Közéleti kronológia: Esztergom egy éve

2012-01-28 08:30:00
Januárban, alig három hónappal a választásokat követően már látni lehetett, hogy 2011 nem lesz könnyű év Esztergom számára, igaz, azt senki nem gondolta volna, hogy egyenesen tragikus év áll előttünk.

 

Január

Januárban kiderült, hogy a zeneiskola, több középiskola és múzeum jövője veszélybe került, s már akkor felmerült megoldásként, hogy az intézmények megyei kezelésbe kerüljenek, végül egy évvel később állami „gondozásba” kerültek Esztergom büszke intézményei. Ugyancsak az adósságrendezési eljárás „áldozata” lett több, korábban bevezetett, elsősorban a szociálisan leginkább rászorulóknak járó támogatás, megszűntek többek között a szemétszállítási díjkedvezmények, az ingyenes iskolai és óvodai iskolatej, a kedvezményes bérletek a helyi tömegközlekedésre - később maga a helyi tömegközlekedés is beadta a kulcsot.

Január legfontosabb politikai döntése egyébiránt a válságköltségvetés elfogadása volt, a fősor 9 milliárd 370 millió forintocskája már akkor garantálta, hogy jóval szerényebb keretek között kell gazdálkodnia a város minden intézményének, így jelentősen csökkentek a hivatal működtetési költségei és a kultúrára fordított kiadások is, s lőttek a korábbi rendezvénysorozatoknak is a Tétényi, pardon Széchenyi téren. Utóbbin január 20-án „népgyűltek”, ahol a tér és később valami Nők újkori névadója már felvetette a testület feloszlatásának tervét, amire azóta is rendszeresen visszatér – egy jó polgármester legyen következetes, legalább egy valamiben.

Február

Február sem volt eseménytelen, Esztergom mellett a Budapest díszlet is bekerült az „Esztergom-odisszea 2011” című horror sci-fi kellékei közé. Tétényi Éva az új színtér kezdőjelenetében a közintézmények bezárásának veszélyéről beszélt, a helyi Fidesz-frakció pedig arról, hogy ez mind a polgármester által indított adósságrendezési eljárás következménye. A polgármester erre előhúzott egy listát meg egy karnyi vastag aranyláncot egy frissen megtalált széfből, amit csak akkor, röpke három hónappal a beköltözés után vettek észre az alpolgármesteri irodában. A listán több, a korábbi városvezetéssel konfliktusba került személy neve volt, s bár a polgármester szerint a lista fekete, annak később megszólaló, korábban a városházán dolgozó készítői szerint nem az.

Listát más is írt, méghozzá az ÁSZ, amely nem egy nyerő kártyalap, hanem Állami Számvevőszék, ami direkt Esztergom polgármestere és néhány balosnak titulált médium kedvéért szakított korábbi hagyományaival, és nyilvánosságra is hozta azt. Igaz, Tétényi Éva megelőzte őket ezzel, talán e miatt később már nem voltak ilyen előzékenyek vele az ÁSZ-ok. A jelentés elsősorban a korábbi jegyző hatáskörébe tartozó hivatali eljárásbeli hibákat tartalmazta, összesítésében pedig megállapította, hogy az eladósodottság ellenére az előző vizsgálathoz képest javult Esztergom gazdálkodása, törvénytelenségre nem bukkantak, így nem indítottak eljárást.

A polgármester szerint ez nem volt helyes, s közölte, a jelentés alapján majd Ő tesz feljelentést. A dolog pikantériája, hogy decemberben ismét készült egy ÁSz-jelentés, amely alapján viszont már az ÁSZ magától kezdeményezett eljárást a Tétényi Éva vezette hivatallal szemben. A testület eközben megválasztotta jegyzőnek Laczó Bernadettet, Tétényi szerint jogtalanul, de végül aláírta a döntést.

Talán nem csoda, hogy mindezt még a sokat látott városháza épülete is nehezen tűrte, mondhatnánk, hogy mentálisan elfáradt, mint az egyszeri polgármester: a falakra körbe kikerült az omlásveszély tábla, holott alig egy évvel korábban pályázaton nyert Esztergom egy teljeskörű felújításra, az adósságrendezési eljárás miatt azonban ettől (is) elesett a város.

