Köztünk élő angyalok
A szentgyörgymezői Szent Rita Fogyatékosok Otthona lakói és dolgozói az elmúlt időszakban joggal érezhették, hogy teljesen helytállóak azon meglátások, mely szerint „emberré lett angyalok élnek köztünk”. Mint kiderült számos magánszemély, vállalkozás, iskola, intézmény és szervezet támogatja az otthont. A mögöttünk álló karácsonyi és szilveszteri, év végi időszak is ilyen volt. Horváthné Trepák Etelka igazgató arról beszélt, hogy számtalanszor tapasztalja, hogy „egészen fiatal angyalok is vannak”. A Balassa középiskola diákjai Meszes Balázs igazgató vezetésével minden évben advent idején angyaljárásra mennek a Szent Rita otthonba. A Dobó gimnáziumból Süttő Gábor tanár és osztálya megy minden karácsonykor az intézménybe, az Árpád-házi Szent Erzsébet középiskola diákjai Vereczkei Attila tanár vezetésével pedig minden tavasszal.
„Ezek a fiatal fiúk és lányok műsorral készülnek, süteményt sütnek saját kezűleg, és hozzák azt a nagy-nagy szeretetet, ami a szívükben van. Nem hagyják, hogy esetleg tanáraik megfeledkezzenek a „szent-ritás” látogatásról, mert ők jelzik: ideje van a szeretetnek, odafigyelésnek, törődésnek. Könnyeikkel küszködnek, de mosolyognak, mert tudják, hogy egy angyal nem sír, hanem végtelenül büszke lehet magára, mert örömet hozott oda, ahol sokaknak hiányzik a családi szeretet, és törődés” – fejtette ki Horváthné Trepák Etelka. Az igazgatónőtől megtudtuk, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Esztergomi Gyermekotthonából minden héten jönnek lányok, és „szeretgetik, dédelgetik az otthon lakóit, de volt már arra is példa, hogy szabad kimenőjükön jöttek fülig érő mosollyal az arcukon”. Az Árpád-házis lányok is álltak már az ajtóban a vakáció kellős közepén. A Baptista Szeretetszolgálat hívei közül is segítenek az intézménynek, ők műsorral készülnek, adományokat hoznak. Ráadásul a karácsony előtti nagy rohanásban is mindig szakítanak a fogyatékos otthon lakóira, dolgozóira időt. A Szent Rita támogatók között sok a magánszemély, vállalkozás is, van aki minden évben biztosítja, hogy nagy fenyőfa álljon karácsonykor az intézményben, akad aki gyümölcsöt, édességet, játékot, videó- és diafilmeket, nagy értékű sport- és fejlesztőeszközt, kifogástalan minőségű ruhaneműt visz, képzőművészek alkotásaikkal teszik szebbé a benti életet, illetve szakszolgáltatásokkal is hozzájárulnak az otthon életének jobbá tételéhez, de az is gyakori, hogy pénzzel támogatják az otthon alapítványát. Az intézményvezető végül arról is tájékoztatott, hogy az otthonnal kapcsolatban álló egészségügyi, városi- és megyei önkormányzati dolgozó áldozatkész munkája is sokban járul hozzá a magas szintű működéshez.
Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












