Kettős átadó Annavölgyön
Megújult a település kultúrközpontja és játszótere
Az annavölgyiek október elsején vehették birtokba az összefogással megújult játszóteret. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával megvalósuló beruházás keretében a régi, elhasználódott mászókák, hinták helyett új, az uniós normáknak megfelelő játszóeszközök, pihenőpadok kerültek a parkba.

„A LIEDER program keretében közel ötmillió forintot nyertünk a játszótér korszerűsítésére, majd az önrész összegyűjtését követően kezdődött a tényleges munka. A régi játszóeszközök eltávolítása, majd az új elemek elhelyezése közel három hónapot vett igénybe, ám az eredmény alapján azt mondhatom, hogy megérte a várakozás és a rengeteg munka, amit belefektettünk” – fejtette ki Bánhidi József polgármester. A tér ünnepélyes átadásán meglepetésekkel és játékokkal, egyebek között arcfestéssel, üvegfestéssel, ügyességi próbákkal várták a legkisebbeket. A szülőkre, nagyszülőkre is gondoltak a település vezetői a tér kialakításakor, hiszen a hinták és mászókák mellett pihenőpadok, facsemeték is helyet kaptak a parkban.
Hasonlóan zajlott másnap, a szintén pályázati pénzből rendbe hozott művelődési ház újraavatása is. A közel huszonöt millió forintos beruházás eredményeként megújult az intézmény épületének homlokzata, valamint új nyílászárókat építettek be a szakemberek, sőt a fűtést is korszerűsítették. A kultúrház előtti ünnepségen először Bánhidi József ismertette a ház történetét, illetve a felújítás részleteit is, ez után következett a szalagvágás. Az átadó keretében az önkormányzat egy-egy oklevéllel köszönte meg a kivitelezőknek az elvégzett munkát, majd az iskolások rövid ünnepi műsora következett az intézmény névadójának, Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója, valamint az iskola névadójának Cser Simon születésének 100. évfordulója alkalmából. A megemlékezések keretében az intézmények fából faragott névtábláit is felavatták, emellett pedig díszoklevéllel ismerték el a kultúrotthon egykori vezetőinek, könyvtárosainak, aktivistáinak tevékenységét.

A rendezvény utolsó momentumaként a település vezetője és Wágner Ferenc a Bányász Szakszervezeti Szövetség elnöke közösen leleplezték Gáspár Sándor bányász-festőművész alkotását, majd a résztvevők megtekinthették a helyi kortárs festők műveiből összeállított tárlatokat is. A rendezvényről hazainduló annavölgyiek pedig végül a kultúrház előtti Bányász emlékparkban található emlékműnél egy-egy mécses elhelyezésével emlékeztek a település elhunyt bányászaira.
Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












