Kétszáz éves évfordulóján megszépült a Szent Lőrinc Plébánia
Múlt héten érkezett a hír szerkesztőségünkbe, hogy a pilismaróti plébánia április 9-én ünnepelte 200. születésnapját. Az ünnep alkalmából Udvardy György püspök mutatta be a szentmisét, akit XIV. Benedek pápa ezen a napon nevezett ki pécsi megyés püspökké. A szentmisét követő rövid koncert után ünnepi fogadásra várták a híveket, akik a templom mintájára készített tortát is megkóstolhatták. Az ünnep fényét emelte, hogy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) vidéki örökség megőrzésére kiírt pályázata lehetővé tette a templom külső-belső felújítását.
Pilismarótot, illetve a mai Szent Lőrinc templom területét a történelemkönyvek több helyen is említik. Ezen a területen az ókorban római castrum állott, mely később királyi birtok lett, és melyről II. Béla király idejében is feljegyzések készültek. A területet, illetve az itt működő templomot Mária királyné 1260-ban a visegrádi Szent András monostornak adományozta. 1493-ban a visegrádi Szent András monostorral együtt a pálosok birtokába került. 1720-ban 28 magyar lakott a Felső Marót településen, akik többnyire reformátusok voltak. Ők használták a valószínűleg Szent Lőrinc tiszteletére épült középkori templomot is. A törökök elűzése után a pesti pálos rendház, mint birtokos kegyúr visszavette a templomot. A rend feloszlatásával, 1786-ban újra a reformátusokhoz kerül vétel útján, és 1816-ban kibővítették az épületet. A pálos rend feloszlatása után Marótot mint Dömös filiáját – viszonzott felebaráti szeretet a kereszténységben – egy volt pálos gondozta kihelyezett káplánként. 1810-ben lett Maróton plébánia. A rekonstrukció kapcsán Kálmán Antal jelenlegi plébános így foglalta össze a pilismaróti templom előtörténetét: „Pilismarót, ez a kis falu, ahol annak idején csak néhány katolikus család élt, 1810-ben a templom és a plébánia épp, hogy csak elkészült, máris saját papot kap. Mindig voltak, akik ellátták az itt lakókat, Néha szerzetesek Dömösről, máskor Esztergomból érkező papok, majd a XVIII. század végéig pálos szerzetesek, de II. József kegyetlen rendelete szerint 1786-ban meg kellett szüntetni az összes szerzetesrendet, amely nem hajtott hasznot. Így a virágzó pálos közösség már nem láthatta el az itt lakókat. A plébánia anyakönyveit 1787 óta írják, de csak 23 év múltán lett a falunak önálló plébánosa.” Ez a plébános volt Gyöngyössy János, aki 59 éven keresztül látta el a plébánia szolgálatát. Az ő munkáját dicséri a templom belső festése, és a 480 négyzetméter alapterületű plébánia építésének befejezése. Az 1832-ben pusztító, nagy tűzvész alkalmával Szent Flórián képét állították ki itt. A templom magán viseli a különböző történelmi korszakok nyomait. Így a magyar címert a Bach korszakban átfestették, a lourdesi jelenés után elhelyezték a templomban a barlangot, Szent Flórián képet adományoznak a templomnak, miután a falu egy része tűzvész áldozata lesz, az esztergomi Bazilika felszentelése után a főszékesegyház oltárképének a másolata is helyet kapott a templomban.
Hozzászólások
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












