Közösségek ünnepe borral fűszerezve

Hagyományteremtő fesztivált rendezett a Dorogi Borklub

2010-06-12 06:30:00
Közösségi borünnepet szervezett múlt pénteken a Dorogi Borklub a város határában, ahol az érdeklődők a színes csa­ládi programok mellett különleges borkóstolókon is részt vehettek, sőt a fesztivál borát is megválaszthatták. A finom nedűk mellett még gyermekprogramok, kézműves-bemu­tatók és kirakódóvásár várta az első „Kosbor” fesztiválra kilátogatókat.

Mazsorettek felvonulásával indult a program szombaton délelőtt az első „Kosbor” fesztiválon, melyen a környékbeli pincészetekkel együtt összesen tíz borászat legfinomabb bora­ival ismerkedhettek meg a résztvevők.

 

 

A borkedvelők és az ital­lal még csak ismerkedők is találhattak a saját ízlésüknek megfe­lelő nedűt, hiszen olyan neves pincészetek borai közül választ­hattak, mint például a Év Pincészetének választott Szöllősi, vagy a szekszárdi Neiner pince, a kesztölci Korom biobor, a szintén kesztölci Borház, a süttői Giebmann, a mátraaljai Borpalota, a to­kaji Lenkey pincészet, a villányi Ősi pince, a tolnai Sebestyén pin­ce, a csopaki Tamás pince vagy éppen Bartos Kálmán lábatlani termelő nedűi közül. A rövid különlegességeket kedvelők pedig a Békési Pálinka ház párlatait is megízlelhették.

 

 

Az italok mel­lett a családi programok is sokszínűséget mutattak, hiszen fél tizenegytől a Csolnoki Fúvószenekar szórakoztatta a jelenlévő­ket, egy órával később pedig már a kistérség kórusainak színes műsorát láthatták és hallhatták a jelenlévők. Nem sokkal egy óra előtt kezdődött a nap egyik fő programja, a kínáló borászok be­mutatkozása, majd a borkultúrában jártas kóstolók egy, a borral kapcsolatos játékos vetélkedőn is részt vehettek. Két órától egy igazi sváb partyn szórakozhattak a látogatók, majd háromtól a Leányvári Német Nemzetiségi Néptánccsoport műsora követke­zett. „A legtöbb látogatót a délutáni Dumaszínház vonzotta, ös­szességében a nap folyamán pedig mintegy nyolcszáz érdeklő­dője volt a rendezvénynek. Annak ellenére, hogy első alkalom­mal szerveztük meg a programot, szerintem nagyon jól sikerült, jó visszajelzéseket kaptunk. Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk, hiszen a korábbi esős napok, hetek után igazán szép napsütéses idő fogadta a vendégeinket” – számolt be a borünnep részleteiről Riegel Béla főszervező.

 

 

A nap hátralevő részében a környékbeli zenekarok töltötték meg élettel a színpadot, elsőként a Patent együttes zenéje volt hallható, őket a Club Era követte, majd az Indiretta nevű formá­ció zárta a programot. A nap végén a látogatók szavazatai alap­ján megválasztották a fesztivál borát is, mely elismerő címet a süttői Giebmann pincészet cabernet sauvignon bora nyerte el.

Bozori Ivett
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe