Kisboldogasszony ünnepe Piliscséven

Jubilál a Piliscsévi Szlovák Asszonykórus

2010-09-03 11:14:00
Körmenettel és két napig tartó mulatsággal ünneplik meg Kisboldogasszony napját Pilicséven, ahol vasárnap és hétfőn tartják a templom védőszentjének búcsú ünnepét. Az egyhá­zi ünnepségek mellett búcsús kirakodóvásár is várja a meg­emlékezni, kikapcsolódni vágyó helyieket és vendégeiket egyaránt.

Búcsúi körmenettel kezdődik a templom védőszentjének, Mária Kisboldogasszonynak az ünnepe Piliscséven, vasárnap délelőtt. A templomtól induló ünnepi körmenetet hagyományosan szlovák népviseletbe öltözött, Mária szobrot vivő lányok vezetik, a menet pedig a Hősök terét megkerülve érkezik vissza a templomba, ahol ezt követően ünnepi szentmisén vehetnek részt a hívek. Az egyházi megemlékezés után, déltől búcsúsok, hinták és kirakodás várja a Jubileum térre érkezőket. A településen régi szokás, hogy a helyiek a búcsú apropójából vendégül látják távoli rokonaikat, akik az ünnep alkalmából akár több napot is eltöltenek Piliscséven. „Egyedi hagyomány településünkön, hogy az ünnep miatt a csévi gyerekeknek nem kell hétfőn iskolába menniük, hiszen a hétvége meghosszabbításaként a búcsúsok még ezen a napon is településünkön maradnak és szórakoztatják a Jubileum térre érkezőket. Ez néha kisebb fejtörést okoz a szülőknek, hiszen annak ellenére, hogy a település ünnepel, a felnőtteket várja a munka, de általában minden családban sikerül, szabadságolással, vagy a nagyszülők segítségével megoldani ezt” – fejtette ki az ünneppel kapcsoltban Csapucha Kata, a piliscsévi Kálmánfi Béla Művelődési Ház vezetője.

 

 

A falusi búcsút követően sem köszönnek el azonban a helyiek az őszi ünnepléstől, hiszen a hónap közepén tartják Csévi Napok című rendezvénysorozatukat, melynek keretében szeptember 19-én ünneplik a Piliscsévi Szlovák Asszonykórus fennállásának 40. évfordulóját is. A kórus 1970-es megalakulása óta számtalan sikeres fellépést tudhat maga mögött, emellett pedig rengeteg elismerést is kaptak a tagok. Ennek megfelelően ez együttes énekelt már egyebek között az ország különböző pontjain megrendezett nemzetiségi fesztiválokon, így például Bánkon és Gyulán, de kulturális műsorukkal bejárták egész Szlovákiát is. Az együttes fennállása óta több kitüntetést is elnyert, így 1982-ben „Országosan Kiváló” minősítést kaptak, 1985-ben a Komárom Megyei Tanács Művészeti díját vehették át, 1994-ben pedig az Etnikai és Kisebbségi Hivatal nívódíját kapták meg.

Bozori Ivett
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe