Lebirkózott élmezőny
Csapatbajnoki cím, egyéni aranyak és válogató sikerek
Miután a Dorogi Nehézatlétikai Club szárnyai alá vette a régió birkózását és egy klubba tömörítette a térség kihelyezett kisebb birkózó szakosztályait – így az egykori BVSC-GANZ Esztergom, Tát és Tokod egyesületeit – rögtön be is indult a birkózás régiós sikertörténete. A közelmúltban ugyanis a Székely Gyula, Kövecs Károly, Knyaskó Máté, Kismóni János, Lévai Mária, Lévai Zoltán edzette diák és serdülő korcsoportú versenyzők bejutottak az Országos Csapatbajnokság döntőjébe. A finálénak Budapesten a Fradi csarnoka adott otthont, ahol a dorogi egyesület serdülői – Fitz Géza, Szentes Kristóf, Pap Bertalan, Petrovics Dávid, Csurja Olivér, Jakocska János, Lévai Richárd, Kismóni Móric, Torba Erik, ifjabb Lévai Zoltán, Szekér Cintia, Erős Gábriel, Dömény János, Lovas György, Partos Ábris, Pap Olivér –olyan nagy múltú klubok sportolóit győzték le, mint az FTC, a Vasas, a Szombathely vagy a Csepel, és így megszerezték a bajnoki címet. Mellettük pedig a diák birkózók – Gremsperger Bertalan, Partos Boldizsár, Putnoki Zsolt, Hódi Erik, Vitek Dárius, Szakács Roland, Lévai Tamás, Szekér Szimonetta, Kismóni Botond, Gyarmaty Kata, Kovács Győző, Vitek Kálmán, Rajos Richárd, Balogh Zsolt, Szányi Áron, Fehér Gergő, Engelbrecht Márkó, Valek Bence, Kozák Kevin – ezüstérmet szereztek. Ezzel a fiatalok történelmet írtak, mivel a dorogi birkózás 80 éves fennállása óta először tudott országos csapatbajnokságot nyerni valamely korosztályban. A kimagasló sikert, a bajnoki címet és az ezüstérmet a Dorogi Nehézatlétikai Club elnöke, Puksa Ferenc meghívására közösen, egy vacsora keretében ünnepelték meg a csapatok, a tagok pedig bajnokhoz méltóan, a megnyert kupából fogyasztották el a kölyökpezsgőt.
A dorogi és esztergomi kistérség birkózóit összefogó klub versenyzői ezt követően a felnőtt és junior korosztályban mutatták meg tehetségüket az idei első felnőtt kötöttfogású válogatón. A versenyen dorogi színekben Molnár Ádám 60 kilogrammban aranyérmes lett, Szakolczi Zoltán, valamint Szakolczi Hunor a 66 kilósok között egyaránt bronzérmet szerzett, rajtuk kívül pedig még ebben a kategóriában a tokodi Korpási Bálint ezüstérmet zsebelt be. Emellett a magyar válogatott keret meghívást kapott Szlovéniába, ahol a magyarok közül főként juniorversenyzők léptek szőnyegre a felnőtt mezőnyben. Az utazó keretben a junior korú, dorogi Tatár Gergő a 120 kilogrammos súlycsoportban ötödik helyet szerzett. Ezekkel az eredményekkel mind az öt sportoló jogot szerzett a Szombathelyen rendezendő idei felnőtt nemzetközi Arany Nagydíjon való indulásra. A Golden Grand Prix-n a mezőny erőssége egy Európa-bajnokság színvonalával vetekszik. A női mezőnyben is lezajlott az első junior birkózó válogatóverseny, melyen a dorogi színekben induló Jäger Szimonetta aranyérmes lett, ezzel nagy lépést tett a nyáron rendezendő Európa- és világbajnokság felé.

A fiatalabb utánpótlás korosztály sem maradt le a nagyok sikereitől, a diák I, diák II és a serdülő birkózók ugyanis a Nyugat-Magyarországi Régiós Bajnokságon remekeltek. A megmérettetésnek a közelmúltban a dorogi Eötvös József Általános Iskola tornaterme adott otthont, ahol Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas, Zala, Somogy, Baranya és Tolna megye összesen 152 birkózója mérte össze erejét. A dorogi klub ifjú tehetségei összesen tíz aranyérmet: Vitek Amadeusz, Szekér Szimonetta, Putnoki Zsolt, Hódi Erik, Rajos Richárd, Vitek Kálmán, Lévai Tamás, Lévai Zoltán, Torba Erik, Papp Bertalan, tíz ezüstérmet: Csernik Balázs, Gremsberger Bertalan, Spányik Ákos, Klányi Krisztofer, Szányi Áron, Vitek Dáriusz, Dömény János, Osváth Gergő, Nardelotti Zoltán, Ficz Géza és tizenegy bronzérmet: Valek Bence, Kulik János, Kozák Kevin, Gyarmathy Kata, Vitek Adrienn, Lovas György, Nyitrai Márk, Erős Gárbriel, Szekér Cintia, Pap László, Petrovics Dávid szereztek. A dobogósok mellett Engelbrecht Márkó, Balogh Zsolt és Kovács Győző ötödik helyen zárt. A régiós versenyt színesítette a kadet korosztály számára megrendezett vegyes fogásnemű – első menet kötöttfogásban, második menet szabadfogás – open súlykategóriájú pénzdíjas torna, amely abszolút dorogi sikert hozott, hiszen az első négy helyen hazai versenyzők – Dolinszki Norbert, Flórián Kristóf, Hegyi Sándor és Spóner Bence – végeztek.
Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