Március

A március beteges egy hónap volt több értelemben, hol a hivatali dolgozók betegsége, hol a polgármester döntései miatt maradtak el a testületi ülések. A Fidesz-frakció is tüsszögött, többnyire azt, hogy törvénytelen nem megtartani a munkarendben szereplő üléseket és nem aláírni a döntéseket, de a polgármester az ilyen tüsszögésekre - úgy tűnik - immúnis. Ugyanígy ellenállt lapunk kérdéseinek is, a Négy kérdés, két válasz rovat így szép lassan kihűlt, mint az alpolgármesteri szék is: Batyikné Csőke Ágnes lemondott, tettét szép nagy csokor virággal honorálta a legfőbb „városanya”, aki így újabb ászt (ezúttal nem az az ÁSZ), húzott, amit fel is használt.

A hónap végén a polgármester bejelentette, nem tart több testületi ülést, hanem tartós akadályoztatást jelent be. A már említett téren egyben az egészséges életmódra is biztatott mindenkit, a gyarapodás programja helyett pedig a gyaloglás programját is bejelentette, amelyet összekapcsolt vesszőparipájával, a testület lemondatásával: az ezt kérő aláírásokat tartalmazó íveket később – részben – gyalog viszik Budapestre. A helyi Fidesz-frakció séta helyett a munkára voksolt: a kormányhivatalt kérte, hogy hívasson össze testületi ülést, mert döntések híján egyre valószínűbbnek tűnt, hogy Esztergom vagyonát felosztják a hitelezők között.

Április

Tétényi Éva és kísérői gyalog indultak Budapestre, hogy átadják a minisztériumnak a testület feloszlatását kérő aláírási íveket. A menet a Széchenyi térről indult, lufikkal, zenei kísérlettel, majd a Parlamentnél állt meg, később a polgármester be is jutott oda, mégpedig a Jobbik-frakció mögé, amit az LMP nem nézett jó szemmel, mint néhányan mondták, megdöbbentek. A helyi Fidesz a séta helyett inkább csak ülne áprilisban is, leginkább testületi üléseken, erre azonban nemigen akadt lehetőségük, pedig akadt volna sürgős döntenivaló: a Szentgyörgymezői Óvoda életveszélyes állapotban lévő kéményének helyreállítása, bírósági ülnökök választása.

A hónapban kiderült, hogy valamit a Volánnal is kezdeni kell, mert különben leáll a helyi tömegközlekedés. Április közepén újabb testületi ülés maradt el: Tétényi Éva ezt ugyan összehívta, de nem jelent meg rajta, egy győri konferencián akadt más dolga. A jelenlévő képviselők végül úgy döntöttek, hogy a korelnököt megválasztják az ülés levezetőjének, s bár a hivatal jogi képviselője jelezte, hogy „jogilag aggályos” így testületi ülést tartani, a képviselők mégis döntöttek egyebek között a reorganizációs tervről, a Szentgyörgymezői Óvoda életveszélyes kéményének javításáról. Azóta az Alkotmánybíróság döntött az ügyben, és jelezte, a meghozott döntések érvénytelenek. Az országgyűlés sem bírta tovább, döntöttek arról, hogy működésképtelenség esetén a megyei vagy a fővárosi kormányhivatal hoz döntést. Tétényi Éva a korábban megdöbbent LMP vendégeként a törvényt „lex Esztergomnak” nevezte a párt fővárosi rendezvényén.

Május

Bolondos május mondhatnánk, de inkább az őrültségek hava a jobb kifejezés: a KDNP-s Harrach Péter Esztergomban tartott előadást, Esztergom polgármestere azonban nem itt, hanem az MSZP fővárosi majálisán szólalt fel, mint kiderült, a gyaloglós zarándoklat itt ért valójában véget, érdekes, ezen senki nem döbbent meg, pedig lehetett volna.

Létrejött a hónapban az Árnyéktestület nevezetű alsóház is, többnyire a választásokon vereséget szenvedett politikai ambíciókat dédelgetőkből, Tétényi Éva az alsóháznak is nevezett „valami” rendezvényein moderátorkodott. Testületit azonban nem vezetett továbbra sem, pedig a kormányhivatal is erre utasította, helyette azonban polgári engedetlenséget hirdetett. Hozzátette: polgármester nélkül nem lehet törvényesen megtartani az üléseket, ezért hónapokon belül működésképtelenné válik a város. A Fidesz-frakció szerint ez azt jelenti, hogy a polgármester miatt válik működésképtelenné a város, ezt azonban nem mindenki akarja megérteni, pedig hát Tétényi is lényegében ezt mondta.

