Kungfu Pandák Esztergomban

Wing Tzun-nal bővült a város harcművészeti palettája

2010-11-01 07:58:00
Ismét bővült Esztergom harcművészeti és küzdősportos kínálata, már ugyanis Wing Tzun kungfut is választhatnak az érdeklődő sportolni vágyók a városban. A nemrég megalakult esztergomi Wing Tzun csoport ráadásul tavasszal már csatlakozott is az EBMAS nemzetközi szervezethez.

Mivel még alakuló fázisban van az esztergomi Wing Tzun-os csoport, ezért egyelőre kis létszámmal, de annál nagyobb lelkesedéssel működik a klub, tudtuk meg Szenczi Zsolt vezetőtől, aki Varga Tiborral és Szőllősi László vezető instruktorral oktatja ezt a kungfu ágat Esztergomban.

A csoport tavasszal csatlakozott az EBMAS (Emin Boztepe Martial Arts System) nemzetközi szervezethez, edzéseit pedig Esztergomban az Imaház utca 10. szám alatt található tornateremben tartja, kedden és pénteken 18-tól 20 óráig. Jelenleg minden korosztály egy csoportban gyakorol, de az oktatók munkahelyi beosztásától függően, akár még a délelőtti tréningekre is lehetőség nyílik. Sőt megfelelő érdeklődés esetén egy külön gyerek csoport beindítását is tervezik a vezetők. „A Wing Tzun nem „izomerő” fölényen vagy akrobatikus képességeken, esetleg valamely állat mozgását utánzó mozdulatokon alapul, így egy fizikailag gyengébb ember számára is lehetővé teszi, hogy megvédhesse magát. Arra tanít, hogy használd fel az ellenfél erejét, és azt fordítsd vissza rá. Így gyakorlatilag 8-tól 88 éves korig, nemtől függetlenül bárkinek ajánlott, akinek van hozzá kedve és kitartása” – fejtette ki Szenczi Zsolt. A vezető hozzátette, hogy az önvédelemre helyezett hangsúlyon túl a Wing Tzun gyakorlása még sok más téren is előnyös lehet, mint például az egészségmegőrzésben, a reflexek és reakciók fejlesztésében, a koncentrálás, koordinálás gyakorlásában, légző- és meditációs gyakorlatok, fitnesz és állóképesség fejlesztésében, amellett, hogy egy gyakorlatias életfilozófia is. „Gyermekeknek különösen ajánlott mivel, erkölcsi és fizikai fejlődést nagyban elősegíti, levezeti a fölösleges energiákat, és nem utolsósorban egymás iránti tiszteletre is nevel” – hangsúlyozta az oktató.

A Kung fu szó egyébként kemény munkát jelent, a Wing Tzun kungfut pedig mint harcművészetet Kínában több mint 250 évvel ezelőtt Ng Mui és Yim Wing Tzun szerzetesnők fejlesztették ki. A fejlett harcművészetüknek köszönhetően a két nő, koruk legerősebb férfijaival szemben is győztes harcokat tudtak vívni. Azóta a Wing Tzun-t gyakorlatilag csakis családon, illetve nemzetségen belül tanították. Az 1972-ben elhunyt Yip Man Nagymester volt az utolsó olyan Wing Tzun tanító, aki kizárólag csak kínai tanítványokat fogadott. Az ő számos tanítványa közt volt többek közt Bruce Lee, a híres filmszínész is. Mára a Wing Tzun és annak különféle irányzatai szerte a világon elterjedtek, több mint 56 országban oktatják a harcművészet iránt érdeklődőket, valamint képeznek ki különleges katonai bevetési egységeket, illetve fegyveres testületeket a szövetségek és oktatóik.

Az esztergomi Wing Tzun csoport elérhetőségei: Szenczi Zsolt: 30/856-9301, Varga Tibor 30/ 414-5928, email: info@wingtzunesztergom.hu, a weblapja pedig jelenleg fejlesztés alatt áll, de címe www.wingtzunesztergom.hu.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe