Kérők a papírgyárban
Cseh és dél-afrikai cégek érdeklődnek a Smurfit Kappa iránt
Információink szerint két papíripari cég is tárgyal a Smurfit Kappa tulajdonosaival a gyár megvásárlásáról. Az egyik a dél-csehországi JIP Větřní papírgyár, amely nemrégiben még veszteséges volt, de egy jelentős tőkeinjekció fellendítette a termelést, sőt azóta a cég megvásárolta az észak-csehországi Olšany papírgyárát. A cseh vállalat tájékoztatott arról, hogy megkereste a párkányi gyár tulajdonosait, de a tárgyalások még csak kezdeti stádiumban vannak és eddig semmilyen konkrét ajánlatot nem tettek. A cseh cég egyébként 700 dolgozót alkalmaz két gyárában, és több mint kétmilliárd cseh korona értékű papírt termel évente, ám a termékprofilja eltér a párkányi gyárétól. A cseh cégóriás mindenestre nem titkolja azon szándékát, hogy terjeszkedni akar Közép-Európában, aminek első állomása szerencsés esetben a párkányi papírgyár lehetne, ami termékváltás esetén is újra munkát tudna biztosítani az itteni szakembereknek.

A Trend c. szlovák gazdasági hetilap szerint a dél-afrikai papíripari óriás, a Mondi is tárgyalásokat folytat az esetleges vásárlásról, de konkrétumokról eddig egyik fél sem nyilatkozott. A Mondi az egyik legjelentősebb befektető Szlovákiában, övé a rózsahegyi papírgyár, amely a szlovák faipari termelés egyharmadát hasznosítja, ami kétmillió köbméter fát jelent éves viszonylatban. A Mondi már tavaly tájékoztatott arról, hogy tárgyalásokat kezdett a Smurfit Kappával a gyáregységeik cseréjéről, azaz a Mondi elcserélné angliai hullámközépréteg papírt (fluting) gyártó üzemét a Smurfit Kappa papírzsákot gyártó európai üzemegységeiért. Ennek a csereüzletnek lenne része – egyelőre a találgatások szintjén – a párkányi papírgyár Mondi által történő felvásárlása is.
A Smurfit Kappa persze az esetleges vásárlók számára azt a feltételt szabja, hogy nem termelhetnek itt hullámközépréteg papírt, amivel konkurálhatnának a cégcsoport más gyáraival, hiszen a párkányi papírgyárat éppen a piac e téren való beszűkülése miatt zárja be.
A gyár megvásárlása iránt érdeklődők minden bizonnyal kedvezményeket és állami garanciákat szeretnének maguknak biztosítani arra az esetre, ha megtörténik a vásárlás. A szlovák gazdasági tárca pedig arra vár, hogy valaki konkrét vásárlási javaslattal álljon elő. A termelés újraindítása más termékprofil esetén nyilván nem kis beruházásokat igénylő műszaki átalakításokat kíván. Ez a tényező mindenestre időben jelentősen elodázza majd a gyár esetleges újraindítását.
A papírgyár jelenlegi menedzsmentje semmiféle értékelhető információt nem szolgáltat, a külső kommunikációval megbízott Dinamic Ralations 2000 ügynökség pedig mindenkor visszafogottan és diplomatikusan nyilatkozik. Elmondásuk szerint a cégvezetés március végéig várja a vásárlási ajánlatokat és csak azok kiértékelése után lép a nyilvánosság elé. Elmondásuk szerint a Smurfit Kappa érdekelt abban, hogy új munkahelyek létesüljenek, de a tárgyalások egyelőre diszkréciót kívánnak.
A papírgyár leépítése a beszállítókat is sújtja. Júniusig hatvan alkalmazottjától válik meg az MCE Industrietechnik Slovensko Kft., amely a gyár gépi berendezéseinek karbantartási munkálatait és szerviz szolgáltatását végezte. Az anyagmozgatást végző Betacar Kft. is kénytelen elbocsátani 30 dolgozóját áprilisig. A Sodexo étkeztetési szolgáltató cég is nagy valószínűséggel áprilistól megszünteti szolgáltatását a gyárban.
A gyár bezárása kapcsán a hőenergia-szolgáltatás további sorsa is kérdéseket vetett fel, mivel a Kappa energetikai részlege is leáll a gyárral együtt. Mára azonban ez a probléma megoldódni látszik, mivel a kátránypapír termékeket gyártó dán Icopal számára már biztosítva van egy megfelelő pótlólagos energiaszolgáltató egység, a Smurfit Kappa csomagolóanyagot gyártó leányvállalata (Obaly) számára pedig az anyavállalat egy új gázkazánt épített, amely majd biztosítja a termeléshez szükséges gőzmennyiséget.
A papírgyár múlt évi zuhanó gazdasági eredményét egyrészt a cégben keletkezett nyereség átcsorgatása, a belső hitelezés, a papír eladási árának jelentős csökkentése, valamint a gyár értékének lenullázása okozta. Az ezekkel kapcsolatos könyvelési manőverek a gazdasági minisztérium érdeklődését is felkeltették, amely az adóhatóságokat küldte a cég nyakába. Ezek után mindenki kíváncsian várja, hogy vajon mekkora lesz a gyár értéke eladáskor.
Mindkét város profitálhatna az új összeköttetésből
Megvalósulhat a teherkomp
Nem kizárt, hogy akár a papírgyár további sorsát is meghatározhatja az Esztergom és Párkány között létesítendő teherkomp, hiszen jelenleg nincs teherforgalmi összeköttetés a két város között.
A régóta tervezett komp megvalósítása a közeljövőben valószínű: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Szlovák Köztársaság Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériuma pályázatot hirdetett a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében. A testület úgy döntött, hogy elfogadja a „Teherkomp átkelőhely létesítése Esztergom és Párkány között” című Váti Nonprofit Kft. által megküldött támogatási szerződés tervezett szövegét, és felhatalmazza a polgármestert a végleges támogatási szerződés Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel történő aláírására. A támogatási szerződésben szereplő mintegy hatszázezer eurós önrészre kötelezettséget vállal az idei és a jövő évi költségvetés terhére.
A teherkomp üzembe helyezése tehermentesíthetné a 10-es utat, amely az Esztergomban és annak közelségében található gyárak miatt jelenleg óriási kamionforgalomnak van kitéve. Egyebek mellett a Szlovákiába szállító Suzuki gyárnak sem a fővároson keresztül kellene eljuttatni a gépkocsikat az Esztergommal szomszédos országba, hanem teherkompon vihetnék. Egy civil társulás felmérést végzett a párkányi régióban és az esztergomi régióban (pl. Suzuki,…) tevékenykedő vállalatoknál, vállalkozóknál az igényekről. Havonta 25– 35 ezer tonna átszállítására mutatkozik igény, vagyis 1000-1300 kamionnyi árut kéne átszállítani, amely ma kerülővel jut át a másik oldalra, illetve kisteherautóval a meglevő hídon.
Középtávon egy ilyen beruházásnak egyrészt az a haszna is lesz, hogy ideszoktatja a nemzetközi áruszállításban érdekelt cégek egy részét. Másrészt ennek köszönhetően katalizátor szerepet tölthet be a határon átnyúló logisztikai övezet kialakításában és egy új teherhíd megépítésében – ez pedig egyben azt is jelentené, hogy Párkányban is új, akár a papírgyártól független munkahelyek jönnének létre.
Információink szerint Esztergom lapzártánkkor elfogadott 2010-es költségvetésében is szerepel a teherkomp megvalósítása.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











