hídlap.net

Kiss-Rigó László, szeged-csanád megyei püspök

Érték, érdek, boldogság

A leggyakoribb jelzők, melyek karácsonyi jókívánságainkban szerepelnek a boldog, és a kellemes. Azt szokták mondani, hogy az utóbbi tartalmasabb és tudatosabb jókívánságot tükröz. Valójában mindkettő többnyire saját magunk által megvalósítandó értékek függvénye. Ahhoz, hogy a karácsony megünneplése kellemes legyen, szükségesek olyan értékek, mint a tisztaság a lakásban, az ideális hőmérséklet biztosítása, az ünnepi, lehetőleg nem giccses díszítések, a nyugodt körülmények között történő pihenés, békés együttlét a családban, rokonok, barátok nyugodt és rohanás nélküli meglátogatása vagy fogadása, hagyományos finom és egészségen is elkészíthető ételek fogyasztása. Ez mind fontos, de a karácsonyi boldogsághoz ennél több kell: tiszta lelkiismeret kialakítása, amennyiben rajtunk múlik kiengesztelődés mindenkivel környezetünkben, belső béke és harmónia, az a jóérzés, hogy valakivel jót tettünk, valakit szeretettel megajándékoztunk. Mindezt könnyebben-nehezebben magunk érhetjük el és mindebben másokat is segíthetünk.

Karácsony üzenete azonban az, hogy ezeknél sokkal teljesebb és tartósabb örömet is megtapasztalhatunk. Ez az öröm abból fakad, hogy a Megváltó érkezése nem csak lehetővé tette annak kijavítását, amit az emberiség a történelemben tönkretett, vagy amit saját életünkben elrontottunk, hanem a Megváltó szabad és tudatos befogadása, az általa felkínált közösség elfogadása rádöbbenthet minket arra is, hogy saját életünkben jóval több fantázia van, mint ahogy azt gondolnánk, saját életünkből jóval többet kihozhatunk, mint hittük. Erre az örömre viszont tudatosan kell készülni. Az „első karácsonyra” történő készülődéskor az emberek megkérdezték Keresztelő Jánostól: mint kell tennünk? Ő csak annyit mondott, hogy akinek valamiből feleslege van, ossza meg azzal, akinek ugyanabból hiánya van. A katonáknak csak annyit mondott, ne kegyetlenkedjenek, ne éljenek vissza a hatalommal. Az adószedőket arra buzdította, ne szedjenek többet a jogosnál és ne a saját zsebükre dolgozzanak. Mindannyiunkat is csupán ilyen egyszerű, természetes emberi jó tulajdonságokra, értékekre bíztatna, mint őszinteség, becsület, megbocsájtás, tevékeny együttérzés a testi-lelki bajban lévőkkel, saját életkörülményeinkből fakadó kötelességeink teljesítése. Egyszóval próbáljunk egy kicsit jobb emberek lenni. Ha ezt a kis erőfeszítést meghozzuk, akkor ajándékba kapjuk azt a többletet, amit csak a Megváltó tud adni: az Ő szeretetét, békéjét és örömét, ami mérhetetlenül több és tökéletesebb, mint az emberi szeretet, béke és öröm. Ismét egy új esztendő előtt állunk. A 20-as kerek évforduló kapcsán gyakran idézzük fel mostanában az akkori eseményeket: Orbán Viktor beszédét a Hősök terén, a „rendszerváltás” hajnalát, a Temesváron történtek. Mindannyian úgy érezzük, hogy valamit tönkretettünk, valami nem egészen úgy sikerült, ahogy szerettük volna, valamilyen hiányérzetünk van. Ennek az okait úgy is megfogalmazhatnám, hogy annak idején és azóta folyamatosan mindenki érdekeket akart-akar érvényesíteni. Sajnos nagyon sokan csak a saját önző és szűk érdekeiket. Az ilyenek mindig anyagi és erkölcsi kárt okoznak környezetüknek. Szerencsére voltak és vannak ma is olyanok, akik a valódi közérdeket próbálják érvényesíteni, az igazi közjót előmozdítani. De a többség módszertani hibát követett el: közjót, közérdeket előmozdítani csak úgy lehet, hogy azt megelőzően, és folyamatosan értéket hozunk létre, képviselünk, védünk meg. Ilyen emberek, családok és közösségek szép számmal élnek Esztergomban és a környező régióban. De a városnak van egy egyedülálló sajátossága: olyan felbecsülhetetlen értéket hordoz a nemzet életében, történelmében és kultúrájában, melyből a környező városok, települések iránti szolgálatként minél többet megoszt velük, annál inkább gazdagodik maga is. Ezért, ha Esztergomban és az egész régióban minél inkább felhagyunk az önzéssel, a széthúzással, a féltékenységgel, a fölösleges sértegetésekkel, a rágalmakkal, a gáncsoskodásokkal, és ehelyett egymással összefogva, egymás sikerének örülve, ha nem is felejtve de egymásnak megbocsájtva és egymás jó példáján buzdulva saját életünkben, családjainkban, környezetünkben, településeinken valódi értékeket hozunk létre, védünk meg és képviselünk hitelesen, akkor ez előbb utóbb az egész régió, az egész társadalom valódi érdekeinek érvényesítését a közjó előmozdítását eredményezi. Ezt várom az új esztendőtől, és ezekkel a gondolatokkal kívánok a Hídlap minden olvasójának, a régió minden lakójának, családjának és közösségének kellemes, de még inkább boldog karácsonyi ünnepeket, és valódi értékekben gyarapodó ezáltal közös érdekeinket végre érvényesítő új esztendőt.

Cselényi István Gábor, görög katolikus paróchus

Két versemhez szeretném kapcsolni karácsonyi üzenetemet.

Ember születik

Most bennünk is karácsony-éj van.

A történelem csillag-héjban.

A föld is álmodik a szépről.

Oszlóban a múlt. A jövő méhéből

most születik világra az ember

mindannyiunkban: Betlehemben.

Otthont keres bennünk. Hazátlan.

Gyötrelmes, örök vajúdásban

az ember még csak most születik,

s útja nem áll meg a feszületig,

mert védtelen, mint igazsága.

A világot mégis átformálja.

A vers húsz évvel ezelőtti élményemből született. A rendszerváltás napjai ihlették, amikor valamennyien tele voltunk várakozással. Olyan volt ez, mint amikor elvonul a vihar, szétoszlik a köd, „oszlóban a múlt”. Úgy éreztük, még „a föld is álmodik a szépről”, valamilyen teljesebb élet lehetőségéről. Döntő fordulat előtt állt az ország, szinte csillag-koszorúba sűrűsödött az idő, „a történelem csillag-héjban”.

Azóta persze rájöttünk, az efféle csoda-várás illúziónak bizonyult, az ember saját erejéből nem válthatja meg önmagát. De azóta is újra és újra átéljük a várakozást, immár az örök ádventet, és rájövünk, az igazi változás nem „odakinn”, hanem „idebenn”, lelkünk mélyén zajlik. „Most bennünk is karácsony-éj van.” Ha nyitottak vagyunk erre a titokra, ezen a szentestén átélhetjük – valamilyen örök „ma” keretében –, hogy „a jövő méhéből most születik világra az ember, mindannyiunkban: Betlehemben”. Mert az Ember, az igazi, humánus ember született meg az első karácsonyon, aki immár nem az „első, földből való, földi”, hanem a második, a „mennyből való, mennyei”, új ember (vö. 1Kor 15,47), Jézus Krisztus személyében. És mindannyiunkban, nemcsak az egykori karavánszerájban, azon a távoli földrészen, mert mint Angelus Silesius írta, „Jézus ezerszer megszülethet Betlehemben, ha egyszer nem született meg a szívedben”. De tudjuk, ez a magasabbrendű emberség még nem valósult meg bennünk igazán. Gyökeret akar verni bennünk, „otthont keres bennünk, hazátlan”. Az egész természet vajúdik, várja Isten fiainak megnyilvánulását (Róm 8,19). „Gyötrelmes, örök vajúdásban az ember még csak most születik”. És erre az új emberségre is igaz, ami az emberré lett Isten fiára: „útja nem áll meg a feszületig, mert védtelen, mint igazsága”. Nem öltözik vértbe, nem bújuk géppisztolyok mögé, védtelen, újra és újra keresztre feszítik. De hinnünk kell benne, hogy az igazi erő mégis benne rejtőzik, „a világot mégis átformálja”.

Körülölel

Körülölel a pólya, jászol,

körülölel, de lehatárol,

holnap pedig kereszt szögez le,

átfog ember-létünk keresztje.

Íme, kimondod végérvényesen

a földön-túlit földi szóban

Istent törékeny ember-sorsban,

hogy megtaláljunk téged, Isten,

megújuló döntéseinkben,

a zárt idő megannyi foglya,

szabadságunk jármába fogva,

hordozzunk, Befogadhatatlan,

hitben, észbontó áldozatban.

Légy létezésünk láthatára!

És ez karácsony másik arca. A gyermekség-evangélium szerint amikor Mária megszülte fiát, „pólyába takarta és jászolba fektette” (Lk 2,7). A keleti szentatyák jelképes mozzanatot láttak ebben: a megtestesülésben az isteni Ige „körülhatárolta” magát, Szent Pállal szólva, „szolgai alakot fölvéve, kiüresítette magát” (Fil 27). Itt újra a kereszt motívumára bukkanunk: „holnap kereszt szögez le, átfog ember-létünk keresztje”. Ezen a fokon már csak a misztikusok paradoxonjaiban szólhatunk: Isten itt egészen új kommunikációig jut el, kimondja „a földön-túlit földi szóban, Istent törékeny embersorsban”. De az isteni és az emberi lét között zajló titokzatos „csere”, kölcsönhatás alapján most megtörténik a nagy „átfordulás”. Ahogy a görög atyák mondták: Isten emberré lett, hogy az ember istenivé legyen! Ennek alapján isteni mélységet kap időbe zárt, törékeny emberi létünk. A hit, az áldozat, a napi döntések sorozata, az igazi szabadság megélése a megtestesült Ige jelenlétének titkába torkollik, a mennyei lét előéletévé válik Ezért kérhetjük most tőle: „Légy létezésünk láthatára!”

Ágoston Csaba, református lelkész

„Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet…” Lk 2.10

Karácsony örömüzenete

A karácsonyi evangélium, amelyet az angyalok hirdettek meg először, így kezdődik: „Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet.” Miféle öröm élménye volt a karácsony népének? Úgy érzem, hogy nagyon sokféleképpen élték át a Karácsony örömét azok, akik a kis Jézus körül voltak. Legelőször Mária öröméről lehetne beszélnünk, aki az édesanyák örömével szorította magához kisgyermekét. Nem volt hiábavaló a hosszú várakozás, a teher, amelyet hordott, a szülés kínjai idegenek, ismeretlenek között egy istállóban. Mária életet adott ennek a világnak, és ebben a kisgyermekben életének értelmét és célját is látta. Minden édesanya ígéretet lát a gyermekében, beleálmodja legszebb álmait, hozzágondolja, és vele kapcsolatban reméli legszebb terveinek megvalósulását. Máriánál nem csupán az édesanyák szokásos álmáról volt szó, hanem arról is, hogy ehhez a kisgyermekhez ígéretek fűződtek. Mária, ezeknek az ígéreteknek a beteljesedését várta, bár alig-alig értette, mit jelentenek ezek az ígéretek. Örömébe bizonytalanság, repeső izgalom, nagy-nagy szorongás vegyült, ugyanakkor várta, hogy ez a kisgyermek különleges ember lesz. Mária engedelmes szolgálóleányként, szívében bizonyossággal tekintett a kisgyermekre, Isten testet öltött szeretetére, az Isten Fiára, a Messiásra.

Aztán ebben az örömben osztozott nyilván József is, aki elfogadta az Atyától a nagy feladatot, hogy Isten Fiát kell földi apaként felnevelnie, és valószínűleg ugyanezekkel az érzésekkel várta a kisfiú születésekor elhangzott ígéreteknek beteljesülését. Az első öröm a család öröme. Egészen másfajta örömmel örvendeztek a pásztorok. Nagy fényességet láttak, aztán angyalok hangját hallották, rendkívüli élményekben, csodákban volt részük. Először talán a szenzáció izgalma hozta őket lázba, sőt, talán meg is rémültek. De aztán ez a szenzáció és rémület okozta izgalom átváltott mélységes áhítatba. Rádöbbentek, hogy a betlehemi pusztaságban az ég nyílt meg. Ezek a pásztorok valamiképpen az Istennel, a mennyei világgal találkoztak. Leborultak a fényesség előtt, és aztán az égi szóra elindultak és megkeresték a kisgyermeket. A betlehemi pásztorok bizonyosak voltak benne, hogy a mindenható Isten, ott az idők teljességében, nagy dolgot cselekedett az ember javára. Ez volt tehát a másik öröm karácsonykor, a csoda reménysége. A harmadik öröm a keleti bölcsekhez szólt, a csillagászoknak, a maguk nyelvén a csillagokon keresztül. Oly csillagállás volt akkor az égen, amelyből az akkori csillagjósok azt olvasták ki, hogy az utolsó idők nagy királya megszületett Izráelben. Isten üzent hát a pogányoknak is. Ezek az emberek vállalták a hosszú, fáradtságos utat csak azért, hogy néhány percre találkozhassanak a megszületett királlyal. Tudták, hogy csak egy kis csecsemő. Mégis, meglátták a csecsemőben a királyt, a Messiást. A születés örömében személyesen is akartak osztozni, és kincsekkel, ajándékokkal akartak hódolni a született nagy királynak. Háromféle öröm, háromféle karácsonyi üzenet. Az édesanya és édesapa öröme üzeni nekünk kétezer esztendő után is, hogy a gyermek mindig ajándék. Ajándék a beteg gyermek, ajándék az egészséges gyermek. De a gyermek, unoka, dédunoka mindig feladat is. Születésükkor még nem tudjuk, milyen tulajdonságokat, képességeket kaptak örökségül. De feladatunk ezeket a legjobban kifejleszteni bennük. Néha metszegetnünk kell őket, a vadhajtásaikat letörnünk, hogy felnőve egészséges fává legyenek, melyek gyümölcsöt teremnek mások javára. A pásztorok öröme üzeni nekünk, hogy életünk tele van csodákkal. Amikor az ember ebben a szürke hétköznapi életben, ahol minden olyan egyformán, olyan sablonosan, megszokottan zajlik, egyszer csak rendkívüli dolgokat is megtapasztal, akkor újraéled benne a remény: hogy ez a világ mégis több, mint amit eddig megláttunk, megéreztünk belőle. A csoda vigasztalása, hogy van valami láthatatlan hatalom is, aki a világ fölött áll, és ez a Hatalom be tud avatkozni a világba, ha akar. Az Istennel, a mennyei világgal találkozó ember számára a földi világ többé nem reménytelen, nem átkozott, mert tudja, hogy imádsága által apró és nagyobb csodák megváltoztatják még a legreménytelenebb életet, sorsot is. A keleti bölcsek öröme a mi örömünk is. Már a jászolbölcsőnél az Isten mindenféle embert szólított meg, hogy elmondja, elküldte az Üdvözítőt. A bölcseken, pogányokon keresztül nekünk is örömünk Krisztus születése, hiszen így nekünk is van bűneinkre bocsánat, nekünk is van lehetőségünk Atyának szólítani Istent. A bölcsek karácsonyi öröme előre mutat a keresztfán megfeszített Isten Fiára, és a Feltámadott Krisztusra, aki nekünk is szól: ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy, és előremutat ez az öröm pünkösdre is, ahol a Szentlélek Isten minden embernek vigasztalásul adatott.

