hídlap.net

Az emberiség természetéhez tartozik, hogy mindazt, amit megalkotott, megpróbálja felhasználni katonai területen. Különösen vonatkozik ez a gépekre, amelyek segítségével a katonai erők gyorsabban, hatékonyabban működhetnek. Nem kerülte el ezt a sorsot a kerékpár sem. A hadtörténet első ke­rékpáros alakulatai az Egyesült Királyságban jöttek létre, kí­sérleti jelleggel, 1885-ben. Az első világháború kezdetére a hadviselő felek mindkét oldalon alkalmazták a kerékpároso­kat. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében az 1908-as fegyvergyakorlaton szerepelt első ízben kerékpáros gyalog­ság, kísérleti jelleggel.

A két háború között

Az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés szigorúan megszabta Magyarország számára a rendszerben tartható haderő nagyságát és összetételét. Ezek a tiltó intézkedések a gazdasági nehézségekkel párosulva már ekkor kényszerpályá­ra állították a Honvédséget és benne a kerékpáros csapatokat. 1921-re a haditapasztalatok alapján és lehetőségek függvé­nyében a megalakuló hét vegyesdandár alárendeltségébe egy-egy kerékpáros zászlóaljat szerveztek, amelyek maximális lét­száma egyenként 18 tiszt és 450 fő toborzott legénység lehetett.. Ezek közül a 3. honvéd kerékpáros zászlóaljat Esztergomban, a 4. honvéd kerékpáros zászlóaljat Ke­nyérmező-táborban (1927-től Esztergom-tábor) állították fel. A zászlóaljak a béke­szerződés előírá­sai szerint három századból álltak, nehézfegyverek és zászló­alj-közvetlen alakulatok nélkül. A kerékpáros zászlóaljaknak csupán az egyik századát szerelték fel kerékpárral, a másik kettőt gyalogosan alkalmazták, legénységük „zsoldos” kato­nákból állt, hiszen a békeszerződés életbe lépésével a sorköte­lezettség is megszűnt. A húszas években nem is nyílt lehető­ség további fejlesztésre, hiszen a győztesek által delegált Kato­nai Ellenőrző Bizottság ellenőrizte az előírások betartását. A kerékpárosokat a gyalogság csapatnemeként szervezték, fel­adatuk elsősorban a felderítés volt. A korabeli Harcászati Szabályzat megállapította róluk: „Alkal­mazhatóak: felderítésre és az ellenséges felderítés gátlására, a szárnyak biztosítására, eltolás és átkaroló támadás fedezésére; gyors tartalékként; üldözésre; halogató harcra és elöl lévő fon­tos pontok megszállására.” Legfontosabb tulajdonságaikat a kö­vetkezőkben foglalták össze: „Jellegzetességeik: jó út és időjá­rásviszonyok mellett gyorsak, mozgékonyak és tűzerősek; gyor­saságukat önmaguk erejéből merítik; főleg utakon mozognak, azok mellett harcolnak és gyorsaságuk azok minőségétől erősen függ; menetük zajtalan, sebességük éjjel erősen csökken; (......) veszteségekkel szemben érzékenyek.” A haderőfejlesztés a har­mincas évek közepén fokozatosan felgyorsult, végül 1938-ban a Darányi-féle úgynevezett „győri programban” érte el csúcs­pontját. Az anyagi fejlesztésekkel egy időben jelentős átszerve­zések is végbementek, annak érdekében, hogy a Magyar Királyi Honvédség megfeleljen a korszerű háború követelményeinek. A kerékpáros zászlóaljak felszerelését az 1938. október 1-jével életbe lépő Huba I. hadrend szerint jelentősen megerősítették. Az egységeket alkotó három kerékpáros századnak századon­ként rajonként 1-1, összesen 12 golyószóróval kellett rendel­keznie, géppuskás százada hat géppuskából és két nehézpuská­ból állt. Zászlóalj közvetlen alakulatként egy árkász-, egy páncéltörő ágyús és egy távbeszélő szakaszt alkalmaz­tak, továbbá alárendeltségükbe helyeztek egy kis­harckocsi-szakaszt és egy gépvontatású közepes tarackos üteget is.

Felszereltség, járművek

A kerékpáros csapatnem alapvető felszerelési cikke maga a ke­rékpár volt. A két világháború között a Magyar Királyi Hon­védségnek kétféle rendszeresített szabványos kerékpárja volt. Mindkettőt a csepeli Weiss Manfréd Művek gyártotta, és 19 M, illetve 32 M kerékpár néven voltak használatban. Kiképzé­si célokra további típusok is szolgáltak a honvédségben, Puch, Steyer és Bianchi gyártmányúak, valamint többféle, polgári használatra gyártott Csepel kerékpár, de ezek darabszáma nem volt jelentős. A második világháború során gyakran vonultat­tak be polgári tulajdonban álló járműveket is, gyakran tulajdo­nosukkal együtt. Említést érdemel még a 32 M kerékpár ös­szecsukható változata, amelyet az ejtőernyős csapatok számá­ra gyártottak. A hadikerékpárt különféle szerelékekkel tették alkalmassá arra, hogy a katonaélethez szükséges felszerelése­ket szállítani lehessen. Vázára karabély hordkészüléket szerel­tek, csomagtartójára kerékpáros málhatáskát lehetett rögzíte­ni. A golyószórót, a távbeszélő és az árkász felszerelést szintén speciális hordkészülékekkel és szíjakkal rögzítették. A kora­beli tapasztalatok szerint a 32. M kerékpár hadi alkalmazás­ra megfelelő, megbízható, robosztus szerkezet volt, amelynek teherbírása meghaladta a 150 kg-t. Egy 1942-ben avatott ke­rékpáros tiszt mondta róla: „…csak elhagyni lehetett, elrontani nem…” Gumiabroncsa egyaránt lehetett tömlős és tömör ki­vitelű. Kevés karbantartást igényelt, a szétszedést csak a tisz­tításhoz szükséges mértékig engedélyezték. A bonyolultabb munkák elvégzésére minden szakasztörzsben egy műszerész volt beosztva. Az alakulatok gépesítettsége 1938-at megelőző­en megfelelt a honvédség átlagának., majd a német – és kisebb mennyiségben olasz – gépjármű-szállításokból kifolyólag az egységeket nagyobb mennyiségű teherautóval látták el. Ezt kö­vetően a kerékpáros alakulatok már nem csak a nevükben vol­tak „gyorscsapatok”. A kerékpárosok fegyverzete nem külön­bözött az egyéb csapatokétól, az egyéni lőfegyver az 1931., il­letve 1931/A. M. puska volt. Rendszeresített nehézfegyvereik között szerepelt a 31 M. golyószóró, a 1907/31 M. Schwarzlose géppuska, valamint az 1936 M. 20 mm-es Solothurn nehéz­puska. A páncéltörő ágyús szakaszok 4 darab 36 M. 3,7 cm-es löveggel voltak felszerelve, melyeket a Krupp félrajkocsikkal vontattak. Megerősítésképpen 1939-től a zászlóaljak pa­rancsnoksága alá rendeltek egy 10,5 cm-es közepes tarac­kos üteget is, amely 4 db 1937 M köze­pes tábori tarackkal rendelkezett. További megerősítésképpen a zászlóaljak kaptak egy szakasz (6 db) CV-35 Ansaldo típu­sú kisharckocsit is. Az Ansaldók 3,2 tonna tömegűek voltak, 2 fős személyzet irányította őket és kezelte az ikercsövű Gebauer gyártmányú géppuskát. Már rendszeresítésükkor is elavultak voltak, gyenge páncélzatuk és kis teljesítményük alkalmatlan­ná tette őket a harcra.

Kerékpáros katonai egységek

Esztergom életében Az 1919-es forradalom utáni zűrzavarban különféle karhatal­mi és katonai egységek működtek a városban és környékén. A rend megteremtésében és stabilizálásában tevékenyen közre­működött Szívós-Waldvogel József ezredes, aki sok szállal kö­tődött a városhoz.

Egy esztergomi vitéz
Szívós-Waldvogel József, vitéz (Esztergom, 1872.01.29.,-Esztergom, 1952.04.30) Középiskoláit szülő­városában végezte, majd a cs. és kir. 26. gyalogezredben leszolgálta önkéntesi évét. A tiszti vizsga letétele után ténylegesítette magát. 1894. 05.01-1916. 02. között a 44. gyalogezredben szolgált. A háború kitörésekkor a 44. gya­logezreddel hadba vonult századparancsnokként. Végig­harcolta az első világháborút, négy alkalommal sebesült. A forradalmak idején nem teljesített szolgálatot. Vissza­tért Esztergomba és itt megalapította a keresztényszoci­alista pártot. 1920-ban megalapította a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) esztergomi csoportját. A Nemzeti Hadsereg bevonulása után Esztergom vármegye katonai parancsnokává nevezték ki. 1921.09.09.-1922.05.15 (?) kö­zött a 3. kerékpáros zászlóalj parancsnoka volt, majd a bu­dapesti műegyetemi karhatalmi zászlóaljat vezette. 1921- ben vitézzé avatták. Tábornoki rendfokozatban vonult nyugalomba 1925-ben. Halála után az esztergomi Belváro­si temetőben helyezték örök nyugalomra.
Komoly szakítópróbája volt az országnak és benne a hon­védségnek IV. Károly király visszatérési kísérletei, az úgy­nevezett királypuccsok. Kiemelhető az 1921. október 22-23-án lezajlott fegyveres összetűzés, a „budaörsi csata”. Ebben a 4. kerékpáros zászlóalj tevékenyen is részt vett. A nyugat felől a fővárosba tartó karlista erők megállításához a Honvédelmi Minisztérium a rendelkezésre álló – és Hor­thyhoz lojális – alakulatok mozgósítását rendelte el. Októ­ber 22-én este a 4. kerékpáros zászlóaljat Pilisvörösvárra rendelték, majd Pesthidegkúttól nyugatra foglaltak állást, ez alatt a 3. kerékpáros zászlóalj Nyergesújfalunál biztosí­tott. A két egység a harcokban közvetlenül nem vett részt, azonban az eseményekben fontos szerepet játszottak. Részben azzal, hogy a város katonai parancsnoka deklarál­tan és szilárdan kormányzóhű maradt, részben pedig a fő­város egyik megközelítési irányának zárásával.