Kis kick-boxosok nagy pofonjai
Tizenöt érmet gyűjtött be az utánpótlás a területin
A Komárom-Esztergom Megyei Kick-box Szövetség idei területi bajnokság harmadik fordulójának október másodikán az esztergomi Pézsa Tibor sportcsarnok adott helyet. A megmérettetésen 120 versenyző mérte össze tudását, köztük az Esztergomi Kick-box SE utánpótlás csapata. Betegség miatt ezúttal csupán kilenc fiatal sportoló képviselte az esztergomi klubot, ők azonban mindannyian dobogós helyezést értek el, ráadásul hárman kétszer is felállhattak a dobogó legfelső fokára.

A területi harmadik fordulója a semi-contact szabályrendszer küzdelmeivel kezdődött, melynek gyerek korcsoportjában az esztergomiak közül Vígváry Viktor remekül versenyezve, minden ellenfelét legyőzve vehette át a győztesnek járó aranyérmet. Az egyik legnépesebb súlycsoport másik résztvevője, Kajtár Bence a döntőbe jutásért a nála egy fejjel magasabb hosszúlábú győri fiúval került szembe, aki kihasználva adottságait legyőzte az esztergomi bunyóst, aki ezután azonban a bronzmérkőzésen magabiztosan nyert. A kadét egyes korosztályban öt EKBSE versenyző mérkőzött meg, akik közül Balogh Kevin aranyérmet szerzett. Ezt látva, bátyja, Balogh Krisztián szintén nem állt meg a végső győzelemig. A másik ágon, ugyanebben a súlycsoportban Újpesti Krisztián remekül rajtolt, ám végül döntőbe jutásért folyó küzdelemben vereséget szenvedett, ezután viszont a bronzmérkőzésen újra győzött. A kadét legnépesebb súlycsoportjában, a 37 kilósok között az első versenyén induló Besír Ádám bronzérmet zsebelt be, Engelbrecht Ádám pedig kiemelkedő küzdelmet mutatva első helyen zárt. A kadét kettes korosztályban Hegyesi Dániel egyenletes teljesítménnyel aranyérmet szerzett. Jánosi Máté szintén ebben a korcsportban jutott a döntőbe, a fináléban azonban minimális különbséggel egy magasabb övfokozatú ellenfél legyőzte, de a harmadik helyért folyó küzdelemben szépített és a bronzéremmel térhetett haza.

A semi-contactot a light-contact szabályrendszer küzdelmei követtek, melyeken szintén remekül helyálltak a fiatal, esztergomi kick-boxosok. A legifjabbak közül Kajtár Bence és Vígváry Viktor „házi döntőt” vívtak súlycsoportjukban, mely során ezúttal Viktor bizonyult jobbnak, így ő hódította el az első, míg Bence a második helyet. A kadét egyes és kettes korcsoportban a Balogh fivérek, Engelbrecht Ádám és Hegyesi Dániel is a döntőbe jutott, melyben Balogh Krisztián és Engelbrecht Ádám aranyérmet szerzett, míg Balogh Kevin és Hegyesi Dániel ezüstöt. Mellettük még Újpesti Krisztián is a döntőbe jutásért küzdött, az összecsapáson azonban sérülést szenvedett, így vezető pozícióból kénytelen volt feladni a harmadik fordulót. „A verseny előtt csak remélni mertem, hogy ilyen szép teljesítményt nyújtanak majd a fiúk, bár előzetesen bizakodásra adott okot, hogy mindannyian keményen végigdolgozták a felkészülési időszakot az őszi versenyszezonra. Rendkívül elégedett lehetek, hiszen az eddigi közös munkánk során most nyújtották a legkiegyensúlyozottabb és legmeggyőzőbb teljesítményt a sportolók, amit igazol a nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzérem is – értékelte tanítványait Olasz Attila edző.
Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












