Láthatatlan híd – Esztergomban forgatott klipet Csézy

2010-04-28 15:24:00
Esztergomban forgatta legújabb klipjét Csézy, a magyar zeneiparba néhány éve berobbant énekesnő. A készülő kisfilmben a város jellegzetességei, a Széchenyi tér, az Aquasziget, valamint a Párkányt és Esztergomot összekötő Mária Valéri híd kap kiemelt szerepet.

Amikor elkészült ez a szám, akkor már tudtam, hogy ezt a klipet itt, Esztergomban szeretném leforgatni, hiszen nem is találhattunk volna jobb helyszínt a dal mondanivalójának kifejezéséhez – fogalmazott Csézy a „Láthatatlan híd” című dalának forgatásán.

 

 

Az énekesnő második albumán szereplő szám alaptörténete végigvezeti a nézőket egy magyar és egy szlovák fiatal gyermekkorban induló szerelmén, ami hosszú évek vágyakozása után végül beteljesedik. A helyszínválasztásnál kiemelt szerepe volt Magyarország és Szlovákia közvetlen kapcsolatának, valamint a két országot összekötő hídnak, hiszen ez a híd a filmbeli szerelmespár összekapcsolódása mellett az országok közti szoros kapcsolatot is jelképezi, ami az énekesnő szerint rendkívül fontos.

 

 

Ennek a kapcsolatnak a fontosságát és a határ mentén élők összetartozását fejezi ki a filmben szereplő, szerelmespárt alakító színészek kiválasztása is, hiszen a szlovák származású Kerekes Vica mellett egy szintén szlovák – magyarul nem is beszélő – színész, Branislav Deák alakítja a pár férfi tagját. A romantikus hangulatot idéző klipben Esztergom látványosságai is felfedezhetőek lesznek, több jelenetet forgattak a Bazilikánál, a Széchenyi téren, az élményfürdőben és persze a Mária Valéria hídon is.

 

 

Az énekesnőt a klipforgatás kulisszatitkai mellett Esztergomhoz fűződő kapcsolatáról elmondta, hogy régebben már több alkalommal is volt szerencséje ellátogatni a városba. „Azt kell mondjam, hogy ez egy csodálatos hely. Mindig szívesen jövök ide és remélem, hogy a jövőben is sokszor lesz erre lehetőségem” – fűzte hozzá az énekesnő.

 

Csézy egy korábbi klipje:

http://www.youtube.com/watch?v=MoGEqR9urkI&feature=related

Bozori Ivett
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe