Léva vitte idén a Suzuki kupát

Ötödikként zárta a spori legnagyobb tornáját az ESC

2010-02-01 08:08:00
Léva csapata nyerte a II. Suzuki Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Tornát múlt hétvégén a Pézsa Tibor sportcsarnokban. A kupán tizenhat együttes vett részt, köztük három felvidéki és nyolc első osztályú magyar alakulat. A fiatal labdarúgók óriási csatát vívtak, a vendéglátó Esztergom végül ötödikként fejezte be a szereplést. A rendezvényen Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat tagja, Németh József alpolgármester, Pál György, a sportcsarnok igazgatója, valamint egykori esztergomi labdarúgók, Markó Béla, Winkler János és Tarnóczy Imre díjazták a helyezetteket.

Az immáron másodízben megrendezett Suzuki kupa a sportcsarnok egyik legnagyobb és legnevesebb rendezvényeként ismeretes határon innen és túl. Az eseményre három felvidéki, nyolc NB I-es és öt alsóbb osztályban szereplő együttes látogatott el. A 14 éves focisták által játszott selejtezők szombaton kezdődtek a négyes csoportokban. Az Esztergom SC, a Dunakanyar SE, az Újpest FC, a Nové Zámky FK alkotta az „A” csoportot, a Ferencvárosi TC, a Lábatlan SE, a Kecskeméti TE, a Gödöllői SK a „B”-t képviselte. A „C” kategória tagjai között rúgták a bőrt a Vasas Akadémia, az FK Komarno, az Airenergy FC, a Soroksár SC tagjai, a „D” beosztásban pedig a Videoton FC, a Komárom VSE, a Budapest Honvéd FC, az FK Slovan Levice gyűlt össze. „Az „A” csoportban az Esztergom az utolsó mérkőzésen biztosította be a helyét a nyolc közé, hiszen megverte az Újpest csapatát, így viszont kiesett az Érsekújvár. A „B” csoportban a Ferencváros emelkedett ki, a második továbbjutó hely sorsa pedig az utolsó utáni pillanatban dőlt el. Kiesett a Lábatlan és bejutott a Gödöllő, illetve távozott a Kecskemét is. A Lábatlan külön dicséretet érdemel remek helytállásáért a nagyon erős csoportban, hiszen a későbbi második és harmadik helyezett ütötte el a továbbjutástól. A „C” és „D” csoport hozta a legnagyobb meglepetést, a két favorit, a tavalyi finálét vívó Videoton és Vasas kiesett, nem jutottak be még a nyolcaddöntőbe sem” – mesélt a torna első napjáról Osvald Zsolt főszervező.

 

 

A vasárnapi nyolcaddöntő tovább borzolta a kedélyeket. Osvald Zsolt szerint az egyik négyes erősnek bizonyult – Budapest Honvéd, Újpest, FTC, Airenergy – míg a másik csoport – Léva, Gödöllő, Esztergom, Komárno – összetétele kissé gyengébbnek bizonyult. A sors, vagyis a sport fintora azonban gondoskodott az izgalmakról, a végeredményt tekintve ugyanis a „gyengébbnek” tűnő beosztottakból került ki a győztes (Léva), a harmadik (Gödöllő) és az ötödik (Esztergom) is. „Az Esztergom ötödik helye dicséretes ebben a rendkívül erős mezőnyben, sokkal gyengébb feltételek között készülhetnek fel a csapat tagjai, mint az ellenlábasaik” – büszkélkedett a házigazdák teljesítményével Osvald Zsolt, majd hozzátette, hogy a Léva is kiemelkedően játszott, küzdőképességüknek és a jó csapategységnek köszönhetően nyert. A legbravúrosabb csapatok mellett, a legügyesebb játékosok kilétére is fény derült. Különdíjjal jutalmazták Weiland Maximilian-t (FTC), mint a legjobb játékost. Dobi Gergő (Gödöllő) vehette át a legpéldásabb kapusnak járó elismerést, Várszegi Balázst (Esztergomi SC) a legtehetségesebb védőként ismerhette meg a közönség, míg a gólkirályi címet ezúttal ketten is kiérdemelték, Dékány Tamás (BP. Honvéd) és Trexler Milán (ESC). Lakatos Szilárd (ESC) kapta a legjobb hazai játékos címet.

 

 

A díjakat Buzánszky Jenő, a torna fővédnöke, az esztergomi önkormányzat nevében Németh József alpolgármester, a Pézsa Tibor sportcsarnok képviseletében Pál György igazgató és egykori esztergomi labdarúgók, Markó Béla, Winkler János és Tarnóczy Imre adták át. Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat tagja a díjátadón még több alázatra és edzésre buzdította a fiatal labdarúgókat.

 

 

Végeredmény: 1. Léva, 2. FTC, 3 Gödöllő, 4. Újpest, 5. ESC, 6. Airnergy, 7. BP Honvéd, 8. Komárno.

Hegedűs Dóra
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe