Kéthetes gyakorló pofozkodás

Ismét Vépen edzőtáboroztak kick-boxosaink

2011-09-01 13:51:00
A felnőttekhez csatlakozva idén az utánpótlás is részt vett megyei kick-boxosaink hagyományos, augusztusi Vépen rendezett edzőtáborában. Köztük természetesen válogatott sportolóink is, akik az olaszországi Európa-bajnokságra készültek.

A hagyományokhoz híven augusztus elején ezúttal is a Szombathely melletti Vépen edzőtáboroztak megyei kick-boxosaink. A felnőttekhez az utánpótlás korosztály is csatlakozott, mivel a gazdasági helyzet nem tette lehetővé, hogy két külön edzőtábort szervezzen a szövetség. A vépi edzőtáborban Zrínyi Miklós mesteredző irányításával két hétig tréningezett több mint 100 sportoló.

 

 

Megyénk kick-boxosai mellett ráadásul osztrák és szlovák résztvevő is voltak az edzőtábornak. A program reggel futással indult, amit délelőtt box, délután pedig kick-box edzés követett. A sok résztvevő miatt különböző csoportokat kellett kialakítani, ezért a tábort vezető szövetségi kapitány, mesteredző, Zrínyi Miklós munkáját öten, megyénkből Olasz Attila és Hirsch Viktor, Szombathelyről Marton Klára, Dancsó Zoltán és Koszogovits Mihály segítették. „Ez volt az eddigi legnagyobb létszámú tábor. Az utánpótlás már az Eb-re készül, náluk a küzdelem dominált, míg a felnőttek más jellegű, főleg alapozó munkát végeztek. Kicsit hosszabb edzéseik voltak, többet futottak. A munka mellett persze egy kis játékot és strandolást is beiktattunk, mert a csapatépítés is fontos, hiszen a versenyzők különböző országrészekből érkeztek” – fejtette ki Zrínyi Miklós. A mesteredző hozzátette, hogy az elmúlt évekhez képest jelentős előrelépést jelentett a szakmai munkában, hogy edzőkollegái besegítettek a tréningezésbe. A szövetségi kapitány kifejtette, hogy a semi és a light-contact annyira elkülönültek egymástól, hogy már csak külön-külön lehet készíteni a sportolókat. „Koszogovits Mihály, aki a válogatottnál is segíti a munkánkat, nem mellékesen a szombathelyi tanárképző főiskolán tanít, remek bemelegítéseket, nyújtásokat tartott. Olasz Attila és Dancsó Zoltán, Hirsch Viktor és Marton Klára segítségével felpörgették az utánpótlás korú sportolókat. Ők teljesen külön foglalkoztak a 10-15 fős csoportokkal. Ezzel lényegesen eredményesebbé vált az elvégzett munka, jobban tudtak figyelni a hibákra, valamint a technika javítására” – emelte ki Zrínyi Miklós.

 

 

 

A táborban megyénkből, három klubból – Esztergomi KBSE, Zoltek SE és Dorogi ESE – negyven sportoló vett részt, akik között nemcsak válogatottak, hanem olyanok is voltak, akiknek fontos a mozgás, az egészséges életmód. Az edzőtáborból a kilenc megyei utánpótlás válogatott versenyzőnk sem hiányozhatott, akik az olaszországi Eb-re készülnek. A sportolók péntekig napi két-három edzéssel folytatják a munkát.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe