Kutyaütők győzelme Lábatlanon
Folytatódott a kistérségi szabadidősport programsorozat
A harmadik kistérségi sportgálával kezdődött és egy Lábatlanon megrendezett teremtornával folytatódott az idei komplex kistérségi szabadidősport programsorozat. A lábatlani tornát március utolsó hétvégéjén a volt Petőfi iskola tornatermében szervezte meg az esztergomi kistérség és a Lábatlani Sportegyesület, az esemény pedig fontos állámása volt az idei kistérségi sportkavalkádnak. A tornát Khéner László, a helyi sportegyesület elnöke nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy az esztergomi gálát követően, egy hét elteltével ismét megmozdult a térség, hiszen a nap folyamán ismét egy tucat csapat kergethette a bőrt, tájékoztatott Hummel Rudolf, az esztergomi kistérség illetékese. Míg a kistérségi sportgálán a gyermekeken volt a hangsúly, ezúttal azonban a felnőtt korosztály játszotta a főszerepet. A nagy látogatottságú rendezvényen az Esztergomi Kistérség FC is megmérettette magát, és a csapat helyenként tetszetős játékkal a hatodik helyet szerezte meg. A kupát azonban a Kutyaütők elnevezésű alakulat hódította el, a második az Al-Faláb csapat lett, míg a harmadik a Toyo Seat.

A torna után Hummel Rudolf elmondta, hogy idén is szeretnék folytatni a hagyományokat, és a jól bevált programokat 2010-ben is megrendezi a kistérség. Így június 21. és 27. között Bajót településen már negyedik alkalommal lesz hagyományos labdarúgótábor. Azt követően július 26. és 31. között Pilismaróton harmadik alkalommal várja a nyári strandsportok tábora az érdeklődőket, augusztus 9. és 15. között Lábatlanon pedig az evezős tábor harmadszori megszervezésének örülhetnek majd a térség sportolni vágyói. „Idén a táborok sora további két eseménnyel bővül még, hiszen Lábatlanon és Nyergesújfalun is megrendez a kistérség egy napközis jellegű sport- illetve horgásztábort” – tette hozzá Hummel Rudolf. Emellett számos tematikus sporteseménnyel kedveskednek még a mozgásra vágyóknak, amelyek közül kiemelkedik a májusban startoló felnőtt kispályás labdarúgó-bajnokság Táton, amely heti rendszerességgel egészen októberig nyújt majd állandó sportolási lehetőséget a résztvevőknek.
Torna végeredménye: 1. Kutyaütők 18 pont, 2. Al-Faláb 15 pont, 3. Toyo Seat 12 pont, 4. Amatőrök 9 pont, 5. Zigó 6 pont, 6. Kistérség 3 pont, 7. Rock Cafe 0 pont.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











