Jógázzunk az egészségünkért!

A hosszú élet titka a külső-belső harmónia

2010-01-02 11:18:00
Az egész napos rohanás, stressz miatt előbb-utóbb akár betegségek is felüthetik a fejüket a mindennapos fáradtság mellett. Ezeket azonban még csírájukban elfojthatjuk. A „fellélegzésre” és a test átmozgatására az egyik legjobb módszer lehet a jóga, amellyel megtalálhatjuk testi-lelki egyensúlyunkat.

A jóga térhódítása a nyugati világban

Időszámításunk előtt négyezer környékére datálható a jóga történetének kezdete, ebből az időből származnak az első írásos emlékek róla. A jóga bölcsője India, ahol már évezredek óta nagy szerepet játszik az indiaiak életmódjában. Innen erednek a különböző iskolák is. A legismertebbek közülük a Sivanandra és az Ajagar. A jóga eredetileg egy mozgási és filozófiai rendszer, amely kisebb-nagyobb változásokkal a nyugati világot is meghódította. Magyarországon az ezredforduló határán vált ismertté és elfogadottá. Sikere annak köszönhető, hogy a fejlett világ egyfajta menekülő útvonalat látott a jógában annak érdekében, hogy egy rövid időre kikapcsolhassunk, önmagunkra figyeljünk. A szó eredeti jelentése is összefonódás, egészség, mely a test, a lélek és a szellem egyesülését jelképezi.

 

Testi-lelki tisztaság a teljes életért

A jóga egészségre gyakorolt jótékony hatása közismert. Egészségmegőrző tulajdonsága mellett széles a skálája a jóga által gyógyítható betegségeknek is. A nőgyógyászati problémáktól kezdve a szívpanaszokon át egészen a fejfájásig mindenre hatásos, emellett javítja a közérzetet, s leküzdhető vele a stressz is. Mindezeken felül megsokszorozza a fizikai erőnlétet, hatása ráadásul, hogy lelki és fizikai egyensúlyunkat egyaránt könnyebben meg tudjuk tartani. A jóga tehát a test mellett a lélekre is gyógyírként hat, ennek köszönhetően javulnak a szocializációs képességek, enyhül a szorongás, csökken a stressz, sőt a hangulatunkat is élénkíti. A szellemi felfrissülés pedig a figyelem elmélyülésében, a kreativitásban és a képzelőerőben mutatkozik meg. A jógához azonban hozzátartozik a helyes táplálkozás, az egészséges ételek fogyasztása és a pozitív gondolkodás is. Mindezért, akik makkegészségesnek érzik magukat, azok is bátran jógázhatnak, a betegségekre való hajlam ugyanis lényegesen csökken, valamint a mindennapi fáradalmak is a semmibe vesznek. Noha napjaink felgyorsult tempójában nehéz követni ezeket az alapelveket, mégis vannak, akiknek ez sikerül. Lehet, hogy titkuk a jógában rejlik?

 

„Hat ha csinálod”!

Több fajta jóga létezik, egyik elterjedt változata a Hatha, amelyen belül a nyugati civilizációkban a Sivanandra jógaiskola a legismertebb. Általában könnyű, lágy dallamok zengik át a teret, miközben a jóga zajlik. Az óra komplett gyakorlatsorokra épül. Relaxációval kezdődik, majd a testtartásokra való felkészüléssel, a bemelegítéssel folytatódik. Ez a rész kihagyhatatlan, hiszen úgy, mint a sportoknál, a testrészeket itt is alaposan át kell mozgatni az „éles” gyakorlatok megkezdése előtt. A következő elem, maga a megfelelő légzéstechnika elsajátítása, amelynek célja a test feltöltése energiával, miközben a belső folyamatok révén önmagunkat is megismerhetjük. Mindezek után a napi gyakorlatsor elvégzése történik, amely finom mozdulatokból áll. Speciális ülésmódok és testhelyzetek sajátíthatók el, melyek az egészségre hatnak. A jóga során önfegyelmünk fokozatosan javul, jobban megismerjük önmagunkat. Mindig magunkhoz mérjük a változásokat, és ne valamelyik társunkkal versenyezzünk! Levezetésként nyújtások, feszítések következnek, majd a lélek megtisztul a mantra által. A jóga befejeztével testileg-lelkileg frissnek érezhetjük magunkat. Természetesen az órán az oktató jelenlétével és utasításaival segíti a jógázókat, akiknek a kényelmes ruhákon kívül nem kell semmit magukkal vinniük a gyakorlatokra.

 

 

A modern jóga képviselője: Sivanandra

A Sivanandra jóga a nevét Swami Sivanandra dél-indiai orvosról kapta, aki a modern jóga képviselőjeként írta be magát a történelembe. 1887. szeptember 8-án látta meg a napvilágot, Kuppuswami néven, előkelő család sarjaként. Orvosnak tanult, majd Malajziában gyógyított, és számos publikációja is született, emellett mindig is érdeklődéssel fordult a spirituális világ felé. Önmagában a test gyógyításában nem látott jövőt, így a Himaláján található Rishikesh-ben, azaz a „bölcsek lakóhelyén” telepedett le, ahol önmegtartóztató életet élt. Lemondásokkal teli mindennapjainak és mesterei közreműködéseinek hála, lassacskán megtalálta önmagát és a továbbiakban a jógának szentelte az életét. Ekkor vette fel a Swami Sivanandra nevet. Indiai utazásai során a jóga gyógyító erejét hangoztatta, s tollat is ragadott eszméinek megörökítésére. Sivanandrának számos követője akadt még életében, de halála után is nagy tiszteletnek örvend egészen a mai napig. 1963. július 13-án távozott az élők sorából.

 

Jóga mindenkinek?

A jóga elterjedésének köszönhetően már minden korosztály részt vehet jógaórákon korra, egészségi állapotra vagy fizikumra való tekintet nélkül. A felnőtteknek szóló jógák palettája széles, ugyanakkor a gyerekeknek és a kismamáknak is külön-külön tartanak edzéseket. Általában az óvodáskorúaktól kezdve a negyedik-ötödik osztályosokig várják a kicsiket, akiknek játékos formában, mozgással telik az óra, ahol a jóga elemei is helyet kapnak. Megfigyelhető, hogy a jógaórákon részt vevő gyerekek teljesítménye javul az iskolában, s jobban tudnak koncentrálni a tananyagra. A feleletek és dolgozatírások alkalmával jobban emlékeznek vissza az olvasottakra, mint társaik, sőt az életmód megismerésével érettebbeknek tűnnek, mint a hasonló korú gyerekek. Nem mellékes az sem, hogy a jógának köszönhetően, kiszabadulva az iskolapadból a helyes testtartás is kialakul. Az óra menete hasonló a felnőtt jógához, itt azonban növények vagy állatok „bőrébe bújva” végzik a gyakorlatokat. A kisbabát váróknak csak a tizenharmadik héttől kezdve ajánlják a jógázást, hiszen minden mozgásforma ellenjavallt a terhesség első néhány hetében. A jógagyakorlatok a harmincnegyedik-harminchatodik hétig végezhetőek. A kismamák a szülésre is felkészülnek, melynek során a szülőpozíciókat gyakorolják, valamint a megfelelő légzéstechnikát is elsajátítják. Az órán a magzat és a kismama közötti kontaktus is javul, s így a gyermek világrahozatala után fennmarad a harmonikus kapcsolat.

Hegedűs Dóra
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe