Készül a tavaszra az eddig bronzos Dorogi FC

2012-01-23 11:32:00
Elkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra a Dorogi FC játékosai is. A fiúk jelenleg az NB III-as bajnokság harmadik helyén állnak, ráadásul a csapatok között eddig a második legsportszerűbb a dorogi alakulat.

Az előző idényben még az utolsó előtti helyen végzett a Dorogi FC a bajnokságban, ami annyit jelentett, hogy az együttesnek búcsúznia kell az NB III-tól. A labdarúgó szövetség azonban a hiányzó csapatok helyét feltöltötte, így végül maradhatott a DFC a harmadosztályban. Az együttes a 2011/2012-es idénynek új edzővel, Miskei Attilával vágott neki, az alakulat pedig az őszi szezon alatt egyértelműen bizonyította, hogy helye van az NB III-ban. Sőt, amilyen teljesítményt nyújtott a csapat, még akár egy osztállyal feljebb is megállná a helyét. Jelenleg ugyanis az együttes a tabella harmadik helyét foglalja el, mindössze négy ponttal lemaradva a listavezető Érdi VSE játékosaitól és egyetlen egységgel a második Biatorbágyi SE csapatától. Mindemellett pedig a DFC a csapatok őszi szezonban nyújtott sportszerűségi versenyében a második helyen áll.

 

www.dorogifc.hu

 

Az együttes múlt héten megkezdte felkészülését a tavaszi szezonra, a bemelegítő edzések után Miskei Attila és Harmat József vezényletében edzőmeccsekkel és kemény tréningekkel tarkított időszak vár a labdarúgókra. A szakvezetés szerint a tavaszi pontszerzés még nehezebb lesz, mivel a riválisok jobban készülnek a dorogi rangadókra, így minden bizonnyal remek mérkőzéseket láthatnak majd szurkolók a Buzánszky Jenő Stadionban tavasszal.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Atis

2012-04-23 19:58:49

Hajrá Dorog!!!
« Előző Következő »1/1
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe