Jubilál a Hídfutás
Előnevezők ingyenesen regisztrálhatnak
Tizedszer vághatnak neki a hídfutók az Esztergom és a Párkány között megrendezett Mária Valéria Hídfutásnak, melyet a híd újjáépítésének évében, 2001-ben rendezett meg elsőként a két Duna-parti város. Az azóta már hagyománnyá vált, és minden évben a futás népszerűsítésének valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolásának jegyében zajló megmérettetés, egyre népszerűbb, hiszen már nemcsak a régióból érkeznek rá résztvevők. A Nagy-Duna sétányról induló és a párkányi Vadas fürdőig tartó versenyen diákok, szülők, amatőrök és profik egyaránt részt vesznek, tavaly már több mint ezerötszázan futották le a négy kilométeres távot.

Az idei vállalkozó kedvű sportolni vágyók szeptember 20-áig nevezhetnek ingyenesen, azt követően a helyszínen már ezer forint ellenében regisztrálhatnak. Előnevezni a www.hidfutas.eoldal.hu weboldalon lehet, de a verseny napján fél 10 és fél 12 óra között is jelentkezhetnek az érdeklődők a gyakorló iskola alaksorában. Mivel az idén is chipes rendszerrel mérik a szervezők a versenyzők idejét, ezért a résztvevőknek fejenként ezer forintot kell letétbe tenniük, amit azonban a futam végén mindenki visszakap a chip ellenében. A verseny hét korcsoportban 13 órakor rajtol a Mária Valéria híd alól, ahonnan a futók a párkányi Vadas fürdőig futnak, ahol az eredményhirdetésen negyed háromkor jutalmazzák a szervezők a helyezetteket. Az első ezer célba érő ajándékpólót kap, ráadásul a rajtszámok alapján tombolahúzást is tartanak, melyen értékes ajándékcsomagokat, ajándék hétvégét, illetve egyéb nyereménytárgyakat sorsolnak ki. Mindezen felül idén szintén díjazzák az iskola létszámának arányában a legtöbb tanulót benevező intézményeket, akik 100, 60 és 40 ezer forintos sportszervásárlási utalványt kapnak. Az abszolút legtöbb tanulóval célba érő intézmény pedig 50 ezer forintos különdíjban részesül. Az iskoláknak szintén szeptember 20-ig kell jelezkezniük az önkormányzat tanügyi irodájába, vagy Szerencsés Tamásnak az intézményvezetők által aláírt, iskola nevezési létszámát igazoló papírral. További információ kérhető a hidfutas@hungary.org e-mail címen vagy a 30/449-0210-es telefonszámon hétköznap este 17óra után.

A Hídfutás az idei, esztergomi Hídünnep programjainak része, melyhez szeptember 25-én, a sport vonalán hozzátartozik még az Esztergomi Kistérség FC és a Ferencváros All Stars csapatának találkozója 16 órától a Pézsa Tibor Sportcsarnokban.
Hozzászólások
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












