Több mint húszmilliárdos költségvetésből gazdálkodik idén Esztergom, melyet múlt szerdán fogadott el a Meggyes Tamás polgármester vezette testület. Knapp János Pál alpolgármester a költségvetéssel kapcsolatban elmondta, hogy a bevételek szempontjából szándékosan alultervezett a városvezetés, így idén a képviselők nem számoltak ipari parki területek eladásából származó bevétellel. Ha azonban mégis lesz ilyen jövedelme Esztergomnak, akkor a befolyó összeg a következő évi költségvetés tartaléka lehet. A testület döntött arról is, hogy a sikeres pályázatokon elnyert pénzösszegeket a közhasznú foglalkoztatás támogatására, kamion és busztároló, teherkomp létesítésére és az új buszpályaudvar épületének építésére fordíthatja a város.
Az évről évre csökkenő állami normatívák nem teszik lehetővé az intézmények megfelelő színvonalú támogatását, ezért át kellett gondolniuk a képviselőknek a meglévő intézményhálózat működtetésének módját, feltételeit. Az önkormányzati intézmények egyre csökkenő normatívái miatt már 27 és 88 százalék között van a város által adandó működési hozzájárulás. A Vaszary Kolos Kórház működéséhez például háromszázmilliót tesz hozzá Esztergom, mivel a teljesítményvolumen-korláttal csökkentett OEP-finanszírozás havonta harmincmilliós bevételkiesést jelent az intézménynek, ami további adósság-felhalmozáshoz vezethetne.
Az idei esztergomi költségvetésben egyetlen nagy beruházási projekt szerepel, amely a város jövőjét is meghatározza, méghozzá a Pázmány egyetem informatikai karának esztergomi letelepedéséhez nyújtott támogatás. Az esztergomi kar nemcsak a képzésben és az iskolavárosi rang erősítésében játszik szerepet, hanem a munkahelyteremtő fejlesztésekre is hatással lehet.
A Szent Miklós Program, a családok támogatása, idősek évenkénti megajándékozása, a különböző kedvezmények továbbra is megmaradnak a működési költségek között. Az iskolatej programot ráadásul kiterjeszti a városvezetés az önkormányzati középiskolákra is és kiemelt támogatást adnak a szegény családok gyermekeinek intézményi étkezéséhez. A programon belül az elmúlt évben megkezdett út- és járdafelújítások is folytatódnak. „A takarékos költségvetés ellenére a város nem mond le mindarról a jóról, amit polgárainak adhat" - hangsúlyozta a költségvetés tárgyalásán Meggyes Tamás polgármester, akinek a javaslatára a költségvetéshez kapcsolódva a testület elfogadta azt a beadványt, mely szerint a városatyák tiszteletdíja szeptember elsejétől a felére csökken. Az így megtakarított összeget a képviselői körzetekben városfejlesztési célokra tudja Esztergom fordítani. A város egyensúlyban lévő és gazdaságos költségvetését minősített többséggel fogadta el a testület.

Egyensúlyra törekednek
A testület múlt heti ülésén Petrovics János, a pénzügyi bizottság fideszes elnöke kezdte Esztergom idei költségvetésének bemutatását. A bizottsági elnök arra kérte a képviselőket, hogy a további kiadásokra, ha elkerülhetetlennek tartanák, úgy tegyenek javaslatot, hogy megjelölik azt is, milyen tétel csökkentendő ezzel párhuzamosan.
Petrovics János a magyar gazdaság összeomlásának körülményei között a végrehajtásban is óvatosságra intett: „Mindenképpen szükségesnek tartom, hogy havonta tekintsük át, hogyan áll a költségvetés végrehajtása, és a tényleges állapotoknak, a gazdasági változásoknak megfelelően aktualizáljuk".
Knapp János Pál alpolgármester a költségvetéssel kapcsolatban kifejtette: „Ahogy már megszokhattuk a szocialista kormányzattól, idén ismét „megszorításokkal" kellett kezdeni a tervezést: a normatívák kevesebbek lettek, így 70 milliós csökkenéssel kellett számolnunk. Más önkormányzatokon végignézve elmondható, a települések 90 százaléka likviditási problémákkal küzd, haláltáncot járnak. Azonban az elvonások mellett még nagyobb veszélyt idézett elő a kormány gazdaságpolitikája, amivel csődhelyzetet idézett elő az egész gazdaságban".
Knapp János Pál rámutatott: tavaly mintegy 2,5 milliárdos bevételkiesést kellett elkönyvelnie Esztergomnak. Ekkora volt az az elmaradás, ami nem teljesült a tervezett bevételekből. Mindezt a befizetők minden indokolás nélkül egyszerűen nem utalták a város kasszájába. Esztergomnak a végső tartalékok mozgósításával sikerült elkerülnie a saját válságát az országos válság közepette, amiért külön köszönet illeti azokat a gazdálkodókat, akik türelmet tanúsítottak a várossal szemben.
