Lovarda a Szentlélek patak völgyében

2009-01-01 11:45:00
„Amikor idejöttünk, még nem volt itt az égegyadta világon semmi. A régi laktanya épületeiből alakítottunk ki istállót illetve büfét...” - meséli Bönde Ferenc a Királyvárosi Lovasliget tulajdonosa. Ma már egy kicsit más a helyzet, a patakparton azóta kinőtt a földből egy 40 személy befogadására alkalmas panzió, borozóval, lelátókkal a pályán megrendezésre kerülő versenyekhez –, és egy 28 boxos istállóval. A pályák épp felújítás alatt állnak, a Komárom-Esztergom Megyei Díjugrató versenysorozat döntőjét rendezik itt, augusztus 23-24-én.

A Bönde család 1988 óta foglalkozik lovakkal és 1992-ben alapították az Esztergomi Lovas SE-t, melynek több fiatal lovasa azóta kiemelkedő eredményeket ért el a díjugrató sportban (területi és megyei bajnokságot nyertek: Zsiga Mihály, Ugrin Boglárka, Győri Ferenc, Dlabik Zoltán, felnőtt területi bajnokságot: Iby Ferenc). Jelenleg is legeredményesebb versenyzőnk ifj. Bönde Ferenc háromszoros korosztályos magyar bajnok, az ifjúsági mgyar bajnokság ezüstérmese és többszörös helyezettje, a magyar ifjúsági díjugrató válogatott kétszeres európabajnoksági résztvevője (Svájc, Görögország). A versenyszerű sporttevékenység és a lovarda támogatója ezidáig kizárólag a Bönde család tulajdonába lévő Voltizs Bt volt, az idei évtől azonban a Nagy Lovas Kft-t is szponzoraik között tudhatják. A lovas egyesület céljainak része a tehetséges díjugratók támogatása, versenyre felkészítése és versenyeztetése is.

A versenysporton kívül szabadidős tevékenységeknek is otthont ad a létesítmény, jelenleg is szakképzett oktatókkal folyik a lovas-oktatás, gyerekek és felnőttek részére egyaránt. A gyakorlottabb lovasokat gyönyörű tereplehetőségekkel várják a Pilis-ben, a tehetséges fiataloknak pedig lehetőségük van elsajátítani a díjlovaglás, illetve a díjugratás alapjait. Utóbbi szakágakban rajtengedélyvizsgára felkészítés is folyik a Strázsa-hegy mellett. Dudás Nikolettával, a Montágh Imre Speciális Szakiskola és Óvoda egyik gyógypedagógusával karöltve terápiás lovagoltatással is foglalkoznak, amely rengeteget javít a fogyatékkal élők életminőségén, bizonyos fizikai és pszichikai problémák esetében pedig konkrét javulást is eredményez. Szerencsére már nem csak a Montághosok, hanem mindenki számára elérhető, ugyanakkor kellő támogatás hiányában sajnos sokaknak le kell mondaniuk erről a lehetőségről. A ligetben nemcsak lovasok, hanem fiatal lovak felkészítésével, belovaglással is foglalkoznak, és bértartást is vállalnak.

Az egyesület általános célja a figyelem felkeltése az ember legrégibb társa iránt, valamint az egészséges életmódra nevelés. Ennek keretein belül idén június 16-tól lovastábor sorozatot indítanak, minden héten hétfőtől-szombatig, bentlakással, vagy bejárós(napközi) jelleggel. A tábor keretein belül szeretnék a gyakorlati oktatáson kívül elméletben is bevezetni a jelentkezőket a lovak világába, valamint megismertetni őket a helyi és környékbeli kulturális örökségekkel.

A vezetőség és az alkalmazottak közösen törekszenek arra, hogy a lovarda, ez a hatalmas zöld terület a város szélén, a nyugalom szigete legyen nemcsak az itt sportolók, hanem a kíváncsiságból erre járók számára is.

 

Áraink:

Futószár (kezdő) óra(30 perc): gyerekeknek: 2300,-

felnőtteknek: 2600,-

osztálylovaglás (haladó óra, karámban, 45-50 perc): 3000,-

tereplovaglás (60perc) 3500,-

10 alkalmas gyerekbérlet (2 hónap alatt felhasználandó): 20000,-

10 alkalmas felnőttbérlet (2 hónap alatt felhasználandó): 25000,-

lovastábor bentlakással (6 napos, szállás+ teljes ellátás) előreláthatóan: 45000,-

 

Érdeklődni: lovaglás: 06-30/542-2496

Táborral kapcsolatos információk:06-30/433-2133

V. V.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe