Kupagyőztesek teremnek
Labdarúgótornák az egykori legendák tiszteletére
A lévai csapat győzelmével értek véget két hete az I. Osvald Béla Duna Takarék Torna teremlabdarúgó küzdelmek, mely során az 1998-as korosztály csapott össze. A részt vevő csapatok meccseit mindkét játéknapon teltházas szurkolás kísérte a Pézsa Tibor Városi Sportcsarnokban. A döntőbe hat együttes jutott, akik közül nehéz volt előre megjósolni, hogy ki nyeri az I. Osvald Béla-kupát, melyet végül Léva együttese hódított el. „A mutatott teljesítmény alapján egyáltalán nem volt meglepő Léva győzelme, hiszen a két nap alatt vívott hét mérkőzésből mind a hetet megnyerték, hihetetlen ügyes, tervszerű, okos, jó teljesítményt nyújtottak” – számolt be Osvald Zsolt főszervező. A győztes lévai csapatból került ki ráadásul a torna legjobb játékosa és gólkirálya is. A főszervező szerint a második helyen végzett Vác is remek játékot nyújtott a tornán és egy kiegyenlített mérkőzésen maradt alul Léva ellen. A harmadik, Kecskemét pedig izgalmas meccset vívott az elődöntőben, mely során a kilencedik büntető döntötte el a bronzérem sorsát. A torna végül a díjátadással zárult, melyen Osvald Béla legendás alakja előtt tisztelegve sokan látogattak ki a tornára régi csapattársai közül is. A jutalmakat Markó Béla, Tarnóczi Imre és Cselhalmi László, valamint a Duna Takarék Szövetkezet képviseletében Sóron Tibor adta át.

Egy héttel később az első Markó Béla Teremlabdarúgó Kupa is lezajlott, melyen tíz csapat mérkőzött meg egymással. A selejtező napon az esélyesek a Verőce, a Ficak, a Xanax, illetve a Vasas Öregfiúk fiatalabb együttese jutott be a másnapi döntőbe. Az izgalmas fináléban mindenki játszott mindenkivel, sőt a Vasas Öregfiúk csapatában pályára lépett a torna névadója, a 67 éves Markó Béla is. A döntőben végül a Verőce megérdemelten nyert, hiszen a két nap alatt az összes mérkőzését megnyerte. A második a Ficak lett, míg a harmadik a Vasas Öregfiúk alakulata. A díjátadó ünnepségen Markó Béla mezben adta át a jutalmakat.

Mindezekkel egyáltalán nem ér véget a teremszezon, hiszen legközelebb a hatodik Rozi Kupán mérhetik össze tudásukat a nevező együttesek. A torna nyílt, bárki indulhat bajnoki osztálytól függetlenül, aki betöltötte a 16. életévét. A szervezők ezzel a kupával ünnepi hangulatban szeretnének focival emlékezni a csarnok legendás vezetőjéről, Rozgonyi Miklósról. A torna ideje december 27-e és december 29-e.
A legfiatalabbak kupái
A Gyakorló általános iskolában rendezte meg az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület az 1. korcsoportos labdarúgó diákolimpia városi döntőjét. A versenyen a körzet iskoláinak 1 és 2. osztályos tanulói vehettek részt. A rendezvényre öt iskola nevezett, melyek körmérkőzések formájában küzdöttek meg a győztesnek járó trófeáért, amit végül a józsefes ifjú focisták nyertek. A második a Babits, a harmadik az Arany, a negyedik a gyakorló, az ötödik pedig a pilismaróti általános iskola lett. A helyezettek érem és oklevéldíjazásban részesültek, valamint a győztes csapat egy évig őrizheti a vándorkupát. A győztes csapat: Magyarovics Márk, Ibos Viktor, Jónás Zsolt, Becskereki Bertalan, Mébold Soma, Szentkirályi Márton, Szekrényessy Csanád, Sturm Joel, Rozmann Kornél. Ezt követően a 2. korcsoportos városi döntőben a 3. és 4. osztályos tanulók hat együttese mérkőzött meg. Ezt a kupát is józsefes diákok hódították el megelőzve sorrendben Pilismarót, a gyakorló, a Babits, a Petőfi és az Arany együttesét. A győztes csapat: Varga Marcell, Suiogan Tímár, Ági Atanáz, Izsó Bence, Bocskay Zalán, Aszalos Tamás, Hausknecht Dániel, Pásztó Levente, Telekesi Bálint.

Az 1995-ös korosztálynak kiírt I. Winkler János-kupa küzdelmei is lezajlottak a Pézsa Tibor Városi Sportcsarnokban. A meghívott hat csapat közül végül a Komárom diadalmaskodott miután megverte a házigazda esztergomi együttest. A díjakat a 60-as évek kiemelkedő esztergomi játékosai adták át, így többek közt a 74 éves Winkler János. Az 1996-os születésű játékosok vasárnap az I. Kertes László UP kupa sorsát döntötték el. A trófeát végül az esztergomi csapat gyűjtötte be a döntőben legyőzve Lábatlant. A díjátadó gálán Osvald Zsolt főszervező kiemelte, hogy a város labdarúgása idén ünnepli 100 éves évfordulóját, és ennek az ünnepi sorozatnak volt az egyik kiemelt állomása ez a rendezvény. A díjakat Vincze Ferenc, Kertes László és egykori csapattársai – Osvald Béla, Magyar György, Tarnóczi Imre, Nagy József, Markó Béla, Winkler János – adták át a helyezetteknek.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











