Még mindig bűnös nemzet vagyunk?
Az úniós tagságra pályázó és a közelmúlt terhes politikai örökségével küzdő Szerbia a „dicső múltban” keres kapaszkodót, egyfajta ugródeszkának szeretné azt felhasználni. Mint a második világháború egyik győztese, régi reflexeket próbál előhívni, mert ettől politikai hasznot remél a maga számára.
A szerb honatyák nagyon jól tudják, hogy a szóban forgó törvénycikkely módfelett barátságtalan a magyarokkal szemben, ennek ellenére megszavazták. Úgy látszik, elérkezettnek látták az időt a magyarokkal szembeni „érdekeik” érvényesítésére. Szerb politikai körök valószínűleg úgy gondolják, hogy az „egyénieskedő” Magyarország kellőképpen sebezhetővé vált az európai politikai porondon.
Aki valamelyest is ismeri a vajdasági közállapotokat, jól tudhatja, hogy Szerbia milyen erőszakos nemzetpolitikát folytat a magyarok által is lakott bácskai, bánsági területeken. A szerb hegemóniára való törekvés úton-útfélen érzékelhető, tapasztalható. Magyarul megszólalni az utcán, különösképpen a tartomány székvárosában, Újvidéken, és a környező településeken, csöppet sem veszélytelen vállalkozás. Jól jellemzi a közhangulatot, hogy a különböző betelefonálós rádió és tévéműsorokban a magyarokat és Magyarországot nyíltan, minden következmény nélkül lefasisztázzák. A törvénykezésben megnyilvánuló magyarellenesség a hivatalos politikai lenyomata mindezen jelenségeknek.
A szerb elnök hangsúlyozza, hogy a magyarok által kifogásolt rendelkezés nem irányul egyetlen nemzeti kisebbség ellen sem. Sajnos azonban, ezt nehéz elhinni. A törvény ugyanis egyértelműen fogalmaz: mindazok, akik tagjai voltak valamely megszálló hadseregnek, és az ő leszármazottaik!!! nem részesedhetnek a kárpótlásban. Minek után a Bácskában és a Bánságban alig van olyan magyar ember, akinek valamelyik felmenőjét a második világháború alatt ne sorozták volna be vagy a magyar vagy a német hadseregbe, a mostani tiltó rendelkezés gyakorlatilag a teljes magyar közösséget érinti. A magyarok bűnösnek nyilváníttattak. A törvény szerint az is háborús bűnös, aki tegnap született, ha magyarok a felmenői.
Mivel érvelhet Magyarország, a vajdasági magyarok és politikai szervezeteik? Úgy gondolom, nagyon fontos lenne megértetni Európa politikacsinálóival, hogy a háborús bűnösség kérdése nem hozható oly módon összefüggésbe a vagyon visszaszármaztatással, mint ahogy azt Szerbia most teszi. Ha ugyanis vannak Szerbiában második világháborús bűnösök, akkor miért nem vonják őket felelősségre? Miért hagyják őket szabadlábon? Elvárható lenne, hogy már most bűnvádi eljárást indítsanak ellenük, függetlenül minden más dologtól. De Szerbia nem ezt teszi. Hoz egy látszólag tisztán gazdasági törvényt, melynek leple alatt egy egész nemzeti közösségről politikai ítéletet is mond. És teszi ezt mindenféle jogi kivizsgálás nélkül. Az EU hiába ügyelne a törvényességre, és vizsgálna meg minden egyes esetet tüzetesen, ahogy ígéri, hiszen maga a törvény jogsértő. Akkor történne jogsértés, ha a törvényt betartanák.
A történet valóban az emberi jogokról szól, és meg fogja mutatni, hol tart Európa ezen a téren. Képesek lesznek-e a második világháborús győztesek végre némi alázatot is felmutatni? Mindenesetre, a decemberi uniós szavazáson Magyarországnak nem lenne szabad visszariadnia akár a vétó alkalmazásától sem, abban az esetben, ha Szerbia nem változtat a törvény szövegén. Hosszú távon persze nem akadályozható meg Szerbia úniós tagsága, ez nem is lehet senkinek a célja, de egy következetes magyar fellépés történelmi politikai áttörést jelentene a magyar-szerb viszonyban, és a vajdasági magyarokat is helytállásra ösztönözné a mindennapi – nem könnyű – küzdelmeikben.
A szerb-magyar kapcsolatokban tapasztalható feszültség minden bizonnyal összefüggésben áll az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás eseményeivel is. A szerbséget bosszantja, hogy a hágai perek árnyékában ez a kérdés is előkerült. Szerbia számára sokkal kényelmesebb lenne, ha maradnának a régi álláspontok. Magyarország és a vajdasági magyarok hunyászkodjonak csak meg, ahogy eddig tették, Szerbia majd továbbra is eldönti, mi az igazság. Látnunk kell azonban, hogy valódi megbékélés a két nép között nem lesz mindaddig, amíg a közös történelmünket nem tisztáztuk. Ez elengedhetetlen feltétele a kívánt és várt szerb-magyar megbékélésnek.
Vajdaságban nagy az idegesség. Ez nem kis mértékben annak tudható be, hogy a tartományba az elmúlt években a Balkán különböző tájairól nagy tömegekben érkeztek betelepülők, akik rendkívüli módon intoleránsak a magyarokkal szemben. Nekünk magyaroknak is elemi érdekünk, hogy Szerbiának mielőbb sikerüljön lélekben feldolgozni a közelmúlt balkáni eseményeit.
Milinszki Márton, Tát
Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












