hídlap.net

Talán nem kell magyaráznunk, hogy mi mindent lehet tanulni egy meglehetősen félreértelmezett milleniumi évre kiadott, a magyarországi szocializmus korsza­kának derekán „gellert kapott” ünnepi könyvből. A „városi létének” ezer éves évfordulóját 1973-ban ünneplő Eszter­gom a neki, történelmileg kijáró rangban nem tudta ünnepelni. A kommunista párt által „klerikális reakció fellegvára” átok emléke, a „csonka-híd”, a tatabányai köz­pontosítás, a zsákutca jellegű esztergomi városszerkezet kialakítása mind-mind a város alulértékelését jelentette. Az Eszter­gom ezeréves című könyv mindennek csak egyfajta lakmuszpapírja volt, megmutat­ta, hogy mit is gondol a regnáló hatalom a magyar történelem bölcsőjéről. A kötet bevezetőjében – melyet az utolsó tanács­elnök, Brunszkó Antal írt – már előrevetül a kötet tartalma: néhány mondatnyi tör­ténelmi utalást követően hamar a „felsza­badulás” felé vezető 1944-es évhez ér. Ezt követően a könyvben az ezeréves város bemutatását jelentős részében a legutób­bi „szocialista” évtizedek eredményeinek taglalása tette ki. Komoly látlelete ez egy több szempontból is sekélyes korszaknak, az esztergomi múltról és jelenről szóló húsz oldalas írott rész végén pedig ott a fejezetcím: „Visszafejlődő kisváros”.



A lesújtó, lesajnáló megbélyegzés még annál is rosszabb, ami ugyancsak itt olvas­ható: „Esztergom egy, a szocializmust épí­tő ország városaiból”. Az is a propaganda részét képezte, hogy az albumszerű, amúgy meglehetősen gondosan fűzött és (rusztikusan szőtt lenvászonnal) borí­tott kötetben lévő fotók a megtévesztő összehasonlítás elvén szerkesztődtek. Az ugyanazon beállí­tásból, de az elő­ző korszakokból, illetve a szocializ­mus idején készült felvételek párosí­tása az akkori jelen javát sugallják. Sem most, de valószí­nűsíthető, hogy a józan gondolkodású emberek számára akkor sem állta meg a helyét ez a mani­puláció. A fényké­pek ugyanis Esztergom egyre szaporodó, de még a maguk nemében sem szép lakó­telepeit, gyárcsarnokait, ipari kolos­szusait, betonműveit, üzemeit, vagyis a „szocialista vívmányait” tárja a szemlélő elé. A kor embere – ki nem ismerte mond­juk közelebbről a várost – tán még némi irigységgel is szemlélhette a lefotózott gyárhomlokzatok előtt parkírozó vado­natúj Skodákat, Zsigulikat, Wartburgo­kat, Trabantokat, nos, íme, ez Esztergom, amely nemcsak, hogy fejlődik, de lako­sai (s nem polgárai!) jól élnek, jut nekik minden földi jóra. A kiadvány egyetlen erénye, hogy 1973-as jelen állapotát túl­súlyozó tartalomhoz képest meglepően gazdag a történelmi városrészekről és a múzeumokban lévő műkincsekről szóló fotósorozata, ezzel, ha nem is pótolva, de némileg enyhítve az ezer évről szóló ünnep teljességének sajgó hiányát. A kötet vége csattanóval is szolgál, a legutolsó oldalon, mintegy elköszönés helyett („Ilyen lesz az új városközpont” képaláírással), a belvá­ros átalakításának terve látható. A fotón az a makett látszik, mely a Lőrinc utca, a Rákóczi tér és a Bajzsy-Zsilinszky utca által határolt terület totális (és valljuk be bru­tális) lerombolását, átalakítását ígéri. Jel­lemzően a korra, ezt a visszafordíthatatlan pusztítást Szent István szülőhelye fennál­lásának ezer éves évfordulóján, 1973-ban kezdték meg. S ami akkor a maketten volt csak a könyv utolsó lapján, az ma már – ha úgy tetszik – a valóság első lapja.