Ki védi a fogyasztót?
A fogyasztóvédelemről általánosságban
A fogyasztóvédelemért felelős állami szerv az egykori Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség jogutódjaként létrejött Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), amely egy központi és hét regionális szervezetből, valamint ezek kirendeltségeiből áll. Térségünkben az NFH Közép-dunántúli Regionális Felügyelősége alá tartozó Tatabányai Kirendeltség illetékes. A fogyasztóvédelmi hatóság egyebek mellett közreműködik a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában, ellenőrzi a fogyasztókat érintő jogszabályi és hatósági előírások megtartását, és bírságot szabhat ki. Az NFH-n kívül számos civil szervezet is működik a fogyasztói érdekképviselet és érdekvédelem területén, egymás tevékenységét kiegészítve, gyakran olyan eredményeket is felmutatva, amelyet a hatóság állami eszközökkel nem érhetett volna el. Ilyen társadalmi szervezet többek között a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, a Fogyasztóvédő- és Érdekszövetség Alapítvány, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, a Tudatos Vásárlók Egyesülete, az Indra Biztosítottak Országos Érdekvédő Egyesülete, és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, mely utóbbi kettőnek Esztergomban is működik képviselete.

Mit tegyünk, ha baj van?
Bármilyen panasz esetén először is a kereskedőhöz kell visszamenni, természetesen a vásárlást igazoló nyugtával. Jó ha tudjuk, hogy az üzlet a vevő kérésére köteles jegyzőkönyvet felvenni a panaszról, amelynek tartalmaznia kell a fogyasztó nevét és címét, a panaszolt, vagy hibás, romlott termék megnevezését és vételárát, a vásárlás időpontját, a hiba bejelentésének időpontját, a hiba leírását, a fogyasztó által érvényesíteni kívánt igényt, a kifogás rendezésének módját és amennyiben a kifogást a fogyasztó igényétől eltérően rendezi, ennek indokát is. Ha a kereskedő elzárkózik a jegyzőkönyv felvételétől, forduljunk a területileg illetékes regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség legközelebbi kirendeltségéhez, hiszen ezt a jogsértést is szankcionálhatja a hatóság. A jegyzőkönyvezett panaszok automatikusan eljutnak a hatósághoz, de ha nem sikerül megegyezni az eladóval, vagy egyéb vita merül fel a meghibásodás okáról, akkor a megyei kereskedelmi- és iparkamarákon belül működő békéltető testületnél kell elkezdeni a vitarendezést.

Mit kérhet a fogyasztó?
A polgári törvénykönyv alapján a fogyasztó a szavatosság időtartama alatt elsősorban a termék kijavítását vagy kicserélését kérheti, kivéve, ha annak teljesítése valamilyen okból lehetetlen, vagy ha a forgalmazónak a kért csere aránytalanul többe kerülne, mint a javítás, vagy fordítva. Tehát ha a termék javítható, de a vevő ragaszkodik a cseréhez, akkor a Ptk. értelmében az eladó köteles új árucikket adni. Szolgáltatások esetében a csere természetesen nem, vagy másképpen értelmezhető. Ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha a forgalmazó egyiket sem vállalta, vagy nem tudja megfelelő határidőn belül teljesíteni, akkor a vevő választása szerint árleszállítást igényelhet, vagy elállhat a szerződéstől, de ez utóbbira jelentéktelen hiba esetén nincs mód. A fogyasztók gyakran azt hiszik, és sajnos egyes kereskedők ezt előszeretettel ki is használják, hogy az akciós termékekre nem vonatkozik a szavatosság, pedig a leszállított árú termékek esetében is ugyanolyan jogok illetik meg a vásárlót, mintha teljes áron vette volna meg. Ez alól egy kivétel van: ha az áru azért volt olcsóbb, mert valamilyen hibája, hiányossága van. Ám ha egyéb hiba merül fel, amelyről a fogyasztó nem kapott tájékoztatást, akkor a minősége miatt leértékelt termékekre is érvényesek természetesen az általános szavatossági szabályok.
(Cikkünk a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság segítségével készült.)
Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












