Magyar nyelven a magyarokért 60 éve
A magyar nyelvű oktatás évfordulóját ünnepelték Muzslán
Közel 150 millió forintnak megfelelő eurót nyert még tavaly a helyi alapiskola felújítására a szlovákiai Muzsla önkormányzata. Az intézmény rekonstrukciós munkálatai tavaly májusban a tanév végeztével meg is kezdődtek és egészen szeptember közepéig eltartottak.
„A 2009/2010-es tanévet a település művelődési házában kezdtük, mivel a tanév kezdetéig nem sikerült teljes egészében befejezni a felújítást. Ez szerencsére nem okozott különösebb problémát, a gyerekek és a kollégák is megfelelően tudták kezelni a helyzetet. Szeptember közepére végül sikerült visszaköltöznünk az iskolába, ami ekkorra már teljesen megújult formában fogadott bennünket” – részletezte a tanévkezdéskor fellépő nehézségeket az intézmény vezetője. Páldi Tímea hozzátette, hogy a több hónapos felújítás során a megnyert pályázati pénzből sikerült kicserélni az épület nyílászáróit, új szigetelést kaptak a falak, megújult a fűtési rendszer és újra lett festve az egész épület. „Ez számunkra nagyon nagy segítség volt, hiszen így minderre az iskolának nem kellett költenie, így az erre szánt összegből számtalan új és hasznos eszközt tudtunk vásárolni, mint például új padokat és székeket. Az újonnan vásárolt bútorok pedig szép, egységes képet adnak a belső terekben is. Emellett a Szülőföld Alaptól (a Magyar Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárságától) pedig új táblákat is nyertünk, így büszkén mondhatom, hogy krétamentes lett az iskola a kollégák legnagyobb örömére” – fejtette ki az igazgató. Az intézmény a jeles évforduló alkalmából egy emlékfalat is állított, ami az iskola névadójának egykori nagyhírű diákja, Nagy Márton pedagógiai írónak állít emléket.
Az ünnepi alkalomról a település vezetője, Drapák Károly kiemelte, hogy ezen a napon több mindent is ünnepel a közösség, mivel amellett, hogy hosszas munka eredményeként megújulhatott az 1916-ban épített iskola, éppen hatvan éve annak, hogy a világháborút követően az 1949/50-es tanévben újraindult a magyar nyelvű oktatás a Felvidéken, elsőként Muzslán.

„Nekünk határon túli magyaroknak mindig meg kell emlékeznünk a legfontosabb eseményekről, legyen szó akár szomorú, akár vidám történésről. Jelen esetben ez az évforduló most minden szlovákiai magyar számára egy örömteli ünnep” – hangsúlyozta a polgármester. Az ünnepi megemlékezés és az iskola átadása délután fél háromkor kezdődött a szlovák, valamint a magyar himnusszal. Ezt követően az átadóra érkezett vendégeket Drapák Károly polgármester köszöntötte, így Csáky Pált, a Magyar Koalíció Pártjának elnökét, Liszka Józsefet, a Selye János Egyetem tanárképző karának tudományosságért és nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettesét, Farkas Ivánt, a Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsának elnökét, Szigeti Lászlót, volt oktatásügyi minisztert, parlamenti képviselőt, Bartal Károlyt, a Premontrei rend főapátját, Macho Józsefet, Muzsla plébánosát, Burján László esperest, valamint Nagy András esperest. A politikusok és egyházi vezetők mellett Muzsla testvértelepüléseinek, baráti településeinek vezetői, képviselői is megtisztelték a rendezvényt, ennek megfelelően az ünnepségen részt vett többek között Mogyorósbánya polgármestere és volt polgármestere, Tát és Pilisszentlászló volt vezetői, Nyergesújfalu jegyzője, Béla község és Sárkányfalva polgármesterei és Párkány polgármester-helyettese is.

A polgármesteri üdvözlőt követően Liszka József a Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánhelyettese vette át a szót, aki a magyar nyelvű oktatás és a magyarságtudat fontosságáról beszélt, arról, hogy mennyire fontos a magyar gyerekek és a magyar fiatalok számára, hogy saját nyelvükön tanulhassanak. Liszka József ezt követően kiemelte a szülőföld megbecsülésének jelentőségét is. Ahogyan fogalmazott éppen ezek miatt fontos, hogy ahol lehet ott Muzslához hasonlóan meg kell őrizni a magyar nyelvű oktatást és a magyar iskolát. Kiemelt jelentőséget tulajdonít a magyarságtudat és a magyar nyelv megőrzése fontosságának Csáky Pál is, aki egy történelmi példával, egy anekdotával jellemezte a tudás és az iskolák jelentőségét.

„Csak az a nép képes túlélni a történelmet, amelyik meg tudja becsülni a könyvet, a könyves házat és az iskolát. Mi magyarok is egy ilyen történelmi nép vagyunk. Sok mindenre megtanított bennünket a történelem és sokszor meg is próbált bennünket. Kevés dolog van, amiket nem tudott elvenni tőlünk, ezek az önbecsülésünk és az élni akarásunk. A Kárpát-medencében és mindenütt, ahol magyarok élnek a világban, addig marad meg a magyarság, amíg ezek az emberek felvállalják az identitásukat, a ragaszkodásukat a nyelvükhöz, a kultúrájukhoz, az intézményeikhez, a hagyományaikhoz, a szülőföldjükhöz. Muzslán is addig élnek majd magyarok, amíg a muzslai polgárok felvállalják nyelvüket, kultúrájukat, identitásukat és szeretetüket a szülőföldjükhöz. Azt hiszem, hogy öröm és felemelő érzés számunkra, hogy a muzslaiak hatvan évvel ezelőtt is tudták, hogy mi a fontos számukra és mit kell tenniük. Egy nagyon nehéz helyzetben, sok megpróbáltatás után újraindították az iskolát, azt az iskolát, ami most is virágzik és rengeteg értékes embert adott ennek a régiónak, és ennek a társadalomnak.

Éppen ezért köszönet illet mindenkit, aki részt vett az intézmény felújításában és mindenkit, aki azon munkálkodott és munkálkodik ma is, hogy a magyar nyelvű oktatás továbbra is fennmaradjon Muzslán” – fejtette ki álláspontját a politikus. Csáky Pál beszélt továbbá a Szlovákiában hatályos nyelvtörvény oktatási intézményekre gyakorolt hatásairól, valamint a közelgő választásokról is. Ahogyan fogalmazott, a nyelvtörvény elsősorban a pedagógusoknak jelent plusz munkát, hiszen a törvény értelmében kétnyelvű oktatást várnak tőlük. Éppen azért Csáky Pál a közelgő szlovákiai választások kapcsán reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egy a mostaninál jobb összetételű kormány kap majd megbízást, és így lehetőség lesz a nyelvtörvény módosítására is.

Az iskola igazgatójának, Páldi Tímeának a beszéde után következett az intézmény megáldása és átadása Macho József plébános, Horváth Stefan főkivitelező és Drapák Károly polgármester közreműködésével. A rendezvény a Nagy Márton-emlékfal leleplezésével, majd a felújított iskola épületének bejárásával zárult. A település lakóit, az átadót követően ünnepi szentmisére várták a község templomában, majd a meghívott vendégeket egy állófogadás keretében látták vendégül.





Hozzászólások
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











