Majdnem rizsrakéta
Teszt: Hyundai Coupé FX
Bár a Hyundai évek óta jelen van a magyar piacon, az átlagautós elsősorban a kis- és középkategóriás járműiről, na meg persze a mostanában divatos Tucson-Santa Fe párosról ismeri a koreai márkát. Nem csoda, hogy tesztautónkat sokan megnézték, hiszen a Coupé előző generációját idehaza nem forgalmazták, így újdonságként hat a Hyundai tetszetős rétegautója.
A Hyundai tervezői nem fukarkodtak az ívekkel és hajlatokkal: az alacsony építésű Coupé minden részlete tetszetős, méghozzá úgy, hogy gyakorlatilag semmilyen karakteres, Hyundai-os jegyet nem visel magán. Egy kicsit számomra ezért olyan, mint a játékboltok márkajelzés nélküli játékautói, amelyek tetszetősek ugyan, és egy-két részletben hasonlítanak egy-egy komoly presztízsű sportautóra, de sajnos a valóságban nem léteznek. Ellentétben a Hyundai Coupé-vel, ami márpedig létezik, még ha méreteiben kis túlzással továbbra is emlékeztet a játékautókra. A keskeny szemek, az első ülések fölött buborékszerűen púposodó, hatalmas hátsó üvegben végződő tető tökéletes kupéforma, a keret nélkül nyíló ajtók ívei, a különös hátsó lámpák pedig mind ízlésesen hatásvadász elemek, mint ahogyan a sportautós benzin töltőnyílás, és a kétoldalt kivezetett, krómkeretes kipufogócsövek is.

Belül folytatódik a hamisítatlan rétegautó hangulat: a Hyundaiba nem be, hanem leülnünk kell a jól formázott, bőrrel bevont sportülésekre, amelyek nagyjából kétméteres magasságig biztosítanak kényelmes helyet utasnak és sofőrnek egyaránt. A vezetőhelyzet beállítását némileg nehezíti, hogy a volán csak le-fel állítható, tengelyirányban nem. A Coupé belterét a sofőr köré tervezték: a fő- és kiegészítő műszerek, különösen a középkonzolra illesztett három kis kerek óra látványosak, még ha gyakorlatilag használhatatlan adatokat is közvetítenek: az éppen leadott teljesítményről, a pillanatnyi fogyasztásról, és a töltöttségről tájékozódhatnánk, csak éppen menet közben erre nemigen lesz időnk.

A műszerekhez hasonlóan szépek a középkonzol tetején trónoló, krómkeretes, kerek levegőbefújók, érthetetlen ugyanakkor, hogy a műszerfal két szélére hogyan kerülhettek szögletes, műanyag rostélyok, főképp úgy, hogy ezen kívül minden apró részletre nagyon odafigyeltek a koreaiak, még az ülésfűtés kapcsolói is gusztusos krómgyűrűvel keretezettek. Ami a hátsó részt illeti, sok szót kár erre vesztegetni: a nehezen megközelíthető kényszerpadra még fejtámla sem jutott, igaz, a meredeken lejtő hátsó szélvédő miatt nem is fértek volna el, nem véletlenül figyelmeztet minket egy címke a csomag térajtón arra, hogy lecsukáskor vigyázzunk az esetleg valamilyen különleges szigorú büntetés miatt hátulra száműzöttek fejére. Egyszóval: ide a gyerekeken kívül csak és kizárólag nevelőcélzattal ültessünk utasokat. Egy kupé egyébként is elsősorban a bal egyes ülésből élvezhetző, nincs ez másként a Hyundai esetében sem: a tanítani valóan jól kezelhető váltó egyetlen hibája, hogy mindössze ötfokozatú, igaz, a kétliteres motor cserében széles határok között használható: városban kettesben és ötösben is furikázhatunk. Tesztautónkhoz egyébként utóbbi illett jobban, hiszen a sportruha alatt egy nem túl heves vérmérsékletű motor lapult, nem véletlenül hangsúlyozta az importőr, hogy kupéról, nem sportautóról van szó. A 143 lóerős erőforrás inkább csak átlagon felüli dinamizmusra, mintsem sportosságra képes, persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne élvezetesen autózni a Hyundai-al, hiszen a remek váltó és futómű mindig partner egy kanyargós országúti suhanáshoz. Mindehhez ráadásul jutányos áron juthatunk hozzá: a kis kupé 6 millió forintba kerül, ezért a pénzért pedig hasonló autót sehol máshol nem kapunk, csak tudatosítsuk: nem sportautóban, hanem egy tetszetős élményautóban ülünk, olyanban, mint amilyet kisgyerekként elképzeltünk magunknak.

ADATOK
Méretek (mm): hosszúság 4395, szélesség 1760, magasság 1330, tengelytáv 2530, saját tömeg 1312 kg , megengedett össztömeg 1760 Motor: folyamatosan változó szelepvezérlésű, négyhengeres benzinmotor, 1975 cm3, max. teljesítmény: 143 LE/6000 min, Maximális nyomaték: 186 Nm/4500 min, Átlagfogyasztás 6,6-11,9 l Tesztfogyasztás 8,8 l, Gyorsulás (0-100 km/h): 9,3, Végsebesség 208 km/h. Ár: Hyundai Coupé 2,0 DOHC Dynamic 5.999.000 Ft

Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












