Magasabb osztályban a dági gyerekek

Minden korosztályban kezdtek a röplabdások

2010-10-24 07:08:00
Egy torna, második hellyel hangolódtak a fiatal dági röplabdások az újabb bajnoki évadra a közelmúltban. A Veszprémben megszerzett ezüstérem, Kiss Kálmán edző szerint, kellő lendületet adhat a játékosoknak ahhoz, hogy tavasszal ismét országos döntőt vívhasson az együttes.

Elkezdődött a 2010/2011-es röplabda szezon, melybe idén is, a tavalyihoz hasonlóan, minden korosztályban érdekelt a Dági KSE röplabda szakosztálya. A felnőttek mellett ráadásul, most már a gyerekek is a legmagasabb osztályban küzdhetnek a tavalyi kiváló eredményeknek köszönhetően. Az új bajnoki idényt a felnőtt játékosok kezdték a leghamarabb, melyben eddig két mérkőzésből kettőt győzelemmel zártak a dágiak. A gyermek bajnokság rajtja még ugyan némileg még várat magára, de addig is a gyerekek felkészülési tornákon vesznek részt, melyeken a nyári alapozás után végre játékba lendülhetnek a fiatalok.

A közelmúltban Veszprémben mérkőztek meg az ifjú dágiak egy meghívásos tornán, melyen Veszprém, Kaposvár és Sümeg csapata is részt vett. Ezek a csapatok már az elmúlt bajnokságban is kiemelkedő eredményeket értek el, ezért joggal tartoznak az ország legjobbjai közé. Mindezek tudatában pedig rendkívül jó eredménynek számít ezen a felkészülési tornán elért második hely, valamint, hogy a csapatsiker mellett a dágiak egyik legkiválóbbját, Mester Leventét választották a szervezők a torna legjobb játékosának, tudtuk meg Kiss Kálmán edzőtől. „Ez a torna kellőképpen szolgálta a játékba lendülésünket. Kicsik vagyunk még, idén új csapatot építünk, de nagyon lelkesek, ügyesek a gyerekek. Az idei szezont a kiemelt csoportban kezdjük, melyben nehéz mérkőzések várnak ránk, ugyanakkor tavaszra formába lendülhetünk és idén is országos döntőt játszhatunk” – tette hozzá a szakember.

A Dági Röplabda Szakosztály az idén próbálja folytatni az eddig is eredményes munkáját, a fejlődés érdekében pedig már Sárisápon is tart edzéseket a helyi sportcsarnokban az egyesület. A tréningek minden kedden és csütörtökön fél négytől ötig tartanak és mindenki számára ingyenesek

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe