hídlap.net

Luther Márton 493 éve, Wittenberg­ben függesztette ki téziseit az egyetemi templom funkcióját betöltő vártemplom kapujára. A fiatal egyetemi tanár nem más okból tette mindezt, mint meggyőződé­se, hite szerint. Az esemény nemcsak az egyházon belül indított el komoly átala­kulási folyamatokat, de nagy hatással volt a világpolitikára is, és ez nemcsak akkor, 1517-ben volt így, de gyakorlatilag napjainkban is tart. Az említett lutheri hit magából a kifüggesztett 95 tételből is kiviláglik. Sokan és sokszor írtak már erről a wittenbergből indult históriáról, de talán kevesebbszer olvashattuk, hogy a bűnbocsátó cédulákon kívül még mi mindenről írt a reformer: 8. tétel: „A bűn­bánati egyházjogszabályok csak az élőkre érvényesek, és azok szerint haldoklókra semmit sem szabad kiróni.” 18. tétel: „Nem látszik bizonyítottnak sem érvek­kel sem szentírási helyekkel, hogy a pur­gatóriumban lévő lelkek kívül lennének a szeretetet kiérdemlő vagy azt fokozó álla­poton (Isten irgalmán).” 27. tétel: „Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mond­ják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.” 31. tétel: „Amilyen ritka az igazán bűnbánó ember, épp olyan ritka az igazán elengedést nyerő, vagyis nagyon ritka.” 62. tétel: „Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma (örömhíre). De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.” 79. tétel: „Káromlást szól, aki azt állítja, hogy a pápai címerrel ellátva felál­lított kereszt felér Krisztus keresztjével.”

Luther Márton portréja, mely korábban egy évig "vendégeskedett" az esztergomi evangélikus templomban

Talán nem kell alaposabb történelem­ismeret ahhoz, hogy ezekből a kiragadott példákból meglássuk, micsoda „forra­dalmi” hatása lehetett mintegy ötszáz évvel ezelőtt, elsőként a Róma által irá­nyított kereszténységen belül Luther tételeinek. A pápa és a katolikus egyház nem is hagyta szó nélkül ezt a 95 részes kinyilatkoztatást, és a pápa Luthert kiát­kozta és eretneknek nyilvánította. Ennek következtében a reformátornak el kellett fogadnia a szász fejedelem védelmét. Bár a hit megújítóját törvényen kívül helyez­ték, Luthert „hitünk szerint” – mondják a protestánsok – Isten segítségével nem érte bántalom, 63 éves korában bekövet­kezett haláláig lelkipásztorként, prédi­kátorként, teológusként, hittudományi könyvek írójaként dolgozott.
A reformáció másik, a lutheránusnál is harcosabb vonala a svájci Kálvin Tamás által vezetett vonala lett, Magyarorszá­gon a református egyház hívei az ő újító tevékenysége révén alapított egyházhoz, míg az evangélikus egyházhoz a Luther Márton megújítói alapvetése nyomán lét­rejött gyülekezethez tartoznak. Czenthe Miklós az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója, egy korábbi cikkében írta a reformáció ünnepnapja kapcsán: „Luther eredeti szándéka az egyház reformációja, azaz megjavítása volt, nem „megváltoz­tatása, megszüntetése”. Luther nem val­lás- vagy felekezetalapítás céljából lépett föl. Az erfurti ágostonos szerzetes nagyon is az akkori egyházi gondolkodásban és nevelésben részesülve és élve, komolyan végiggondolta hitét és életét. Úgy találta, hogy az egyház akkori élete, a gyakorlat annyira eltért a bibliai lényegtől, hogy fel kell lépnie. Azt lehet mondani, hogy a reformáció a politikai körülmények hatá­sára lett elsőrendű politikai eseménnyé, így következett be az egyházszakadás és a vallásháborúk kora. Luther azon­ban nem politikus volt, hanem egyete­mi tanár és lelkész, hívő és gondolkodó lélek. Az anyagiakkal való visszaélés, a bűnbocsátó cédulák gyakorlatát tartot­ta felháborítónak, és az evvel összefüggő anyagiasság elterjedését. Az egyház által elért politikai hatalom és gazdagság ára volt az erkölcsi hitelesség, a hitbeli meg­győződés meggyengülése. (…) Luther úgy vélte, az egyháznak vissza kell térnie eredetéhez, és az eredeti szent könyvéhez a bibliához (sola scriptura). Nem szabad, hogy kiváltságos papi rend torlaszolja el a nép útját az evangélium elől, azt köz­vetlenül a nép kezébe kell adni, hogy maguk olvashassák és maguk vonhassák le közvetlenül az írásból a hitigazságokat (sola fides). A népet iskolák által képessé kell tenni, hogy hozzájusson a Biblia és a műveltség „kiváltságához”. Az egyház ne cél, hanem eszköz legyen, mondjon le túlságos világi-hatalmi szerepléséről, és foglalkozzon azzal, ami igazán a dolga.”