Kövér László házelnök Dorog vendége volt
Fórumot tartottak a fideszesek
A fiatal polgármesterjelölt rövid beszédét azzal kezdte, hogy Magyarországon a Fidesszel nyitott új korszak elhozta a lehetőséget, hogy Dorogon is új korszak nyíljék. Ez, ahogy a szónok kiemelte, 16 év MSZP-s vezetés után érkezett el. Ez a számolatlanul elvitt százmilliók korszaka volt. Példaként említette a Globex-ügy százmillióit, az Intézmények Háza indokolatlanul magas költségeit. Hozzátette, eljött az idő, hogy ehhez már ne kapjanak a kiagyalók és megvalósítók olyan hátteret, ami elsimítja ügyeiket. Az új, a nem a közpénz hazatalicskázására alapuló Dorog felépítésére látják elérkezettnek az időt, a lehetőséget.

A Fidesz-KDNP jelöltjeit bemutatva Merényi Tamás kifejtette: a Fidesz-lista nyolc jelöltje Dorogon él, a dorogiakkal együtt képzeli el jövőjét. A jelöltjeik közt vállalkozó, cégvezető, gazdász, tűzoltó, bányász és informatikus egyaránt található. Mint a listavezető elmondta, látták, a dorogi mutyikat, tapasztalták az emberek felháborodását és beletörődését is – a kivizsgálás és változtatás kettős ígéretével kanyarodott vissza a beszéd fő témájához, a Fidesz tervezte változtatáshoz.
Változás, változtatás
– A Fidesz tud változtatni Dorogon, csak a Fidesz változtatja meg Dorogot, és Dorogon csak a Fidesz akar változást – tette hozzá Merényi, majd röviden elemezte az MSZP-s városvezetés és a választásokon induló pártok viszonyát, kifejtve, hogy a Fideszen kívül egy párt, mozgalom vagy szervezet sem kíván változtatni az előző 16 év hatalomgyakorlásán. Mint mondta, ezek az indulók éppen annak az MSZP-nek az utóvédharcait segítik, amelyet a Fidesz távol szeretne űzni a város kasszájától.
A tavaszi választásokat példaként hozva a Fidesz-jelölt elmondta: a tavasszal kezdődött változás csak akkor lesz mélyreható Magyarországon, ha vele változik minden olyan település, mint Dorog. 16 éve millió- és százmillió számra viszik haza a dorogi közpénzt olyanok, tette hozzá, akiknek már 1990-ben bukniuk kellett volna. Ahogy Magyarország tavasszal nemet mondott a szocialista kormányzására, most a dorogiakat biztatja arra, hogy nemet mondjanak a dorogi MSZP-s irányításának. Merényi Tamás hozzátette: ezt tartja az önkormányzati választás legfőbb tétjének.

Cél és programok
– Aki ránk szavaz, azt mondhatja: ebből elég – és akinek elege van ebből, az csak ránk szavazhat – fűzte tovább a szót Merényi Tamás, – és aki ránk szavaz, az Dorogot visszakapcsolja az egyedülálló nemzeti egységbe, a nemzeti együttműködés rendszerébe.
A vizsgálatokat nem egyetlen célként tűzték ki a dorogi fideszesek. Sorolta azokat a programokat, amelyeket az önkormányzatban szeretnének megvalósítani. Ilyen például a beruházások ellenőrzésének szigorítása, és mindenekelőtt egy teljes városfejlesztési koncepció kidolgozása, ami a beruházások előkészítésének alapja és mércéje is lesz. Támogatni fogják a gyermekvállalást és nevelést, és az időseket is, valamint javítani fognak az egészségügyi ellátás rendszerén is.

Demokráciát Dorogon
A demokratikus légkör megteremtése érdekében – ahogy Merényi Tamás fogalmazott –„kiszellőztetnek”, hogy semmi ne történjék a dorogiak háta mögött. „Civilrendeletet” ígért, aminek elkészítésébe bevonják az egyesületeket, és a demokráciára nevelés eszközeként létrehozzák a diákparlamentet és a diákpolgármester intézményét. A nyugodt mindennapokért felülvizsgálják a közterület-rendeletet.
Ehhez kérte a dorogiak támogatását a fideszes polgármester-jelölt. Mint fogalmazott, aki a Fideszre szavaz, az Dorog jövőjéből veszi ki a részét. Az építésből és ennek minden közös hasznából. A változtatásra, zárta szavait, ma csak a Fidesz képes, és csak a dorogiak támogatásával sikerülhet.
Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