„Megtaláltuk a hiánymentes gazdálkodásnak azt a módját, amivel sem fizetésképtelenség nem következett be, sem intézménybezárással nem járt. Ahogy évek óta, úgy idén is elkülönítjük a működés és a felhalmozás tételeit a költségvetés bevételi oldalán is. Magyarán felhalmozási célú bevételekből nem költünk működésre, így biztosítjuk a város gazdasági jövőjét szolgáló beruházások, a hosszú távú értékteremtés alapjait. Ezeket a „gyarapíztásokat" azonban, a tavalyiakhoz, tavalyelőttiekhez és korábbi időkhöz képest visszafogottan kellett terveznünk. Három nagy vállalkozásba fogunk idén, illetve folytatunk a korábbiak közül" - kezdte a fontosabb részletek ismertetését Knapp János Pál. „Az első a Pázmány egyetem informatikai karának fejlesztése, amire 1,3 milliárdot szánunk az idei költségvetésből. A második, ami már folyik is, az új buszpályaudvar, ennek részesedése 400 millió a büdzséből. És a harmadik a teherkomp-építkezés elkezdése, 378 milliós idei költséggel. Ezekhez a saját forrásaink mellé természetesen igyekszünk pályázati támogatásokat elnyerni, hogy a költségek 1/3-a, fele ne minket terheljen" - tájékoztatott az alpolgármester.
„Többet idén, sajnos, nem tudunk vállalni. Ennek okai közül egy, ám nagyon fontos, hogy a korábbi, még kedvezőbb körülmények között tervezett programjaink kiadásai közül több áthúzódik idénre is" - foglalta össze az idei „nadrágszíj-meghúzás" okait Knapp János Pál.
„Van azonban jónéhány olyan tervünk, amikről már évekkel ezelőtt eldöntöttük: azokból nem engedünk. Nem kellett csökkentenünk a Szent Miklós Alap és Program költségeit, jut étkezési, tankönyvtámogatásra, a szemétdíjkedvezményre. Ugyanígy tudjuk továbbra is adni az idős esztergomiaknak az 5000 forintos utalványt, biztosítjuk a nekik járó ingyenes vagy félárú szemétszállítást. Sok számolgatással és kemény munkával elértük, hogy a válság minden hátrányos következményével együtt is egyensúlyban maradjon Esztergom költségvetése" - utalt vissza Petrovics János bevezetőjére Knapp János Pál.
„Fontos változásokat, kiadásokat kellett beterveznünk a korábbiakhoz képest" - kezdte példákkal részletezni a 2010-es költségvetés bemutatását az alpolgármester. „Fel kellett emelnünk az oktatási intézmények étkezési normatíváját, ugyanis szomorúan szembesültünk azzal, hogy sok, és egyre több diák csak az iskolában jut élelemhez. De még mindig sokat, 710 millió forintot tudtunk tervezni infrastrukturális beruházásokra. Ennyi jut járdára, útra, ivóvízvezetékekre, csatornára. Az elmúlt 10 évben fél évszázados lemaradást behozva megszüntettük az esztergomi poros utcákat. Burkolatlan volt a város útjainak közel 1/3-a".
Knapp János Pál megemlített néhányat a kormányzati szűkmarkúság következtében Esztergom „nyakába szakadt" kifizetni valót is: „300 milliónk megy el a Vaszary Kolos Kórházra, mert november óta megint csökkentette az MSZP-kormány az egészségügy finanszírozását.
Végül az alpolgármester visszakanyarodott a pénzügyi bizottság elnökének javaslatához:
„Igen, Esztergom idei költségvetése az országot a rossz kormányzás miatt sújtó válság okán törékeny, az aprólékosan kiszámolt tervezés miatt pedig feszes. A város gazdálkodásának működtetése roppant precíz további tervezést és végrehajtást igényel. Amikor kell, visszahozzuk a képviselők elé, és dönteni fogunk a szükséges módosításokról".
hozzászólások
Csak gratulálni tudok a Vaszary Kolos Kórház dolgozóinak, akik az egyre nehezebb gazdasági k...
Csak a történeti hűség kedvéért kedves Ivett: július 10-én szombaton a zenei műsort nem ...
nem változott semmi, de azt mondd meg, hol említik a cikkben azt, hogy MSZP? én nem védeni ak...
MTE Esztergomi Osztálya 2009-ben már tejesítette.
http://burda20090509.mteegom.fotoalbum.hu/ o...
Kell az éjszakai szellőztetés, csak szúnyogok ne lennének...
"hiszen születése óta Dorogon él"
már hogy élne Dorogon amikor Nyergesújfalun lakik
Valóban jó ötlet, jó lenne kirándulni a Burda-hegységben, de hol lehet kapni odavaló túri...
Nem én keverem ide.
De talán szíveskedj visszaolvasni a "volt 8 évük" hozzászólásodat az...
Miért kell ide keverned a politikát? Tök mindegy ki szervezte, jó program, jó kezdeményezé...
A segítségre szoruló gyermekek és családok támogatása, programok szervezése, igazán pozi...