-két béres családjának bejáró gyerekeit is. Az elemi iskola oktatói az apácák közül kerültek ki. Az első évben a polgári iskolásokat négy tanítói képesítésű állami nevelő oktatta, továbbá két polgári iskolai tanár, képesítéssel rendelkező apáca és maga az igazgató is. A polgári iskola növendékei közé az intézet bentlakói közül csak a kellő előmenetelt felmutató fiúkat vették föl. A növendékek nagy része, mint iparos tanuló dolgozott, a műhelyekben és a kertészetben megtermelt nyereséggel hozzájárulva az intézet fenntartási költségeihez. A kezdeti időben cipész-, szabó-, kovács- és asztalosműhely volt itt. Hogy a kertészet eredményesebben gazdálkodjék, az intézet részben a Strázsa-hegy környékén, részben pedig a mai repülőtér területén városi földeket is bérelt. Itt zöldségkertészetet létesítettek, amelynek öntözését a kenyérmezei patakból idevezetett csatorna vizéből tervezték. A kertészethez csatlakozott a gazdasági udvar igavonó állatokkal, sertéshizlaldával és tehenészettel. A polgári iskola 1922-ben nyerte el a nyilvánossági jogot. Ekkor kerültek az iskolához szakképzett tanárok, és ekkor iratkoztak be azok a bejáró tanulók, akik a bányavidékről és a Duna menti községekből utaztak Esztergom-táborba. A rákövetkező években Esztergomtól is vagy húszan utaztak ki Táborba: többségükben az esztergomi gimnáziumokból eltanácsolt vagy szegényebb származású fiúk. Az intézet bentlakó növendékeinek szervezetét mintegy nyolc „család” képezte, élükön „családfőkkel”, akik rendszerint az igazságügyi minisztérium által kinevezett állami felügyelők voltak. A műhelyeket mesterek, műhelyfőnökök vezették. Az intézet növendékeinek nagy része a műhelyekben dolgozott, mint tanuló majd segéd, másik része a gazdaságban (kertészet és állattenyésztés). Fizetést nem kaptak, lényegében állami eltartásukért szolgáltak. Egy kisebb hányad járt a polgári iskolába, és vagy 10-15-en voltak azok a jó tanuló fiúk, akik papi pályára készültek. Ők az esztergomi gimnáziumba jártak naponta vonattal, s a többiektől elkülönülve éltek. A bentlakók, mind szegénysorsú, illetve teljesen családtalan gyermekek voltak, de a polgári iskolába bejárók többsége is a plebejus rétegekből került ki. Úgynevezett „jobb” családból csak kevesen származtak: azok a fiúk, akiket az esztergomi gimnáziumokból sikertelen előmenetelük miatt eltanácsoltak, s ezért az intézet polgárijába jártak be. Az intézet első két évében a fiúk ellátása élelemben és ruházatban is nagyon silány volt. Ez akkor javult meg, amikor 1922 őszén Horthy kormányzó látogatást tett a dorogi bányaüzemben és az esztergom-tábori fiúnevelő intézetet is megszemlélte. Bizonyára Bauer igazgató ügyessége rejlett a dolgok mögött. A szemlére kivezényelt „családok” legalábbis új ruhát és bakancsot kaptak. Ettől az időtől kezdve az ellátás javult. Az intézet gazdasága is többet termelt és a műhelyek is vállaltak külső munkákat az esztergomi apáca- intézetektől. Bauer igazgató állandóan fejlesztette a műhelyek számát. A kezdeti cipész-, szabó- és kovácsműhelyek mellé újabbakat létesített: asztalos-, könyvkötő- és szövőműhelyt, hogy minél több fiú valamilyen szakmával lépjen ki az intézetből.

Állítólag ez a törekvés vezetett az intézet eladósodásához. Emiatt az állami hatóság átengedte a fiúnevelőt a szalézi szerzetes rendnek. Ez 1925-ben következett be. Ekkor távozott az intézet éléről Bauer József. Én az intézet polgári iskolájába 1924-ig jártam. Ezután mint könyvkötő tanuló szegődtem az intézethez. 1925-ben családom Esztergomba költözött én pedig mint bentlakó tanuló maradtam Esztergom-Táborban. Ez az idő egybeesett a szaléziánus rend honfoglalásával. Fél évet töltöttem a szalézi rend igazgatása alatt álló intézetben” – olvasható Martsa Alajos cikkében. Martsa az intézet vezetőjéről és nevelőiről is írt. „Bauer József igazgató katolikus pap volt. Rendkívül vonzó és humanitástól áthatott egyénisége jó szervezőkészséggel párosult. Egy-két év alatt gazdag és sokrétű fiúnevelő intézetet szervezett az elhagyott fogolytábor területén. Gondoskodott az árva és elhagyott gyerekek iskolázásáról, neveléséről. Mindennap szakított időt, hogy a gyerekek szórakozásaiban, játékaiban részt vegyen. Zenekart, énekkart létesített, futballcsapatot és színjátszógárdát szervezett, társas kirándulásokat vezetett a környező hegyekbe. Sokféle módon igyekezett otthont teremteni a fiúknak. 1925-ben vált meg az intézettől. A polgári iskolában neves személyiségek is tanítottak, többek között Bányai Kornél, a Nyugat folyóirat költője, jogászdoktor, Sugár Béla költő, Holló Kornél szobrászművész és a település legismertebbje, Féja Géza író”.