Lendületben a leányvári judosok
A megmérettetés egyben válogató verseny is volt, a leányvári versenyzők pedig remek szerepléssel újra kimagasló eredményeket értek el. Szabó Katinka az 57 kilogrammos mezőnyben nem talált legyőzőre, így a dobogó tetejére állhatott. A 70 kilósok között Zupkó Noémi második lett, de ezüstérmet szerzett 78 kilóban Nagy Annamária is.

Ugyancsak a pódiumra állhatott, annak harmadik lépcsőfokára, Rábai László, aki a 90 kilogrammos mezőnyben indult, valamint a +100 kilósok közt Kerstner Róbert is. Rajtuk kívül még remekül helytáll, a leányvári egyesület vezetői szerint, Szikora Kristóf 100 kilóban negyedik helyével, az 57 kilogrammos mezőnyben szerzett ötödik helyével Rábai Boglárka, illetve a hetedikként záró Vadas Dániel is. A sportolókat ezúttal Pfluger Antalné, Kovács Ernő, Nagy József, Péntek Zoltán, Pócsföldi Gábor, Szabó Ferenc és Pfluger Antal készítette fel a megmérettetésre.
Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...

@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe