Megyei segítség Mogyorósbányának és Bajótnak

2011-05-08 07:57:00
A megyei önkormányzat Kistelepülési Pályázati Alapjából részesült támogatásban Bajót és Mogyorósbánya. Bajót község a tavalyi esőzések okozta károk elhárítási költségeihez, Mogyorósbánya a Mogyorósi patak melletti útszakasz vízrendezéséhez kérte a megyei önkormányzat segítségét - olvasható a megyei önkormányzat honlapján, a kemoh.hu-n.

A támogatás összege mindkét település esetében 3-3 millió forint. A szerződéseket április 11-én írta alá Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, Tóth Zoltán Bajót és Havrancsik Tibor, Mogyorósbánya polgármestere a bajóti Millenniumi Házban.

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2004-ben döntött a Kistelepülési Pályázati Alap létrehozásáról, azzal a céllal, hogy támogatást nyújtson a települési önkormányzatoknak fejlesztési terveik előkészítéséhez, az elnyert pályázataikhoz kapcsolódó önerő részbeni kiváltásához. Az eredetileg vissza nem térintendő támogatást a közgyűlés 2010-ben, a gazdasági helyzetre való tekintettel, kamatmentes visszatérítendő támogatásra változtatta.

A mogyorósbányai polgármesteri hivatalban a polgármesteren kívül Somogyi Mihály alpolgármester és a mindössze 21 éves képviselő, ifj. Havrancsik Tibor is köszöntötte az elnököt. A látogatáson szó esett az új képviselő-testület összetételéről, munkájáról, a település mindennapjairól. A testületben több a fiatal, ami lendületet ad a testületi munkának - meséli a polgármester, aki immár a második ciklusát kezdte meg októberben a testület élén.

A Gerecse lábánál elhelyezkedő kis falucska rendkívül gazdag közösségi életet él, melynek egyik hajtómotorja Somogyi Mihály alpolgármester. Büszkén meséli, hogy az Atlétikai Szakosztályuk 800 ezer forinthoz jutott az adózók 1%-os felajánlásából, ami annál is figyelemre méltóbb, mivel Mogyorósbánya mindössze 880 fő körüli lakót számlál. De pályázaton is nyert a közösség, 660 ezer forintot fordíthatnak eszközök beszerzésére. Az alpolgármesterről az is kiderült, hogy ő a leghosszabb ideje képviselő a megyében. Két dokumentum is tanúsítja, hogy 1971-ben Mogyorósbánya község tanácstagjává választották.

A településen tett séta során a megyei elnök megtekintette az óvodát, az uniós szabványoknak megfelelő játszóteret, és természetesen a szóban forgó beruházás előmunkálatait is. A kivitelezőt még januárban kiválasztották, az építkezés a jövő héten, a település hídjának bontásával veheti kezdetét.

Bajóton a tavalyi esőzések a temetőben és a 178. hrsz.-ú útszakaszon okoztak kárt, partfalleomlást. A most megelőlegezett 3 millió forinttal a megye egy fejlesztési célú pályázathoz segítette hozzá a települést, amit 2013. decemberéig kell a településnek visszatérítenie. Az elnök itt tett egy rövid sétát, melynek során a polgármester megmutatta a temető megcsúszott, bedőlt sírjait, és a temető alatti útszakasz beázását, viszont büszkén mutatta meg a felújított ravatalozót, és a nemrég elkészült művelődési házat jelezvén, hogy nem csak baj, hanem fejlődés, és ezzel öröm is éri a bajótiakat.

A szerződések aláírásakor jelen voltak a polgármesteri hivatalok dolgozói, és Tarnóczy Tünde közjegyző, aki a polgármesterek és a megyei elnök mellett szintén ellátta kézjegyével a dokumentumot.

Forrás: kemoh.hu
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe