Meggyes Tamás tovább bünteti Esztergomot és a gyermekeket
A két vállalkozás előzőleg egyértelműen jelezte az Önkormányzat felé, hogy amennyiben a teljes tartozás töredékét kitevő jelenlegi követelésük nem kerül kifizetésre, úgy kénytelenek lesznek szüneteltetni a szolgáltatásukat. Meggyes ennek ellenére 10-10 millió forintra csökkentette a városi közvilágítást biztosító TIVI Kft.-nek és a városi iskolákban valamint óvodákban közétkeztetést szolgáltató Hungast Kft.-nek a költségvetésből kifizethető összegeket, miközben a Tivi követelése 19 millió, a Hungasté 25 millió lett volna. Az eredeti javaslatok is így lettek előkészítve, de hogy ebben az ügyben nem volt egyetértés Steindl Balázs, valamint a frakció és Meggyes Tamás között, arra csak a frakciótagok testületi ülésen való zavart viselkedése, valamint Meggyes Tamás helyszínen rögtönzött módosító indítványa utalt.
A Fidesz-frakció vezetője, Steindl Balázs és Tétényi Éva polgármester között múlt héten létrejött megegyezés alapján olyan határozati javaslat került volna beterjesztésre a pénteki ülésre, amely lehetővé tette volna mindkét cég számára az általuk jelenleg követelt tartozás kifizetését. Amennyiben ezt a határozatot a testület megszavazta volna, az esztergomiaknak nem kellett volna a város elsötétedésétől, illetve a közétkeztetés leállításától tartania, a határozat elfogadását azonban Meggyes Tamás egy személyben megakadályozta.
A polgármester előzőleg figyelmeztette a képviselőket: a múlt héten ő és Steindl Balázs is úgy egyezett meg a Tivi Kft.-vel és a Hungast Kft.-vel, hogy azok megkapják a kért összegeket. A Meggyes által módosított javaslatot a testület végül a fideszes képviselők szavazatával elfogadta, majd az országgyűlési képviselő elhagyta a termet. A polgármester a szavazás után úgy fogalmazott: "megfogadtam, hogy nem fűzök kommentárt a döntéseikhez, de egy város szenved önöktől". Emellett Tétényi Éva felhívta a fideszes képviselők figyelmét arra, hogy készítsenek pénzügyi tervet, mert - mint mondta - a meglévő összegből nem lehet mindenkinek az igényét az elfogadott adósságrendezés szerint kielégíteni.
Tétényi Éva döbbenetesnek és elfogadhatatlannak tartja, hogy Meggyes Tamás, az általa Gyermekek városának is elkeresztelt Esztergomban képes arra, hogy önös politikai céljai mentén veszélyeztesse a közvilágítást és a gyermekek étkeztetését. Ezért ezúton is felszólítja a Fidesz-frakció tagjait és Meggyes Tamás országgyűlési képviselőt, hogy vagy mondjanak le arról a tisztségről, ahová a választók bizalma helyezte őket, vagy kezdjenek felelős politikusként viselkedni.
Esztergom, 2011. november 21.
Tétényi Éva
Esztergom, Esztergom-kertváros
és Pilisszentlélek polgármester
Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












