Megjelent az új Annales Strigonienses!
Az esztergomi önkormányzat támogatásával megjelent Annales Strigonienses legújabb kiadásában tizenhat tanulmány található, az írások mindegyike Esztergom történelméhez kapcsolódik. Aki figyelemmel kíséri a Balassa Bálint Társaság több évtizedes tevékenységét, tudhatja, hogy ez a civil közösség tudósok, művészek magas szintet képviselő köre, akik kutatásaikkal, eredményeikkel újabb és újabb bizonyosságát adják a magyar tudomány- és művészettörténet erejének. A szerzők – Bárdos István, Beke Margit, Deák Antal András, Hetvesné Barátosy Judit, Homor Imréné, Kontsek Ildikó, Kora Antal, L. Balogh Béni, Miklós Tamás, Milánkovics Imre, Peragovics Mária, Prokopp Mária, Szabó Ferenc SJ, Szentmártoni Szabó Géza, Vukov Konstantin – cikkeikkel az említett társaság céljait szem előtt tartva alkottak.

A kötet előszavában ezt olvashatjuk: „Az Esztergom központú Balassa Bálint Társaság a magyar kulturális élet legjobb törekvéseit kívánja összefogni és ébren tartani, hogy ezáltal segítse nemzetünk megerősödését”. A bevezetőt jegyző Prokopp Mária elnök néhány sorral később arra is felhívja az olvasók figyelmét, hogy „Balassa Bálint tudta, hogy Esztergom a magyar állam bölcsője, hogy Esztergom nélkül nincs Magyarország! S ezért, amikor 1594-ben felcsillant a remény, hogy összefogással kiűzhetők a hódítók, akkor katonáival Esztergom alá vágtatott, és vitézül áthatolt a hatalmas várfalon”. Ez a megöröklött, lobogó tűz is láthatóan nagyban hozzájárult, hogy a névadó lelkesedéséhez méltó módon álljon ellen korunk törökjének, a szellemi apátiának e nagyszerű értelmiségi csapat. A tanulmányok nem egyszeri olvasmányok, hanem hosszú időre velünk maradó hűséges „fegyverhordozók”. Az antológia erénye, hogy annak szövegezése a tizenhat szerző írásban megjelenő külön egyénisége ellenére mégis egységes, a cikkek olvasmányosak, a különböző korosztályok és kvalitások mindegyikének könnyen befogadhatóak. Az Annales Strigonienses megrendelhető a Balassa Bálint Múzeum címén:
Hozzászólások
- > Rekord idő alatt fogták el a tokodi rablás elkövetőit
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











