Jön a hó és a fagy, de azért nem kell megijedni

Kissé talán már túlzásba esik a média, köztük talán mi is, azzal, hogy a különböző televíziók, rádiók és sajtóorgánumok rendkívül hideg és várható hóesés miatt katasztrófa helyzetre igyekeznek felkészíteni mindenkit. Persze tényleg nem árt néhány hasznos tanácsot megfogadni, az azonban, ami az elmúlt napokban ömlik a híradásokból, már talán sok. Persze az hozzátartozik, hogy feladatunk, sőt kötelességünk minderről tájékoztatni a lakosságot. Különösen most, mivel a meteorológusok szerint nagymennyiségű havazásra kell számítanunk péntektől, mindamellett pedig a napi középhőmérséklet is jócskán nulla fok alatt alakulhat. Kisebb-nagyobb – természetesen nem szeretnénk elbagatelizálni – nehézségeket bizonyára mindenkinek okoz majd a hó, de azt se felejtsük el, hogy találkoztunk már havazással, sőt jelentős hófúvásokkal, hótorlaszokkal, jeges utakkal is, és megbirkóztunk velük nem egyszer.

Mindenesetre a háztartásoknak azért érdemes – túlzás nélkül –felkészülni esetleges áramkimaradásra, gázellátás ideiglenes leállásra, az autósoknak hótorlaszokra, csúszós utakra. Aki teheti, az inkább maradjon otthon, ne induljon kocsival útnak, és készítsen be elegendő élelmiszert otthonra. Ezt is tanácsolja egyebek mellett a megyei katasztrófavédelem.
Ha pedig mégis szükség lenne segítségre:
Segélyhívó számok Központi segélyhívó: 112 Mentők: 104
Tűzoltóság: 105
Rendőrség: 107
Katasztrófavédelem: 34/512-070, honlap: www.komarom.katasztrofavedelem.hu
Hozzászólások
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