Június

Korán kezdődött, és jelen állás szerint örökké tart majd az esztergomi egyetemisták „nyári” szünete: megszűnt a mérnök-informatikus képzés Esztergomban. Az intézmény a megszűnést azzal indokolta, hogy az esztergomi önkormányzat áprilisban határozatban mondta fel az egyetemmel kötött együttműködési megállapodást, mivel az adósságrendezési eljárás miatt Esztergom ezt a nem kötelező feladatot – az egyetem támogatását - sem láthatja el.

A média túlnyomó része azonban nem ezzel foglalkozott, hanem a hónap közepén elfogadott adósságrendezési törvény módosításával, amelyet valószínűleg az esztergomi helyzet inspirált. A törvény egyebek között lehetőséget kínált arra is, hogy a gondnok által előterjesztett reorganizációs tervet végső esetben akár polgármester nélkül is elfogadhassa a testület. További változás, hogy az előző 60 napról 90 napra emelték a válságköltségvetés elkészítésének idejét, bizonyos határidőket kibővítettek, és erősítették a képviselő-testületi, közgyűlési döntéshozatalt. Hiába foglalkozott azonban az országgyűlés is Esztergommal, helyben továbbra sem zajlott a munka: a fideszes képviselők sajtótájékoztatótól közleményig szaladgáltak, de a polgármester továbbra is engedetlen polgár maradt, az üléseket nem vezette le. Mindeközben csak nőtt az égig a fű, az a szép, zöld fű…

Július

Júliusban tisztult a levegő, miután jelentősen csökkent a járművek károsanyag-kibocsátása az esztergomi helyi járatok megszűnésével. A helyi fideszes képviselők mindeközben levelet kaptak „az esztergomi polgártól”, aki kikapcsolódásként vadászatra hívta őket, ahol a vad szerepét kellene eljátszaniuk. Egyenként fogjuk levadászni Önöket” – állt a több más életveszélyes fenyegetést tartalmazó levélben. Kósa Lajos, a Fidesz országos alelnöke kifakadt az esztergomi színdarab újabb fejezetein, s kijelentette, a jelenlegi polgármester felelősséget visel azért, hogy Esztergom csődben van, mivel úgy kért adósságrendezési eljárást, csődeljárást a városa ellen, hogy közben a fizetési kötelezettségeinek még eleget tudott volna tenni az önkormányzat.

Nem tudni, fentiek közül melyik hatására, de Tétényi Éva hosszú szünet, mentális akadályoztatás és engedetlenség után újra hajlandó volt testületi ülést levezetni, ez azonban már késő volt ahhoz, hogy a város megússzon egy egymillió forintos büntetést az Aquasziget üzemeltetési tendere miatt. Az önkormányzatnak azért kell fizetnie, mert ajánlatkérőként nem kötötte meg a szerződést az Aquasziget élményfürdő üzemeltetésére kiírt közbeszerzés nyertesével. A közbeszerzési eljárásáról Tétényi Éva, sajtóközleményében azt állította, nem tudott róla június 30-áig, ami azért nem biztos, hogy tuti, mert egy március 17-én keltezett, az eljárás megindításáról szóló dokumentumot aláírt a polgármester. A bírság tehát járt, a Szent Miklós Alap ügyében folyó eljárást viszont megszüntették a hónapban: a rendőrségi határozat szerint az alapban lévő összeg hitelfedezetként történő használata nem volt bűncselekmény, az a testület jóváhagyásával történt. Még szerencse, hogy ez az ügy a bíróság elé nem került, mivel az esztergomi ítélőszéken abban az időben akadozott a munka: a meg nem tartott testületi ülések miatt ugyanis a képviselők nem tudták megválasztani a bírósági ülnököket, erre még nem volt példa az országban.

Augusztus

Augusztusban lezárult az adósságrendezési eljárás, ettől azonban nem lett jobb, bármennyire is reméltük. A hónap egyébként „laza” volt, mindössze kétszer gyűltek a képviselők, bár a fideszesek akartak többet is, de a polgármester komolyan vette a nyári szünetet, s nemet mondott a munkamániásoknak. Azt, hogy a jobbikos Stámusz Andrea alpolgármesteri jelölését is komolyan gondolta-e, nem lehet tudni, a testület többsége azonban nemet mondott a csinos képviselőasszony előléptetésére, cserébe viszont döntöttek a megyei szakképzési-szervezési társulástól a Montágh, a Szent Imre és a Balassa iskola által nyert, összesen 50 millió forintos pályázati támogatásnak az ütemszerű felhasználásáról. Ugyanígy döntés született arról, hogy az önkormányzat utalja ki a segélyeket a szociálisan rászorulóknak, valamint az éves, segélyekre fordítható összeget emelje meg 34,3 millió forinttal.

A második, hónap közepi testületi ülés már-már barátinak indult, a fideszesek engedve a polgármesteri óhajnak előrevették Tétényi Éva napirendi pontjait, s néhány módosítással el is fogadták azokat. A hála nem maradt el, a többségi frakció által benyújtott javaslatokat már nem tudták tárgyalni, a polgármester – ezúttal anélkül, hogy valami jópofa hivatkozást megnevezett volna – berekesztette az egyébként fülledt nyári éjszakába nyúló ülést. Ez a működési szabályzattal ellentétes, de ez sem Tétényi Évát, sem a langymeleg éjszakát nem zavarta.

Szeptember

Az ősz a városi piac ügyével kezdődött – egyébként a tél, és az idei év is -, a gazda nélkül maradt piac üzemeltetését a Strigonium Zrt. kapta meg, a polgármester a döntést azonban csak Vízkereszt-tájékán írta alá – januárban. Az Aquasziget azonban nem vár eddig, az élményfürdő bezárt, s jelenleg sem üzemel, érdekes, vannak, akik ennek örülnek, ők talán nem tudnak úszni. A hitelezői kifizetéseket sem tudja megúszni a város, ahogy a bérek fizetését sem, a polgármester bejelentette, hogy vagy egyikre vagy másikra van pénz, azután némi matek és a testületi döntése után végül jut ide is, oda is. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom itt-ott lezár egy utat, a Jobbik, az LMP, az MSZP helyi szervezete és két civil egyesület közben öt kérdésben népszavazást kezdeményezett.

Mindeközben nem éppen kedélyes szóváltás zajlik az egyik legnagyobb hitelező, a Raiffeisen Bank és Tétényi Éva között, a pénzintézet levélben szólította fel a polgármestert arra, hogy ugyan tessék már a adósságrendezési eljárást lezáró jogerős bírósági határozatban foglalt kötelezettségeket teljesíteni, ellenkező esetben kénytelen lesz kezdeményezni a polgármester felelősségének megállapítását. Utóbbi szerint nem illik ilyet, pláne így tenni, a bankok azonban nem akarnak foglalkozni mentális kérdésekkel és polgármesteri engedetlenségekkel, valamiért a bankok természete már csak ilyen. A hónap zárásaként kollégiumi diákok is napirendre kerültek, illetve csak majdnem, mert a polgármester nem engedte napirendre venni a Kőrösy-kollégium összesen 26 diákjának átadását a Rubik Ernő Kollégiumba. Ennek köszönhetően továbbra is fizetni kellett a városnak a Kőrösy fenntartását: nem árt tudni, hogy az öt szintes kolesz összesen 130 férőhellyel bír, minden diákra legalább öt szoba jutott. Azok a boldog diákévek, hej…

Október

Októberben már csak az örökzöldek maradnak meg, nem volt ez máshogy a helyi közéletben is: hitelezők kifizetése, piac, testület oszlatás a sláger. A hitelezők kifizetésére határozatban utasítják a polgármestert a képviselők, ő azonban tud nemet mondani, meg igent is, utóbbit a testület feloszlatására, amit ezúttal „majdnemalpolgármester” Stámusz Andrea vet fel. A testület is képes erre a bravúrra: a jobbikos képviselő ötletére nemet mond, a piac rendelet módosítására pedig igent. A Gran Piac Kft. ügyvezetője bemutatkozik, szegény, akkor még nem tudja, hogy sokáig fantomcég marad, mert mint már írtuk, a polgármester csak a boldogabb újévben, idén januárban írja alá a döntést. A Fidesz-frakció szerint ez nem szabályos, és a törvény is így véli, ez azonban ezúttal nem volt fontos.