Ámen

Véghelyi Antal, evangélikus lelkész

Az Ige testté lett

Jn 1,14

János apostol karácsonyi szózata nélkülözi a karácsony ünneplésének szokásos kellékeit. Mellőzi a jászolromantikát, és nem beszél a betlehemi mezőn nyájukat őrző pásztorokról sem. János apostol számára a Karácsony nem provinciális ügy. Nem a római birodalom legkeletibb tartományának eldugott kisvárosban, a júdeai Betlehemben játszódó történet, hanem kozmikus léptékű esemény. Olyasmi, ami csak a világ kezdetéhez, a teremtéshez mérhető. Az Ige, mely öröktől fogva Isten valóságát hordozza, karácsonykor a názáreti Mária gyermekében nemcsak belebújt teremtménye bőrébe, hanem – isteni valóságát megőrizve – valóságos emberré lett. Nem másért, mint hogy nagypénteken a világtörténelem legnagyobb csodáját véghezvigye: a kereszten alászálljon abba a mélységbe, ahol Isten nem lehet jelen, ahonnan még az emberré lett Isten is csak a 22. Zsoltár szavával kiálthatja: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?!” A kereszten a karácsonykor emberré lett Isten függ Istentől elhagyatva, hogy amikor végre felismerjük, kik és mik vagyunk, akkor istennélküliségünk pokoli magányában ránk találjon, megfogja kezünket, és így szólítson meg: „Ne félj! Én veled vagyok!”

Amikor istennélküliségünk mélységében találkozunk a karácsonykor emberré lett Istennel, akkor nem elméleti tudást szerzünk Istenről, nem teológiai igazságokat ismerünk meg, hanem magát Istent, személyesen! Az így szerzett istenismeret egész valónkat átformáló, újjáteremtő erő, amely képessé tesz arra, hogy Ádám átkos örökségétől megszabadulva, Isten gyermekeinek bűn és halál szolgaságától szabad életét éljük. Mert János apostol karácsonyi szózata azzal ér véget, hogy akik befogadják a testté lett örök Igét, az emberré lett Istent, és hisznek az ő nevében, azokat képessé teszi arra, hogy Isten gyermekei legyenek. Luther mondja egyik karácsonyi igehirdetésében, amit János evangéliumának Prologusa alapján mondott: „Krisztus születése tiszta, bűn nélküli és szent. Az ember születése tisztátalan, bűnös és átokvert. ... Krisztusnak azért kellett emberré születnie, hogy benne újjászülessünk. Magára veszi a mi származásunkat, belemeríti az övébe, s nekünk ajándékozza azt, hogy Krisztus születésének minden keresztény épp úgy örülhessen, és úgy dicsekedhessék vele, mintha Krisztushoz hasonlóan, testileg is Máriától született volna. Íme, ez az a nagy öröm, amiről az angyal beszél. Micsoda vigasztalás, és milyen mérhetetlen kegyelme Istennek, hogy a hívő ember azzal a kinccsel dicsekedhet, hogy Mária az ő igazi anyja, Krisztus a testvére, és Isten az Atyja! Mert mindez igaz és veled is valósággal megtörtént, ha hiszed. Akkor máris bizonnyal Szűz Mária ölében ülsz, mint tulajdon édes gyermeke. Ebben a hitben gyakorold magad, ezért könyörögj, valameddig élsz, hiszen soha sem teheted ezt elég erősen!” - így tolmácsolja az örök Ige megtestesülésének karácsonyi evangéliumát Luther. Nem kevesebbet mond, mint hogy a Karácsonynak Krisztus születésnapjából a mi születésnapunkká kell lennie! Mert ma Isten angyalai minden bizonnyal a mennyek országa számára való újjászületésünket szeretnék ünnepelni!

Ámen