Lebirkózott hazai és nemzetközi versenyek
Hollandiában is csapatbajnok az Esztergomi Birkózó SE
Előbb az országos diákolimpiai döntőn szerepeltek Lévai Zoltán és Lévai Mária tanítványai március utolsó hétvégéjén. A szentesi megmérettetésen összesen három esztergomi aranyérem talált gazdára: Kisréti Adrienn (52 kilogramm) a lányok mezőnyéből tűnt ki, a fiúk versenyében pedig Hódi Erik (31 kilogramm) és Lévai Tamás (34 kilogramm) diadalmaskodott. Utóbbi egyben a legtechnikásabb címet is bezsebelhette. Putnoki Zsolt (31 kilogramm) éppen lecsúszott az aranyérméről, Szekér Szimonetta (27 kilogramm), Vitek Adrienn (45 kilogramm) és Kismóni Botond (60 kilogramm) bronzérmes helyezéseket értek el. Szekér Cintia (57 kilogramm), Gyarmathy Katalin (45 kilogramm) és Lázók Roland (28 kilogramm) egyaránt eredményes szerepléssel az ötödikek lettek. A fiatalok végül három bajnoki címet, egy ezüstérmet, három bronzérmet és három ötödik helyezést szereztek a szentesi viadalon.

A diákolimpiát követően ismét rangos versenyen bizonyíthattak a helyi birkózók, akik a húsvéti nemzetközi kötöttfogású birkózóversenyre voltak hivatalosak tizenkilenc ország hatvanhét klubjának ötszáznégy sportolójával együett. Az eseményt a hollandiai Utrechben tartották, immáron negyvenedik alkalommal. „Magyarországon az első félévben szabadfogású versenyek vannak, de a szakosztály idősebb versenyzői már kötöttfogásra szakosodtak, így ebben a félévben egy-egy kötöttfogású versenyen tudják gyakorolni a tanultakat. A rendezvény első napján lehetőség adódott a fiataloknak egy amsterdami látogatásra és az Északi-tenger megcsodálására” – foglalta össze a történteket Lévai Zoltán edző. A megmérettetés végeztével elégedetten térhettek haza az esztergomi birkózók, hiszen az egyéni eredmények alapján a csapatverseny nyerteseként hagyhatták el Hollandiát. Második helyen a csecsenek és a belgák képviselte alakulat végzett, harmadik pedig az orosz és francia „vegyes felvágott” lett. Nagyszerűen teljesített a versenyen Szányi Ádám (28 kilogramm) és Putnoki Zsolt (31 kilogramm), akik a 8-12 évesek között ezüstérmet szereztek.

Egy hellyel lemaradva Lévai Tamás (34 kilogramm) következett, valamint a hatodik, Hódi Erik (31 kilogramm) is szép eredményt tudhat a háta mögött. A 13-15 éves korosztályban is repkedtek a helyezések: Lévai Zoltán (47 kilogramm) és Torba Erik (42 kilogramm) egyaránt bajnokok lettek, de a második helyezett, Szentes Kristóf (63 kilogramm) és a harmadik pozíciót megszerző Papp Olivér (38 kilogramm) is az élmezőnyt gyarapítja. Papp Bertalan (53 kilogramm) a negyedik, Borbíró Krisztián (34 kilogramm) az ötödik helyen fejezték be a küzdelmeket. Hlavati Dániel és Tatár Gergő a 18-20 évesek között egyaránt a csúcson végeztek.
Hozzászólások
- > Rekord idő alatt fogták el a tokodi rablás elkövetőit
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











