Kedvezményes kultúra és szórakozás

Újabb vendégcsalogató-akció Esztergomban

2010-07-18 06:00:00
Új kedvezményrendszerrel támogatják a városi cégek az Esztergomba látogatók, illetve az itt élők kulturált kikap­csolódását, így egyebek között például kedvezőbb áron te­kinthető meg a Picasso Esztergomban című kiállítás, vagy vehető igénybe a július elsején megnyílt Prímás Pince Turisz­tikai és Borkulturális Központ egyes szolgáltatásai is, sőt az Aquasziget is olcsóbban látogatható.

A kultúra iránt érdeklődők, valamint a kikapcsolódni vágyók egyaránt találhatnak kedvükre való programot Esztergomban, hiszen a színházi estektől kezdve, a kiállításokon keresztül, a Szé­chenyi téri koncerteken, műsorokon át az élményfürdő nyújtotta programokig számos lehetőség közül vá­laszthatnak a városba érkezők és természe­tesen az Esztergom­ban élők. „Célunk, hogy minél többen látogassanak el Esz­tergomba és környé­kére idén nyáron is. Éppen ezért nagyrészt az önkormányzati tulaj­donban lévő gazdasági társaságok egy kedvezményes csomagot állítottak össze, mellyel véleményünk szerint több látogatót vonz­hatunk a térségbe, illetve így is próbáljuk meghosszabítani a láto­gatási időt” – számolt be Zoltai Dániel. Az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette, hogy a kedvezményrend­szer lényege, hogy ha valaki bármely nagy szolgáltató közül – Pi­casso kiállítás, Aquasziget élményfürdő, Várszínház és Kultúrmozgó Nonprofit Kft., Prímás Pince Turisztikai és Borkulturális Központ – az egyik szolgáltatásait igénybe veszi, akkor egyfajta kedvezmény­rendszer részesévé válik, amit egy tanúsítvány igazol, és amellyel az akcióban szintén szereplő másik szolgáltatónál kedvezményre jo­gosítja fel. Így például a résztvevők egyebek között húszszázalékos kedvezménnyel tekinthetik meg a Picasso-kiállítást a Kanonokso­ron, vagy hétköznap az Aquaszigetet harminc százalékkal olcsób­ban látogathatják, de a Prímás Pince szolgáltatásait is tíz százalék kedvezménnyel vehetik igénybe, ráadásul a Vinum Primatis boro­kat húsz százalékkal kedvezőbb áron vehetik meg.

 

 

A vendégeknek szóló akciók mellett az Eszter­gomi Turisztikai Nonprofit Kft. az esztergomi és a környékbeli turisztikai vállalkozások, szolgálta­tók számára összefogási lehetőséget kínál az úgy­nevezett Turisztikai desztinációs menedzsment (TDM) rendszer keretében. „Sajnos rajtunk kívül­álló okok miatt a már megnyert pályázati szerződések aláírása még várat magára, de az idei nyár nem múlhat el az együttmű­ködés alapjainak lerakása nélkül” – hangsúlyozta Zoltai Dániel, hozzáfűzve, hogy a közös kínálati oldal megszervezéséhez kol­légái személyesen és levélben is felkeresik a térségbe tartozó tu­risztikai szolgáltatókat.

 

 

Félidőben Picasso
Félidejéhez érkezett az északi-kanonoksori Picasso kiállítás, a jú­nius elsején nyílt tárlat ugyanis augusztus 31-éig látogatható, a kedvezményrendszerben akár húszszázalékos engedménnyel. A spanyol mester alkotásaiért már eddig is az ország számos pont­járól, sőt még a Felvidékről is érkeztek érdeklődők a városba. A nyári szünet kitöréséig pedig az esztergomi általános és középis­kolás diákok többsége is megismerkedhetett Picasso munkáival, hiszen a korábbi kiállításokhoz hasonlóan a diákok ez alkalom­mal is ingyenesen látogathattak el a északi kanonoksori tárlatra az önkormányzat jóvoltából. Az augusztus 31-ig tartó kiállítás a hétfői szünnap kivételével hétköznap 10 és 18 óra között, hét­végén 10 és 20 óra között látogatható. A felnőtt belépőjegy ára 1800 forint, a diák- és nyugdíjas jegy 800 forintba kerül (6 éven aluli gyermekek számára a tárlat ingyenes), de lehetőség van kedvezményes csoportos belépőjegy-vásárlásra is.

hidlap
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe