hídlap.net

Kezdjük a lényeges különbségnél, az autó hátuljánál, hiszen ebben különbözik elsősorban tesztalanyunk a korábban próbált Lancerektől.

A csapott hátú, ötajtós kivitel régi-új típus, a Mitsubishi ugyan az előző generációnál nem készített ilyen kivitelt, de mivel az európai piacon ugyancsak népszerűek a ferdehátú ötajtósok, így a japánok sem hagyhatták ki ezt a verziót. Szerencsére, mivel személy szerint úgy gondolom, hogy ezzel a farral lett tökéletes a Lancer, igaz, az első felmérések szerint nem mindenki gondolja így, az általam végzett gyors körkérdés után ugyanannyi szavazatot kapott a szedán, mint mostani tesztalanyunk.

Mivel azonban – szerencsé(m)re- nem a megkérdezettek, hanem jómagam írhatom e tesztet, így engedtessék meg annyi szubjektivitás, hogy szerintem jól néz ki az ötajtós verzió, talán azért, mert így közelebb áll az épp aktuális Impreza-hoz, igaz, nem ebben, hanem a csúcsverziókban szokás összehasonlítani a Subaru és a Mitusbishi erőgépét. Félretéve a szubjektivitást: az ötajtós verzió ezúttal is „literekbe” került, azaz a szedánhoz képest kisebb lett a csomagtartó, igaz, a magasra nyíló ötödik ajtónak köszönhetően legalább könnyű pakolni, és végre az autó rangjához méltó csomagtér-borítás került a Lancerbe. A raktér bővítése egyszerű, lehajtott hátsó ülésekkel pedig bőséges helyet kapunk. A lecsapott hátsó rész a hátsó tér helykínálatát nem érintette számottevően, két felnőtt továbbra is nagyon kényelmesen utazhat hátul, a magasan futó övvonal pedig átlagon felüli biztonságérzetet ad. A fentieken kívül lényeges különbség nincs a Lancer két változata között: a vadászgépekre emlékeztető orrész tekintélyt parancsoló, a visszapillantó tükörben megjelenő vicsorgó Lancer elől gyorsan lehúzódnak, holott a csúcsváltozatokat leszámítva korántsem sportautó a japán középkategóriás. A futómű inkább lágy hangolású, ez eleve gátat vet a szerpentinen történő száguldozásnak, annak ellenére, hogy a Lancer kifejezetten jóindulatúan viselkedik ilyenkor is. Lehet persze gyorsan közlekedni a Sportback-el, egy átlagos családfő biztosan jókat tud autózni vele, izgalom nélkül, kényelemben, aki pedig ennél többre vágyik, annak ott az EVO változat.

Az autó belseje egy az egyben megegyezik a szedánnal, azaz maradtak az átlagos minőségű anyagok, a jellegzetes szürke belső, és a mindezt ellensúlyozó, jól leolvasható, csőbe „rejtett” műszerek. Semmi extra, semmi hivalkodás, ennek ellenére könnyen megszerethető a Lancer, talán éppen a szélsőségeket nélkülöző „átlagossága” miatt. Tesztautónkban egy eddig nem próbált erőforrás, a 143 lóerős, 1,8 literes benzinmotor dolgozott – az autóhoz illő karakterrel. Bár a számok többet ígértek, a valóságban kevesebbet nyújt az ötfokozatú váltóval párosított egység, amely csak magasabb fordulatszámon kezd húzni igazán. A váltó fokozatkiosztása jó, városban is kapcsolható az ötödik sebesség, sajnos autópályán azonban 130-nál négyezer körül forog a motor, ami nem tesz jót a fogyasztásnak sem. Vegyes használatban ettől függetlenül egészen elfogadható értéket mértünk, a 8,5 literes fogyasztás nem rossz, különösen, hogy ez jórészt városi autókázással, klímával jött össze. A Lancer Sportback egy vagány megjelenésű, de átlagos tulajdonságú autó, amely elsősorban a japánautó-hívők körében találhat magának vásárlókat, elsősorban valószínűleg a fiatalabb korosztályból.

Adatok: Motor: benzin, 1798 cm3, teljesítmény: 105 kW (143 LE)/6000, nyomaték: 178 Nm/4250. Méretek: hosszúság 4585 mm, szélesség 1760 mm, magasság 1515 mm, tengelytáv 2635 mm. Saját tömeg 1355 kg, megengedett össztömeg 1900 kg, csomagtartó 344-1394 l. Menetteljesítmények: gyorsulás (0-100 km/óra): 10,4 mp, végsebesség: 196 km/óra. Gyári átlagfogyasztás: 7,9 liter/100 km. Tesztfogyasztás 8,5 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 188 g/km. Tesztelt modell alapára: Mitsubishi Lancer Sportback Invite 4 750 000 Ft