Az aljegyző személye mellett a hónapban az is kiderül, hogy öt helyett csak három kérdésben írhatnak ki népszavazást, valamint az is, hogy Párkány méltó helyettese Esztergomnak: Martonyi János és Mikulás Dzurinda a Duna bal partján tartott külügyminiszteri találkozót, még a hídra is felsétáltak, de végül Ján Oravec polgármesterrel együtt inkább maradtak a szlovákiai oldalon. Tétényi Éva meg a magyar oldalon, a rendezvényre a büszke város polgármestere nem volt hivatalos. Valószínű, nem kellett volna "kaszinótojásos" Dániel Péterrel a függetlenség napját ünnepelni a hónap elején...

November

November már végképp az elmúlás hónapja, jön a hideg, meg a sötét, ami különösen Esztergomban mély, hiszen az „új rendszer” ideje alatt már-már hagyománnyá válik, hogy ilyentájt szüneteltetik a közvilágítást Esztergomban. A szolgáltatást végző cég ezúttal is a tetemes tartozás miatt kényszerült a lépésre, Tétényi Éva válságstábot hívott össze, a Fidesz-frakció inkább tárgyalást kezdeményezett a szolgáltatóval. Lehet, a népszavás szerző innen merítette az esztergomi Jean d'Arc-ról szóló könyv címét: Itt állok, nem tehetek mást. Legalábbis szerinte, pedig tennivaló lenne egyéb is az álláson kívül.

A sötétség tovább fokozódott, és ezúttal nem a szó alapértelmében: a városi intézmények közétkeztetését végző Hungast Kft. jelezte, hogy az önkormányzat adóssága miatt képtelenek a továbbiakban saját zsebből finanszírozni az étkeztetést, amennyiben nem utal a város, leállítják a szolgáltatást. A testület végül 10-10 millió forint azonnali utalását szavazza meg, ami ugyan csak töredéke a tartozásnak, de Tétényi Éva ezt sem utalta el. Arra hivatkozott, hogy bár van pénz az önkormányzat számláján (cirka 400 millió), de a megfelelő költségvetési sorban nincs, az utaláshoz módosítani kellene a válságköltségvetést. A két cég végül beváltotta ígéretét: megszűnt a közvilágítás és több mint ezer gyerek maradt meleg étel nélkül a város iskoláiban és óvodáiban. Utóbbi – jogosan – kiverte a biztosítékot a szülőknél, a következő testületi ülésre tüntetés szerveződött, amely azonban gyorsan az eredeti céltól eltérő irányt vett, amit elővetített az is, hogy aznap reggelre ismeretlen tettes(ek) uszító feliratokat, valamint egy horogkeresztet festett(ek) a városháza oldalára.

A képviselők a teremben három tartózkodás mellett (Tétényi, Stámusz, Nyíri) elfogadták a helyzetet megoldó módosító javaslatot, a békés, 150 tüntetőből a városháza folyosójára betömörülő néhány tucat kifejezetten haragos embert ez azonban nem érdekelte. A javaslatot megszavazók rendőri kísérettel, a többiek szabadon távozhattak.

A rendőrség később is kénytelen volt „politizálni”, a megtisztulásra történő felkészülést meglehetősen sajátosan értelmezte egy ismeretlen elkövető, aki valamilyen folyékony anyagot tartalmazó tárggyal megdobta Petróczy Gyula, a Fidesz által támogatott képviselő házának ablakát.

December

December volt annyira sötét, mint november, s ilyentájt nem csak a patakok, hanem a pénz is lassan csordogál: a világítást végző cég számlájára annak ellenére sem érkezett meg időben az összeg, hogy a testület határozatban utasította a polgármestert az azonnali utalásra. Tétényi Éva, ha nehezen is, de rászánta magát, az összeg azonban – részben – csúszva érkezett meg a céghez, e miatt egy nappal tovább volt sötét a város utcáin, végül is az ilyen apróságokon már tényleg nem illik fennakadni, ha valakit pont ekkor üt el autó, az nem felelőtlenség, hanem sima pech…

A parlament decemberben végül megelégelte az esztergomi helyzetet, és fideszes indítvány alapján döntött arról, hogy a Dobó Katalin Gimnázium, a Balassa Bálint Múzeum, a Glatz Gyula Szociális Központ, a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, a Kőrösy László Középiskolai Kollégium, a Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Vaszary Kolos Kórház állami fenntartásba kerül. Ez a többi parlamenti pártnak valamiért nem igazán tetszett, a parlamenti viták már-már az esztergomi testületi ülések hangulatát idézték – lehet, hogy tényleg mindenki esztergomi?!

Mindent azonban nem tudtak mások megoldani a Tétényi Éva vezette hivatal helyett: a Déli Kanonoksor aljas módon úgy döntött, hogy követi a városháza példáját, és elkezd magába roskadni. Igaz, ehhez kellett jónéhány mulasztás, többek között az, hogy a jogerős bírósági végzéssel jóváhagyott egyezség ellenére sem utalta el Tétényi Éva az egykori Medicor beruházás generálkivitelezőjének az esedékes első részletet, ráadásul nem adott megbízást az állagmegóvásra sem. A kivitelezők azóta felmondták a jótállási, szavatossági kötelezettségeket, Esztergom pedig újabb bírságra számíthat az örökségvédelmi hivatal részéről, a kanonoksor beázó, szétmálló épületét ez valószínűleg nem vigasztalja. Az Alkotmánybíróság (idén törölt székhelyük, a Sándor palota hasonlóan vigasztalan állapotban leledzik) visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a város adósságrendezési tervének alapját jelentő reorganizációs tervet. A polgármester év végén futott egy újabb kört a testület feloszlatásáról szavaztatva. A képviselők többsége azonban nem ért rá oszolni, mert éppen új megállapodást kötöttek a banki hitelezőkkel, amelynek köszönhetően a korábbinál kedvezőbb feltételek mellett tudja visszafizetni hitelét (17 milliárd forint) a város, amellyel szemben némiképpen csappant a banki bizalom az utóbbi egy évben: biztosítékként jelzálogjogot kértek, holott korábban – mint mondták – erre nem volt szükség a jó adósként számon tartott Esztergom esetében.

A 2011-es év az ÁSZ-szal kezdődött, azzal is végződött, igaz a korábbi vizsgálattal ellentétben ezúttal eljárást is kezdeményezett az Állami Számvevőszék: a Tétényi Éva vezette hivatallal szemben.

hídlap
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Frenki3

2012-02-07 20:56:54

"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???"

@lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "visel", de szerintem nem így nevzik- tudod-??!! De mit szól ehhez V. "geréb"I.???  :-))))))
zooe

2012-02-07 08:30:47

Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember juthat bárki eszébe bárkinek Esztergomban. Közös bennük, hogy mindkettő tevékenységét túlhaladta már az élet és inkább hátrányára vannak a városnak, mint előnyére.

Egy biztos: sokaknak nagy megkönnyebülés lenne, ha mindkettő távozna végre a helyi közéletből!
lacka55

2012-02-07 02:34:01

@frenki-farki-pataki:



"Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol"

Sokan, az biztos!!!

Aki nem annak sgítek egy kicsit, nőnemű(?). :-)))

Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???
Frenki3

2012-02-06 16:42:03

Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" .

"A személyi kultusz[/b] egy karizmatikus vezér, politikus, sok esetben államfő államilag kikényszerített, rajongásszerű, szolgai tisztelete. Bár a tisztelet sokakban őszintén is kialakulhat, a személyi kultuszt általában az adott ország tömegtájékoztatási eszközei, a kultúrpolitika, az oktatási rendszere gerjeszti, sulykolja, kikényszerítve a népből az áhítatot a vezető iránt. Ez abban mutatkozik meg, hogy még életében iskolákat, utcákat, településeket neveznek el az adott személyről. A politikai vezetőt tilos bírálni, tilos például a gúnyolódó karikatúrák készítése, sőt tilos a vezetővel szemben a magánszférában megnyilvánuló kritika, tiszteletlenség, viccelődés is, amit többnyire a titkosrendőrség ellenőriz"



Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol.

Aki nem annak sgítek egy kicsit, nőnemű(?). :-)))
csabi

2012-01-31 21:17:26

Remélem hamarosan elmennek egy testületire és hangot adnak véleményüknek.
Frenki3

2012-01-31 20:38:22

Mia-Vicc(131) ajánlom figyelmébe, "Esztergom egy éve" olvasgassa,talán derengeni kezd. 



Akik elvesztették munkájukat, egzisztenciájukat, biztosan nem felejtik el, ezt az évet. :-((((



Alkalom adtán, biztosan megköszönik. :-))))
« Előző Következő »2/2
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe