Majális havában
Hagyományőrző május elsejei ünnepségek a régióban
Hagyományos programkínálattal várják az érdeklődőket a munka ünnepének napján Annavölgyön, ahol ez alkalomból az Annavölgyi Bányász Sport Egyesület szervez családi majálist a település sportpályáján. „Évek óta rendszeresen megszervezzük ezt az eseményt és általában nagyon jól szokott sikerülni, aminek valószínűleg az az oka, hogy a fix programok mellett a jelenlévők hangulata is fokozza az összejövetel légkörét.

Az állandó programok között is bárki találhat kedvére valót, hiszen a kispályás labdarúgótorna mellett lesznek sportversenyek, a legkisebbeknek ugrálóvár és arcfestés, a napot pedig közös tábortűzzel zárjuk” – tájékoztatott a részletes programról Hüse Sándor szervező. A nap folyamán különféle üstben főtt finomságokat is megkóstolhatnak a résztvevők, a rendezvény során összegyűlt bevételt pedig a település sportéletének fejlesztésére fordítják a szervezők.

Csolnokon immáron második alkalommal tartanak a helyiek bányászmajálist. A nagyszabásúnak ígérkező program a délelőtti központi dorogi felvonulással indul, ahonnan a szervezők buszokkal szállítják át a bányászközösségek tagjait a csolnoki Bányász Művelődési Házhoz, ahol egy jóízű ebéddel vendégelik meg a jelenlévőket. Az ebédet követően a gyerekek különféle szabadtéri játékokkal ismerkedhetnek, a felnőttek és az idősebbek pedig közösen eleveníthetik fel az egykori bányászemlékeket. Este Karmesterest várja az érdeklődőket, melyet a fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Csolnoki Fúvószenekar szervez a művelődési házban délután hat órai kezdettel.

A vájárhagyományokat elevenítik fel Kesztölcön is, ahol immáron ötödik alkalommal szerveznek közös emlékezést a Kesztölci Hagyományőrző Nyugdíjas Bányászok a helyi bányászemlékhelynél. „A hagyományőrző bányászok célja az öreg bányászok meglátogatása, a régi bányászhagyományok felelevenítése, valamint a „Repülj Páva” kör közreműködésével régi bányászdalok éneklése, hogy a mai ifjúság is ízelítőt kapjon a bányászok szokásairól, életéről” – ismertette a program jelentőségét Kara Lajos, a hagyományőrző bányászok tagja. A kesztölci program ma, szombaton délelőtt fél tízkor kezdődik a helyi bányászemlékhelynél.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











