Még egy szezon menedékház nélkül?
Zárt kapukkal ünnepelt a 95 éves ház
A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya múlt vasárnap emlékünnepséget szervezett a vaskapui menedékház alapkőletételének 95. évfordulója alkalmából, melynek azonban sajnos az „ünnepelt” nem örülhetett méltóképpen. Lapunk több mint három éve kíséri figyelemmel az utóbbi időkben zenés szórakozóhelyként üzemelő, 2006. szeptember óta zárva lévő turistaház sorsát. Az évforduló kapcsán utánajártunk, hol tart a tulajdonos, a Pilisi Parkerdő Zrt. és a legutóbbi bérlő, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség között folyó per. A remények szerint néhány hónapon belül lezárul a bírósági ügy, és egy új bérlő közreműködésével talán még ősszel megnyithatja kapuit a ház.
A most 95. születésnapját ünneplő vaskapui menedékház tulajdonosa és egykori bérlője közötti vitáról már több alkalommal beszámolt a Hídlap. Az igazság odaítélése nem tisztünk, de azt elmondhatjuk: a környékbeli természetkedvelők és a távolabbról érkező bakancsosok már alig várják, hogy nyitva legyen a turistaház, ahol megfizethető ételt és italt, illetve olcsó szállást kaphatnak.
Az épület a rendszerváltáskor került a Pilisi Parkerdő (PP) Zrt. tulajdonába, amely 1992-ben bérbe adta a Budapesti Természetbarát Sportszövetségnek (BTSSZ), hogy az általuk szervezett túrákon és programokon keresztül a kirándulókat szolgálja. A természetbarátok felújították a turistaházat, majd négy évvel később a működési költségekre való források hiányában úgy döntöttek, hogy további bérletbe adják a menedékházat. A későbbi vendéglátással foglalkozó albérlők a gazdaságosság jegyében éjszakai szórakozóhelyként működtették a házat, amelynek mind az épület, mind a természeti környezet kárát látta. A tulajdonos megelégelve ezt, felmondta a BTSSZ-szel kötött bérleti szerződést, pedig közben utóbbiak új bérlővel állapodtak meg, aki több millió forintos beruházással újította volna fel a turistaházat melegkonyhás étteremként és szálláshelyként, amelyről a PP Zrt. is tudott.

A furcsa helyzetet bírósági perek követték. A természetbarátok a jogellenes szerződésbontás miatt indított pert megnyerték, de 2007 októberében az immár jogszerű felmondás következtében mégis vissza kellett adniuk a ház kulcsait a tulajdonosnak. Emellett tulajdonjogi pert is indítottak arra hivatkozva, hogy az építkezésben annak idején a BTSSZ jogelődje, a Magyar Turista Egyesület is részt vett, kérték továbbá a bérleti jogviszonyuk akadályozása miatt felmerült anyagi és erkölcsi károk megtérítését. Vanek Zsuzsanna, a BTSSZ főtitkára lapunknak elmondta, hogy a két utóbbi pert érthetetlen módon összevonták, és mivel a tulajdonjog megállapításához szükséges bizonyítékok beszerzése igen nagy nehézségekbe ütközött volna, így a kártérítési per belátható időn belül való befejezése érdekében fájó szívvel lemondtak a tulajdonjog iránti igényükről. A főtitkárhangsúlyozta: nagyon bízik abban, hogy a parkerdő is a peren kívüli megegyezésre törekszik, hiszen mindkettőjük közös érdeke a jó kapcsolat és a kölcsönös együttműködés. Hozzátette: a BTSSZ rendszeresen karbantartja a turistautakat, újrafesti a turistajelzéseket, amit a PP Zrt. korábban anyagilag is támogatott.
Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő műszaki-igazgatási főmérnöke arról tájékoztatott, hogy az évek óta húzódó per reményeik, és az ügymenet állása alapján a végéhez közeledik. A korábbi bérlő több vitatott kérdésben visszavonta keresetét, a parkerdő pedig továbbra is kész az ügy mielőbbi lezárására. A tulajdonos bízik benne, hogy ezáltal hamarosan ismét működtetni tudja a házat, amely az eredeti rendeltetésének és a turisták, pihenni vágyók igényeinek megfelelő szállás- és étkezési lehetőséget nyújtana. Ha minden jól alakul, akár még ebben a turistaszezonban megnyithatja kapuit a kirándulók előtt a közel három éve zárva tartó létesítmény.

A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya (MTEEO) megemlékezést rendezett múlt vasárnap a 406 méteres Vaskapu-hegyen abból az alkalomból, hogy épp 95 évvel ezelőtt, 1914-ben építették fel a lelkes bakancsos turisták kétkezi munkájával az azóta helyi építészeti örökségi védelem alatt álló menedékházat. A mindössze két hónap alatt felépült házat akkor Brilli Gyuláról, az Esztergomi Turista Egyesület vezetőjéről nevezték el, akinek emlékét mai is őrzi a ház falán lévő dombormű. Jelenleg Király Albert Turistaháznak hívják, mely nevet 1948-ban a Természetbarátok Turista Egyesületének egyik alapítója tiszteletére kapta.
A megemlékezés a Magyarok Nagyasszonya szobornál Fehér László tárogatókíséretével kezdődött, majd a résztvevők elénekelték ősi himnuszunkat, a „Boldogasszony, anyánk” című éneket. Később elhangzott a Fa fohásza, az Erdő üzenete, a Víz fohásza, és az egyesület jelvényében szereplő havasi gyopár sugallata is – számolt be a történtekről Kassai Kálmán, az MTEEO elnöke.
Az esemény során együttműködési megállapodást írtak alá Szalai Tímeával, a Duna Múzeum igazgatójával, a dorogi turisták részéről Holicska Lajos értékes relikviákat, korabeli turistalapokat adott át, majd az Aranysólyom Lovagrend bemutatóját követően Thury Ede főszakács tálalta fel marhagulyását.
Kassai Kálmán a menedékház helyzete kapcsán elmondta: fájó szívvel nézték az ablakon keresztül a ház belsejét, és bízik abban, hogy a 96. évfordulót már bent ünnepelhetik. Mint mondta, az egykori városi tanácsi határozat szerint a turisták ingyen kapták a telket és kétezer pengő segítséget az építéshez, azzal a feltétellel hogy a tulajdonjog visszaszáll a városra, ha nem a turisták menedékének használják. Az elnök a turisták nevében azt kéri a döntéshozóktól, fontolják meg szándékaikat, a természet és az ember harmóniája csak úgy őrizhető meg, ha tiszteletben tartjuk az elődök szándékát, ami véleménye szerint az esztergomiak zömének akaratával is egybeesik.
Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












