Lányok, asszonyok napja
Munkásmozgalmaktól a virágokig
Világszerte szem előtt a nők jogai
Keserves harcok árán jutottak el a nők odáig, hogy a férfiakkal egyenrangú jogokkal
élhessék mindennapjaikat. Korábban a női-férfi esélyegyenlőség csak egy ideaként létezett, néhány elszánt asszony azonban foggal-körömmel küzdött vágyaik megvalósításáért. Már az ókori Görögországban megjelent az igény a társadalmi szerepvállalás egyenlőségére, Lüzisztrata például a nemi élet megtagadását kezdeményezte, azért, hogy a férfiak befejezzenek egy háborút. A francia forradalom idején a nők „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavakkal menetelve közelítették meg Versailles-t a választójoguk elérése érdekében. A nők első határozott fellépése 1857. március 8-ára vezethető vissza New Yorkba, ahol egy varrodában dolgozó nők magasabb fizetésért és emberibb munkakörülményeikért szólaltak fel és vonultak utcára. Noha hosszú évekig nem történt jelentős előrelépés, 1866 szeptemberében az I. Internacionálé, azaz Nemzetközi Munkásszövetség első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ekkor öltött hivatalos formát, hogy a gyengébbik nem feladata nem zárul le az otthoni teendőkkel. A II. Internacionálén 33 év elteltével ismét napirendre került a nők helyzete, témaként merült fel az anyák és gyermekek védelme, a munkához való jog, illetve az országos és nemzetközi eseményeken való részvétel. Az első nemzetközi nőnapot 1909. február utolsó vasárnapján tartották meg az Amerikai Egyesült Államokban. Egy év múltán, augusztus végén és szeptember elején az Internacionálé VIII. kongresszusán döntöttek a nőnap megtartásáról a nők választójogának kivívása érdekében. Noha a döntés megszületett, a nőnap dátumáról nem rendelkeztek. Ausztria, Németország, Svájc és Dánia 1911. március 19-én tartott nőnapot a világon első ízben, majd 1917. március 8-án az orosz nők tüntettek békéért és kenyérért. Négy nap elteltével II. Miklós cár lemondott – nem közvetlenül a tüntetés hatására – majd a polgári kormány szavazati joggal látta el a nőket. Az Oroszországban történtek hatására világszerte március 8-a lett a nőnap dátuma, melyet az Egyesült Nemzetek Szövetsége is világnapként jegyez.
Magyarország is követte a példát
Az Országos Nőszervező Bizottság röplapok terjesztése formájában hívta fel a figyelmet a nőnapra még 1913-ban, majd a következő évben már országos rendezvények is kiálltak az esemény fontossága mellett. A Rákosi-diktatúra idején a nőnapot kötelező jelleggel éltették, majd a szovjet mintára 1948-tól március 8-ára véglegesítették az addig mozgó ünnepet.
Nőnap napjaikban
Az 1980-as évektől ismét előtérbe kerültek a nőszervezetek programjai, melyek szerint a gyengébbik nem kiszolgáltatottsága védtelensége újra fokozódik. Bár az állam jogegyenlőséget biztosít, a gyakorlatban nem minden esetben valósul ez meg. Az ENSZ 2006-ban közétett jelentései is azt támasztják alá, hogy a női és férfi fizetések között eltérés van és a munkanélküliség aránya is a férfiak javára billen. Ettől függetlenül március 8-án a világ több országához hasonlóan Magyarországon is egy-egy szál virággal kedveskednek a férfiak a nőknek.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











