Lassan apad a Duna

Északon már tetőzött a folyó, délen még várják a nagy árhullámot

2009-06-29 13:07:00
Vasárnap elérte a dunai árvíz maximumát Esztergomnál, a folyó szintje nem sokkal emelkedett 620 centméter fölé. A várható magasságot ugyan nem érte el az árhullám, ám még így is elöntötte az esztergomi utak egy részét, emiatt pedig több szakaszt el is zárták a forgalom elől. A vasárnapi hajnali tetőzést követően azonban már lassan apad a Duna.

Hétvégén tetőzött a Duna Esztergomnál

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a szakemberek Esztergomnál a vasárnap hajnalra várják a 670 centiméteres tetőzést. A számok, mint kiderült csalókák voltak, hiszen a várt magasságot közel 50 centiméterrel alulmúlta a vízszint. Vasárnap reggel 620 centiméteren állt a Duna, s úgy tűnt, lassan, de csökken a magassága. A közelben állomásozó hajósok is az apadásról beszéltek, valamint megnézve a Duna melletti utat is látható volt a vízszint parányi csökkenése. Az előrejelzések és az időjárás azonban megviccelték egymást, s ha nem sokkal, de néhány centiméterrel vasárnap tovább emelkedett a vízszint, elérve ezzel maximális magasságát 627centimétert. Az Országos Vízjelző Szolgálat szakemberei szerint ezt követően lassú apadásnak indult a Duna, 5-6 centiméterrel mutat jelenleg kevesebbet a skála, mint a tetőzéskor. Az apadás várhatóan tovább folytatódik a napokban, de csak nagyon kismértékben vehető észre majd a változás. Továbbra is kisebb-nagyobb esőkre lehet számítani, így várhatóan csak egy hét múlva indul meg az intenzívebb vízszint csökkenés.

 

 

Még tartanak az útlezárások

 

Az autóval utazók számára kisebb-nagyobb nehézséget okoztak az árvíz miatti útlezárások, így például a Nagy Duna sétány, a Mária Valéria híd és a hajóállomás közötti útszakaszán. A körforgalom Árok utcába vezető részén, illetve a Táncsics Mihály és Helischer utca sarkán is városőrök, polgárőrök állnak, jelezve, hogy a továbbhaladók zsákutcában köthetnek ki. Azt, hogy mikor nyitják meg újra a lezárt területeket, egyelőre még nem tudni, a katasztrófavédelem az ugyanis, amelyik szerv dönt ebben a kérdésben. Az eljárás ilyen esetben egyébként rendkívül hosszú: Az árvíz jövetelekor a vízjelző szolgálat megállapítja, mikor, mekkora a víz szintje, majd a katasztrófavédelem az intézkedési tervben előírtakat ellenőrzi és utasítást ad az állami közútkezelőnek, hogy lezárja a veszélyeztetett útszakaszokat. Esztergomban a három leginkább érintett: a Kolping pályánál, a Nagy Duna sétány, azaz a Prímás szigeti út lezárása, melyet 550-560 centiméteres vízállásnál szükséges lezárni. Ezt követően nagyjából 600 centiméteres vízlétra magasságnál terelik el a forgalmat a Táti utról, ennél magasabb – 700 centiméteres – állásnál pedig az Esztergom közigazgatási területéhez tartozó Csenkei híd utáni, a kerékpár út végénél fekvő útszakaszon is. Közel ekkora vízszintkor a Dorogi úton is forgalomkorlátozásra lehet számítani. Ez azt jelenti, hogy egy esetleges hét méternél magasabb árvíz esetén, Esztergomot csak a Suzuki úton, a Dobogókő felől lehet megközelíteni illetve Párkányból. Erre azonban már egyáltalán nem kell számítanunk, köszönhetően a lassú apadásnak, tudtuk meg Sipos Sándortól, az önkormányzat árvízvédelmi bizottságának szakemberétől.

 

Vízhelyzet az ország más területén

 

Országszerte közel 800 kilométer hosszan van jelenleg árvízvédelmi készültség. A Duna felső szakaszán, Győr, Komárom és Esztergom területen már elérte a folyó a legmagasabb szintet. Most, a fővároson van a sor, ahol ma tetőzik a Duna, ezért mindkét rakpartot lezárták a forgalom elől, melyeket csak 650 centiméteres vízállás esetén nyithatnak meg újra az autósok előtt. Budapesten ma délelőtt 716 centiméter volt a Duna szintje, a fővárostól délebbre fekvő területeken azonban csak a későbbiekben várható a tetőzés.

 

 

A katasztrófa turizmus virágzása

 

A hétvégén szinte családi programokká váltak a zivatarok közötti Duna parti kirándulások. Fiatalok és idősek, gyerekek és felnőttek sétáltak a vízpart közelébe, hogy megnézzék a folyó nem mindennapi szintjét. Ráadásul nemcsak a helyieket, hanem a turistákat is vonzotta a Duna part. A kisebb kitérőket általában azok is megtették, akik a hétvégén a Széchenyi teret tűzték ki fő célpontként. A turisták mellett a hajók szerelmesei is nyitott szemmel jártak, türelmetlenül várva az apadást, hogy ismét útra kelhessenek a Dunán.

 

Időjárás előrejelzés

 

A héten az időjárás egyre melegebbre fordul, elérve ezzel akár a 30 fokot is. A hét elején még várható csapadék, a hét közepétől kezdve azonban csökken a záporok, zivatarok esélye, de elvétve helyi esőzés előfordulhat.

Hegedűs Dóra
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe