Megújuló homlokzatok
Támogatott utcakép-szépítési program indul
A néhány hete megtartott képviselői-fórumokon a Gyarapodási Program felgyorsításával kapcsolatban a városrészek polgárai az út és járda felújítás után a városképi szempontból meghatározó területeken fekvő épültek homlokzat felújítását tartották a legfontosabb teendőnek. A városvezetés elébe ment ennek a lakossági igénynek azzal, hogy rendeletet alkotott a homlokzat–felújítási munkálatok elindításáról. A városkép rendezésének egyik alappillére lesz a turisták által leglátogatottabb városrészekben lévő ingatlanok homlokzat-felújítása. II. János-Pál pápa 1991 évi látogatásakor volt példa arra, hogy a Szentatya által bejárt útvonal mentén a házak homlokzatait felújították. A homlokzat-felújítás támogatásáról hozott rendelet szerint magántulajdonban lévő épületeknél a költségek felét kell csupán a tulajdonosoknak állni és erre a tervek szerint kedvező részletfizetési lehetőséget is nyújtanak. A rendelet szerint három ütemben történik a homlokzat-felújítások menete.

Az első ütemben a Széchenyi tér és környező utcák Pázmány utca – Mindszenty tér – Berényi utca, a város fő utcája a Dobozi Mihály út, Kossuth utca, Hősök tere, Rudnay tér, Kiss János vezérezredes utca, Táti út és környéke, a Bánomi áttörés második szakaszának megépülésével járó út és járda felújítással együtt a Petőfi utca, Terézia utca házai is megszépülnek. A második ütemben kerül sor a Deák Ferenc, Jókai, Mikszáth utca házainak külső felújítására, a harmadik ütemben Szentgyörgymező fő utcái, a Szent Tamás hegy alján lévő utcák és terek, Kis- Duna sétány és környező utcák, valamint a belváros utcáin. A Szent Miklós program keretében helyi rendeletet alkottak a roma munkavállalók foglalkoztatása és tanulmányaik elősegítéséről szóló tanulmány alapján a közép és felsőfokú oktatási intézményben tanuló roma származású esztergomi diákok tanulmányi ösztöndíjának biztosításáról. Továbbra is biztosítja a város az esztergomi diákok Élményfürdőbeli ingyenes úszásoktatásának finanszírozását, valamint az esztergomi lakosok kedvezményes árú fürdő használatát. A Sváci-Magyar Együttműködési Program keretén belül meghirdetett települési infrastruktúra fejlesztési pályázatra pályázatot nyújt be a város az Északi városrész, Szamárhegy, Búbánatvölgy vízellátásának kiépítésére.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











